Bernhard Schlink: A felolvasó

2008-ban készült film az 1995-ben íródott regényből és azóta szinte klasszikusnak számít. Akkoriban a film szerintem kihagyhatatlan volt, én is láttam és bár nem került a kedvenceim közé, mégis tetszett, megérintett, kb. azóta terveztem, h elolvasom a könyvet is. Eleinte azt hittem, alig-alig emlékszem valamire, de aztán mégis nagyon sok minden előjött.
Ismét egy könyv, ami a náci Németországról – is - szól, mostanában nagyon megtalálnak ezek. Bár itt inkább közvetetten jön elő: a 60-as évek generációs konfliktusa a téma, amikor az új generációnak szembe kellett néznie az előző bűneivel, tetteivel, itt kissé bizarr módon.


A regény 3 részből áll. Az elsőben olvashatunk a 15 éves mesélő, Michael és egy 36 éves nő, Hanna véletlen találkozásáról. Minden a szexszel kezdődik: a fiúcska – ahogy a nő nevezi – a nála jóval idősebb, érett nővel fedezi fel a testi szerelem gyönyörűségét. A nő valamiféle anya szerepet is átvesz, odafigyel az iskolai tanulmányaira. Kéri a fiút, h olvasson fel neki és igazi lelkesedéssel, gyönyörűséggel hallgatja a világirodalmi történeteket. Ám a boldogságnak hirtelen vége szakad, mikor a nő búcsú nélkül eltűnik.
A fiú élete folytatódik, a 7 év múlva játszódó 2. részben, jogi tanulmányokat folytat, e kapcsán találkozik ismét Hannával háborús bűnösök tárgyalásán, ahol a nőt, mint a női SS egykori tisztjét vonják felelősségre. "Ön mit tett volna a helyemben? " - kérdezi a bírót, egy konkrét eset kapcsán, amit bűneként rónak fel, ezzel nehéz pillanatok elé állítja az író az olvasót is, mert tényleg, én mit tettem volna?, mi a jó megoldás egy ilyen helyzetben? Szerencse, méghozzá nagy, h a kérdés csak fiktív.
Annak ellenére, h a fiú csak nézőként vesz részt itt, nem beszélnek, nem kommunikálnak soha, semmilyen módon, sokkal többet megtud a nőről, mint személyes kapcsolatuk idején. Fontos, sorsdöntő dolgokra jön rá, amik egészen más megvilágításba helyeznek dolgokat és amik a nő jellemének eddig nem ismert vonásait fedik fel a fiú előtt, majd Hannát életfogytiglanra ítélik. Itt már sejteni lehet, h az a viszony mélyebb nyomokat hagyott a fiúban, mint gondolta.
A befejező rész a fiú felnőtt élete, beszámol tönkre ment házasságáról és rájön, h a gyermekkori viszony, sokkal többet jelentett neki, mint hitte és hogy sosem tudta elfelejteni a nőt, ez mérgezte meg házasságát is. Válása után szinte önkéntelenül kezd felolvasni, majd 10 éven keresztül küldi a felvételeket Hannának a börtönbe, akit aztán büntetésének 18. évében kiengednek. Mikor találkoznak néhány nappal a szabadulása előtt, annyi év után újra, csalódik a nőben, aki megöregedett, meghízott, ezt a csalódottságot Hanna is látja, és le is reagálja, a maga módján.
Míg a filmben keverednek az idősíkok, a könyvben lineáris az elbeszélés mód, szépen sorjában olvashatjuk a történetet, de alapvetően szerintem a film – amivel a Hannát játszó Kate Winslet mindent megnyert, ami nyerhető (Golden Globe, Oscar, BAFTA stb.) - eléggé hű a könyvhöz, bár már elég rég láttam, de úgy emlékszem.
Nagyon tetszett a felolvasás, olvasás, mint visszatérő, fontos motívum a regényben.
Érdekes, mert miközben olvastam nem tetszett annyira a könyv, miután befejeztem és kicsit leülepedett, egész más érzéseket vált ki belőlem, valahogy most tudom igazán értékelni és igazán jónak tartom, olyannak, ami nagyon sok gondolkodnivalót ad.
Németországban – nem túl meglepő módon – kötelező olvasmány, rengeteg féle különböző kiadásban lehet kapni: tanítási segédlettel, fénymásolnivalóval, interpretációkkal, oktatási mintákkal.
Rajta van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán és rajta volt a Várólistámon is.