2012. február 4., szombat

Lomb Kató: Nyelvekről jut eszembe

A könyv szerzője, Lomb Kató tolmács, fordító, a világ első szinkrontolmácsainak egyike. Bár fizikából és kémiából doktorált, érdeklődése hamar a nyelvek felé fordult, összesen 16 nyelvet beszélt (angol, bolgár, dán, francia, héber, japán, kínai, latin, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol, szlovák, ukrán) és ami szerintem a legnagyobb: java részüket autodidakta módon tanulta meg. Kilenc-tíz nyelven tolmácsolt (négyen felkészülés nélkül is), illetve hat nyelven fordított szakirodalmat és olvasott szépirodalmat.
Lomb Katóval úgy kerültem először igazán kapcsolatba (bár előtte is hallottam róla), mikor a munkahelyem Lomb Kató termében ülve átfutottam az életrajzát és nagyon is megakadt a szemem egy tőle származó idézeten:
A nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni.

Lehet, h ez elsőre furán hangzik, mégis nagyon egyetértek vele. Mert nem az apró nyelvtani hibákon múlik a dolog, hanem azon, h meg mersz-e szólalni, ki tudod-e fejezni magad, akár kisebb hibákkal is.


Ez az első könyv, amit olvastam tőle, de biztosan nem az utolsó. Teljesen egyetértek mindazzal, amit leírt, a nélkül, h tudtam volna ezekről a teóriáiról, ugyanezeket harsogom én is évek óta:
Nézz tv-t azon az idegen nyelven, amit tanulsz, de keress valami olyan műsort, filmet, sorozatot, amit szívesen nézel, ami érdekel, ami közben ki tudod kapcsolni, h ez egy „feladat”, nézd azért, mert élvezed és mert érdekel.
Könyvolvasással kapcsolatban szintén megegyezik a véleményünk.
Ne nyúljunk rögtön szótárhoz, ha egy-egy szót nem értünk. Ha fontos a kifejezés, újra felbukkan majd és megmagyarázza önmagát, ha nem fontos, nem volt kár elsiklani felette.

Nem hagyta, hogy a ritka, bonyolult kifejezések elriasszák, ezeket átugrotta, mondván: ami fontos, az előbb-utóbb úgyis felmerül újból, ha kell, megmagyarázza magát.
Kulcsszava mindenekelőtt az érdeklődés volt, a másik pedig a kontextus, a szövegkörnyezet.
Az egyik kolleganőm szokta kérdezni, hogyhogy nem szótározok, mikor németül olvasok, őszintén: meg is őrülnék… Az már nem lenne szórakozás, az munka lenne és ki szeret dolgozni a szabadidejében? Azon kívül a modern nyelvoktatásnak pont ez a lényege, amit Lomb Kató korát megelőzve ismert fel: nem a szótár kell, hanem a kontextus és az érdeklődés! Saját bőrömön évek óta tapasztalom, mennyire igaz ez, mégis olyan kevés embert tudok meggyőzni erről, így különösen örültem, h ebben az írásban –is-megerősítést találtam. Természetesen az is hozzátartozik mindehhez, h először el kell érnie az embernek (legalábbis a nagy többségnek, a kivétel pl. pont Lomb Kató) egy szintet adott nyelven, de ha megvan az érdeklődés hatalmas előrelépést lehet elérni tv, internet, olvasmányok segítségével.
A nyelvi jelenségekkel sűrűn kell találkozni ahhoz, hogy a szövevényükben utat találjunk.

Egy másik felmérés szerint egészen pontosan 16-szor kell hallani, leírni, használni valamit, míg az úgy beépül, h aktívan tudjuk használni, már csak ezért is érdemes idegen nyelven tv-t nézni, vagy olvasgatni, mert ezek pl. ezt a folyamatot is nagyon meg tudja gyorsítani.
A motiváció fontos szerepéről is írt, amit sokszor alábecsülnek, pedig borzasztó fontos: ha megvan, képes arra, h megduplázza egy nyelvtanuló teljesítményét, hiánya, nagyon vissza tudja vetni az embert.
Fontos szerepet kap az anyanyelvünk is a könyvben, aminek szintén nagyon örültem, mert a téma különösen érdekel és „érint”. Majd leesett a fejem a nagy bólogatásban olvasás közben, annyira jó, amikor az ember nyomtatásban olvassa mindazt, amire inkább ösztönösen jött rá, mint tudatosan:). Ezt írja az anyanyelvről:
Megtanultunk a nyelven beszélni, anélkül, h a nyelvről bármit tudnánk.

Talán első blikkre furcsának hangzik, pedig mennyire igaz! Egészen elképesztő mennyire „ösztönlények” vagyunk, mikor az anyanyelvünket használjuk és mennyire másként működünk, mikor idegen nyelven szólalunk meg.
A mélyen begyökereződött, magától értetődőnek látszó tényeket nehéz a kategóriák és szabályok elvont szintjére emelni.

Abban a kivételes helyzetben vagyok, h már jó pár éve tanítom a magyart, idegen nyelvként külföldieknek. Így a fenti állítását – főleg eleinte – nagyon sokszor tapasztaltam. Ebből a szempontból is érdekes volt a könyv, mert nagyon is értettem, mire gondolt Lomb Kató, mikor arról írt, 3x is beletört a bicskája a magyar nyelv tanításába, nem könnyű kenyér.
Nemcsak az ország (Japán): a nyelv maga is sziget. Zárját egyetlen más nyelv tudása sem segít felpattintani. Ugyanezt mondják a magyarról és a baszkról is. Utóbbiról azt állítják, hogy csak az ördögnek sikerült öt év alatt megtanulni, de öt perc alatt ő is elfelejtette, mihelyt nem volt szüksége rá.

Bár majdnem annyi idős a könyv (1983), mint én, a legkevésbé sem elavult, ami hatalmas szó szerintem, mert mint a legtöbb tudományban, a nyelvoktatásban is minden alapjaiban változott meg ez idő alatt, ez is jelzi, mennyivel megelőzte Lomb Kató a korát.
Gyakorló nyelvtanárként nagyon hasznos könyv volt számomra, volt benne sok újdonság is, de még inkább megerősítésnek volt remek és nagyon tetszett, h mindent több nyelvi példával támasztott alá. Kissé hosszúra sikerült a bejegyzés, mert igazán szívügyem ez a téma:).



Ma ünnepli a blogom 2. születésnapját. Köszönöm minden kedves olvasónak az idelátogatást és minden egyes kommentet! Bár a blogolás célja nem ez, a visszajelzések mindenkinek jól esnek, így nekem is. Folytatom a kicsit „magányos farkas” blogolást, de persze továbbra is szeretettel várok minden érdeklődőt:).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése