Kate Furnivall: Szentpétervár ékköve

Rögtön az események közepébe vág az írónő, ehhez képest, a következő néhány fejezet nem túl eseménydús.
1910-ben járunk, a cári Oroszországban, Szentpéterváron. A jómódú miniszter lánya, Valentina épp a felnőtté válás küszöbére jut, amit a bolsevikok merénylete a családja ellen egy csapásra felgyorsít. Szülei házasságot sürgetnek, h ő legyen Szentpétervár ékköve a jóvágású és igen jó családból való Csernov kapitány mellett, de neki már 15 éves korában elrabolta a szívét a dán viking, a mérnök Jens Friis és vasmarokkal fogja.


Kalandok sora, lépten-nyomon érezzük a pétervári feszültséget, az osztálykülönbséget, a kisemberek dühét a jómódú arisztokráciával szemben. Tulajdonképpen a cári Oroszrország átmenetét követhetjük figyelemmel az Ivanov család életén keresztül, egészen addig, míg Lenin nem kerül hatalomra. Valentinának nem sokat jelent a származása, untatják a társasági események, több akar lenni, mint egy kis szépség és ebben Jens támogatja, segít, h ápolónő lehessen, h hasznosság tegye magát, miközben meg kell küzdeniük konvzenciókkal, osztálykülönbséggel, szülői akarattal, kötelességgel és egy mindenhol felbukkanó bolsevikkel, aki végigkíséri életüket.
Nagyon tetszett a szerelmi szál Valentina és Jens között, az, h nem kárhoztatta őket az írónő a tragikus hős szerepkörbe, nem csinált mártírt belőlük, sem romantikus hősöket, az, h Valentinából egy nem tipikus 1910-es évekbeli lánykát kreált, hanem egy tűzrőlpattant, karakán nőt, aki tűzön-vízen át harcol az övéiért, a szerelemért.
Vhogy kicsit fura a stílus, engem pl. eléggé irritált, h bizonyos orosz szavakat nem fordítottak, a sok nyet, meg szpaszibo stb., ezt nem is értettem, ez pont olyan, mintha minden könyv tele lenne no-val, nein-nel, thank you-val, meg danke-val…még nem sok ilyet olvastam:S. Ez végig megmaradt, borzasztóan idegesített. Van benne néhány elég fura megfogalmazás, szóhasználat is, pl. 1911.ben nightclub – hmm, érdekes;). A témához a nyelvezet, a megfogalmazás időnként idegesítően pongyola, nem tudom, h ez a fordító, vagy az író hibája-e.
Az a fura helyzet állt elő, h bár tisztában vagyok a hibáival és az „egyszerűségével”, mégis lekötött, érdekelt és foglalkoztatott, magával ragadott és az utolsó mondatokig kitartott az izgalom is, így végül igazán tetszett.
Utólag olvastam, h a könyv tulajdonképpen az írónő Lydia titka c. könyvének előzménye, de annak tartalmát elolvasva, mintha nem lenne a két történet teljesen szinkronban, szóval nem hiszem, h a „folytatást” olvasni fogom.