A szerző a Nyugat második nemzedékéhez tartozik, ez első regénye. Műve erősen életrajzi jellegű: ő is, akárcsak főhőse Párizsban tanult és a francia drámatörténet magyar vonatkozású utalásait gyűjtötte össze, közben párizsi bisztrókban és lebujokban kódorgott. Idegen és magányos abban a világban, de mohón igyekszik belevetni magát, keresi a helyét, szeretne beilleszkedni, jó benyomást tenni, feltűnni, jópofa lenni…nem sikerül. Története tragikomikusba hajlik: találkozása a litván Turauskassal, szerelme Mela iránt, a könyvtárak félhomálya, olcsó kis szállodák és az eső áztatta Párizs.
Az eső sehol sem gyönyörűség, de Párizsban szívet marcangoló, megalázó, méltatlan szenvedés, amely a legellenállóbb idegzetet is felőrli, a legszilárdabb önérzetet is porba tapossa.
A párizsi eső csúfondáros és tébolyítóan mozgékony, ugratja, kergeti, hajszolja az utca népét, mint a legénységet a gonosz tiszt. Eláll, megered, eláll, megered, valami őrjítő, kibetűzhetetlen ritmus szerint, hol hosszú esőstráfok veszik célba a járókelőt, hol bolondos kis cseppek okvetetlenkednek.
Nagyon kellemes stílusban íródott könyv, olvastatta magát, még úgy is, h számomra a tartalma inkább a felejthető kategóriába tartozott. A regény rajta volt a Várólistámon, egész pontosan ez volt az utolsó rajta, így ezzel elolvastam mind a 12 könyvet, ami a Várólistán volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése