2011. szeptember 10., szombat

Christopher Priest: A tökéletes trükk

Christopher Priest regénye 1996-ban World Fantasy díjat kapott, de azért nem egy fantasy könyvről van szó. Összességében érdekes, de egész más kerekedett ki belőle, mint amire az elején számítottam. 4 fejezetből áll a regény, a páros részek két nagy bűvész elbeszélései: a 2. Alfred Borden bűvészkönyve (A mágia titkos módszerei), a 4. pedig Rupert Angier naplója. Az 1. és a 3. fejezet pedig már a jelenben játszódik, amikor a két bűvész leszármazottai találkoznak egymással, érdekes körülmények között és próbálják megfejteni az elődeik által generált titkokat.
Az első 3 fejezet aránylag rövid, a feszültség egyre nő, a kérdőjelek szaporodtak a fejemben, majd jött a 4. rész, Angier naplója, ez teszi ki a regény nagy részét. Ez olyannyira hosszú, h teljesen elnyomta a fejemben az első 3 fejezetet, valószínűleg ezekben volt egy csomó minden, ami a 4. fejezetben nyert értelmet, vagy került más megvilágításba, de gyanítom ezeknek csak a töredéke esett le nekem. Egyébként őszintén szólva szerintem felesleges szinte a jelenkori rész, engem legalábbis inkább zavart.


Szóval, vissza a 4. részhez, Angier naplójához. Sok szó esik a trükkökről, de főleg a két nagy bűvész egymással való konkurálásáról egy életen át: intrikák, sértések, bosszú, nők és közben kirajzolódik a két férfi teljesen különböző jelleme, világa. Érdekes bepillantást enged a kulisszák mögé, miközben végig megőrzi a titkot, ami belengi az egész történetet és amiben kulcsszerephez jut Tesla, a világ egyik legjelentősebb és leghíresebb feltalálója, aki tevékenységét elsősorban az elektromosság területén fejtette ki, itt is e kapcsán kerül képbe és viszi el a sztorit a „csoda” irányába.
A végére nekem már kicsit sok lett a flikk-flakk, kinek az ikertestvére, kivetülése, halála…
Tulajdonképpen a végén bezárul a kör, de igazán nem tetszett a befejezés és szerintem a címmel sincs szinkronban, nem gondolnám, h ez lenne a tökéletes trükk, ami tönkretette direkt vagy indirekt módon több ember életét…
Mostanság egy csomó olyan könyvet olvasok, amikről közben derül ki számomra, h már meg is filmesítették őket, ilyen ez is. 2007-ben vitték vászonra Hugh Jackmannel (Angier) és Christian Bale-lel (Borden), nagyon jókat olvastam róla, bár első blikkre azért van jócskán különbség a könyvhöz képest, de nem láttam sajna, pótolandó!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése