Az un. okik (Oklahomából munka reményében elvándorolt farmerok) sorsát Steinbeck a Joad családon keresztül mutatja be. Joadék bérlők voltak, de a harmincas évek Amerikájának nagy gazdasági és társadalmi válságakor a gépesítéssel nem volt szükség már a munkájukra, el kellett hagyniuk a földjüket, ott kellett hagyniuk addigi életüket. Kaliforniába mentek nagy reményekkel, ami az ígéret földjeként jelent meg, ahol újra felépíthetik az életüket. Népes család - a nagyszülők, szülők, 6 gyerek, nagybácsi, vő és egy prédikátor - vágott neki a hosszú útnak.
Eleinte a teljes összetartást jelképezte számomra a család, több generáció élt együtt, egymást segítve, támogatva, együtt keltek útra, de lassan körvonalazódott, h mindenkinek megvannak a saját tervei, amikért akár gondolkodás nélkül otthagyja a családot.
Mintegy a Kánaán felé indultak meg Kaliforniába, minden reményük abban volt, h ott munkát kapnak. Paradicsomi elképzeléseiken már útközben változtatnak a hírek, amiket hallanak, h ott sem jobb a helyzet.
Halálesetek is történtek a hosszú úton a családban, voltak, akik elszöktek, így a 13 fős oklahomai farmercsalád 8 fővel érkezik meg az „ígéret földjére”. A szerepek is átalakulnak a vándorút során: az anya az, aki összetartja a családot, aki minden helyzetben tudja, mi lenne a legjobb az övéinek és nem is habozik magához venni az irányítást.
Nagyjából minden második fejezet hosszabb, ez szól a család útjáról, ezt követi egy rövidebb rész, amiben Steinbeck képet nyújt a Joad család körül folyó dolgokról, bemutatja Kaliforniát, ír a főszereplőkhöz hasonló többi család vándorlásáról.
Az álmot egy új életről, összetöri a kizsákmányolás, az idegengyűlölet, a szolidaritás hiánya, amivel a Joad család mindenütt találkozik. Farmerokból koldussá válnak és kétségbeesve igyekeznek a megaláztatások és nélkülözés ellenére, a nyomorban is megtartani emberi méltóságuk maradékát.
A vége nekem nagyon fura volt, mert azt vártam, h az 570 oldal végére megtudom, mi lesz a család sorsa, h merre billen a mérleg nyelve, amin egyensúlyoznak. Csalódott voltam az utolsó – meglehetősen bizarr – sorokat olvasva és számtalan kérdés zakatolt a fejemben. Bármennyire is a reményt és az emberséget szimbolizálja a regény vége és bármennyire jó is időnként egy nyitott befejezés, ami teret ad a fantáziának, ez nekem túl nyitott volt.
A cím egyrészről utal ténylegesen a gyümölcsre, elvégre annak leszedésére érkeznek Kaliforniába és számtalanszor elhangzik, h mi érik éppen, másrészről pedig:
Az emberek lelkében nőnek és nehezednek s várják a szüretet a harag gyümölcsei.
Annak ellenére, h ezt tartják legjelentősebb művének - rajta van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod,mielőtt meghalsz listán is - számomra izgalmasabb, eseménydúsabb volt az Édentől keletre, összességében mindenképpen jobban tetszett az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése