A főszereplő a harmincas londoni nő, Juliet, akinek a 2. világháború alatt volt egy sikeres rovata, amiből aztán könyv lett ill. Guernsey szigetének lakossága, akiket megszállták a német csapatok. 2 részből áll, az elsőben Juliet egy véletlen folytán „ismerkedik meg” a Krumplihéjpite Irodalmi Társasággal és levelezni kezd a tagokkal. Életek, sorsok rajzolódnak ki, tragédiák, személyiségek. Közben kezdi csapni neki a szelet a dúsgazdag, jóképű Mark, akit megkedvel, de mégis elutazik a szigetre, h megismerje újdonsült barátait.
Látogatásáról olvashatunk a 2. részben, barátainak írt levelein keresztül. Ezek az egyszerű, de csupaszív emberek, akiket már a leveleiken keresztül megszeret, teljesen elvarázsolják. Juliet anyai érzései azonnal felélednek, amint megismeri a vadóc, 4 éves árva kislányt, Kitet, akit az Irodalmi Társaság, vagyis a sziget lakói nevelnek. Létének középpontja lesz a kislány, pont, mint egy igazi édesanyának.
A főhősnő azonnal érzi, h a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság történetei, születése és főleg tagjai megérdemelnének egy könyvet, de csak lassan rajzolódik ki, h igazából nem a Társaságról, sőt nem is a sziget németek általi megszállásáról kell írnia, hanem arról a személyről, aki mindezt összekapcsolja, Kit édesanyjáról, Elizabethről.
Csak levelekből áll, az elején kicsit ’aggódtam’, h mi lesz ebből, de pillanatok alatt beszippantott. A könyv teljes egész, minden levél és levélíró hozzátesz valamit. Úgy éreztem, bármennyi levelet szívesen olvasnék még, igazi kis gyöngyszem a könyv. Csodálatos szereplők, karakterek, lelkes beszámolók, szívszorító sorsok, mulatságos történetek és egy eredeti hősnő.
Az volt az érzésem, h a zsák megtalálta foltját, a hiányzó láncszem is a helyére került, mert Juliet volt az, akire szüksége volt a szigetlakóknak és viszont.
Fantasztikus gondolatok gyűjteménye is, nekem 3, könyvekkel kapcsolatos lett a kedvencem, amikkel abszolút azonosulni tudtam:
…mindig megtaláltam azt a könyvet, amelyik éppen kellett – és még további hármat, amelyekről nem tudtam, h kellenek.
Ezért imádok úgy olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan valami apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani haladvány, amely sehol sem ér véget és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele.
…a szóban forgó, papírra nyomtatott, kemény táblába kötött valami, nem érdemli meg a könyv nevet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése