Marija Sarapova: Megállíthatatlan

Ahogy már sokszor írtam itt, más olvasmányaim kapcsán is, nagyon régóta szeretem a teniszt. Bár a női teniszt soha nem követtem és Sarapova teljesen közömbös volt számomra, az életrajzi könyve viszont érdekelt, mert ritka, h ilyen szintű sportoló enged betekintést az életébe és egyébként is szeretek a tenisz kulisszák mögé is nézni.

A könyv egy lineáris életrajz, amiben részletesen megismerkedhetünk a kis Mása gyerekkorával, ami Oroszországban kezdődik, majd ahogy cseperedik, egyre inkább a teniszé lesz a főszerep az életében és tehetésége nagyon hamar szemet szúr. Apja az, aki egyengeti az útját, fanatikusan hisz benne és támogatja, minden akadályt elhárít azelől, hogy játszhasson. És akadályból nem volt kevés. Már eleve Oroszországból az USÁ-ba jutni sem volt könnyű a 90-es évek elején, pláne minden pénz nélkül, egy 6 évessel. Ennek ellenére sikerült nekik, kínkeserves volt a kezdés Amerikában kapcsolatok, pénz és főleg az édesanyja nélkül. Ebben a nehéz helyzetben tényleg csak Marija tehetsége vitte előre őket, nem is akármilyen sebességgel. 11 évesen már szerződést kötött vele a Nike és ő csak ment tovább előre konokul, megállíthatatlanul és 17 évesen már wimbledoni bajnoknak mondhatta magát, aminél kevés nagyobb dolog van ebben a sportágban. Számtalan nagy győzelem, sok fájó vereség, további grand slam győzelmek, kupák, sérülések, rivalizálások, szponzori szerződések, edzők és utazások jelentették hosszú éveken át az életét, a teniszcirkusz soha meg nem álló forgataga. Ironikus, h egy ilyen játékost nem a teste vagy más játékosok állították meg, akikkel már nem tudta felvenni a versenyt, hanem egy doppingellenőrzés, ami miatt 15 hónapra eltiltották és ami után már nem tudta megközelíteni se fénykorát. A könyv viszont ezt már nem dolgozza fel, 2017-ben jelent meg, a visszatérése előtt, majd 2020 év elején Sarapova örökre szögre akasztotta az ütőjét. Érthető, h az eltiltása alatt kezdte meg ezt az összegzést, de ugyanakkor szerintem kár, h nem várt még pár évet és írta meg így az egész karrierje történetét, mindenképpen érdekes lenne tudni, h élte meg utolsó, sovány(abb) éveit a teniszben. Nagyon jól összeszedett önéletrajz ez szerintem, amiből egy végsőkig elszánt, kemény, harcos amazon bontakozik ki, akiben viszont mindig ott van egy bizonytalankodó, kedves kislány is. Érdekes, amit ír bizonyos tornákról, ellenfelekről, helyzetekről, bepillantást enged élete minden területére, persze nem esik túlzásokba, de nem is titkolózik, megtalálja az aranyközéputat. A könyv egyetlen, de hatalmas negatívumáról Sarapova egyáltalán nem tehet, ez a magyar fordítás, ami elképesztően zavaró. A fordító úgy csinál, mintha neki kellene kitalálnia a tenisszel kapcsolatos kifejezéseket magyarul, pedig nem, nyilván megvannak azok már édes anyanyelvünkben jó ideje, csak informálódni kellett volna. Teljesen zagyva és értelmezhetetlen hülyeség a fordítása, ami a teniszes részeket illeti, ami szerintem óriási blama. Ezt a könyvet feltehetően főleg olyanok olvassák, akik minimum érdeklődnek a tenisz iránt, mert konkrétan arról szól, szóval megerőltethette volna magát a fordító is, vagy legalább a kiadó a sarkára állhatott volna. Arról nem is beszélve, h manapság pár kattintással utána tudott volna nézni a szakkifjezéseknek és akkor az angol „game”-t, ami szó szerint és a teniszben is játékot jelent, nem meccsnek vagy játszmának fordítja, LOL. Ez sajnos nagyon rányomta az egészre a bélyegét és egy idő után az volt az érzésem, h a nem tenisszel kapcsolatos részek is elég furán és magyartalanul vannak fordítva, kár érte, mert ez az életrajz jobb fordítást érdemelt volna.