1-1 epizóddal indul a regény a 2 főszereplő gyermekkorából, ami aztán egész életükre rányomja bélyegét. Felváltva olvashatunk Alice-ről, aki egy síbaleset után sánta marad, ez megpecsételi gyerek és tinikorát, majd Mattiáról, a zseniről, aki fogyatékos ikertestvérét tudatosan „elhagyja” egy szülinapi bulira tartva, aztán viszont ettől szenved éveken át, bünteti magát.
A két nem mindennapi sors egy szülinapi bulin forr össze, ahol a házigazda Viola kegyetlenkedései elleni érdekszövetségbe tömörül a két gyerek és „úgy is maradnak” éveken át.
A gimnáziumi évek mély, begyógyulni sohasem képes nyílt sebként éltek Alice és Mattia emlékezetében. Lélegzet- visszafojtva vészelték át őket, Mattia úgy, h kirekesztette a világot, Alice viszont azt érezte, a világ rekeszti ki őt, s végül ráeszméltek, nincs túl sok különbség a kettő között. Tökéletlen, aszimmetrikus, hosszú kihagyásokkal és sok csönddel felépített barátság fűzte őket össze, egy tiszta, üres tér, melyben mindketten újra levegőhöz jutottak, ha fullasztóan összeszűkültek az iskola falai.
…amikor Alicével volt, úgy érezte, hogy érdemes mindazokat a normális dolgokat csinálni, amiket a normális emberek csinálnak.
Mert közte és Mattia között mindenféle jelentéktelen dolgok mögött egy rugalmas és láthatatlan szál feszül, amely csakis két olyan embert köthet össze, mint ők: egymásban ismernek rá a saját magányukra.
Barátságuknak, épp akkor, amikor talán többé válhatna, egy levél vet véget, ami elszakítja Mattiát Olaszországból és ezzel egy másik férfi karjaiba löki a kórosan sovány Alice-t. 9 évvel később egy hátborzongató találkozás generálta újabb levél hozza össze őket újra. A gyerekkori sebek viszont mélyek, az akkor szerzett kereszteket egész életükben cipelik, képtelenek az érzelmeik kimutatására, arra, hogy megnyíljanak egymásnak.
Mattia úgy vélte, hogy Alice meg ő éppen olyan, mint két ikerprím, magányosak és elveszettek, közel egymáshoz, de nem annyira, h tényleg összeérjenek.
Ikerprímnek két olyan prímszám együttesét nevezzük, amelyek 2-vel térnek el egymástól: például 5 és 7. A cím és a főszereplők, mint prímszámok (azok a természetes számok, melyeknek pontosan két osztójuk van a természetes számok között - maga a szám és az 1), szerintem zseniális ötlet, nagyon találó.
Felkavaró, elgondolkodtató, lenyűgözött a nyelvezete. A befejezés is reális, nem nyúl sablonokhoz, nyitva hagy sok mindent, ránk bíz sok mindent. Más, mint a legtöbb regény mostanság, egyedi, ami nekem nagyon tetszett, felüdülést jelentett, bár azért valami mégis hiányzott ahhoz, h a kedvencek közé kerüljön, de mindenképpen érdemes elolvasni, nálam újraolvasandó lesz:).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése