Sophie Kinsella: Göttin in Gummistiefeln

Samantha a londoni city egy menő ügyvédi irodájában robotol, h 29 évesen a legfiatalabb senior partner váljon belőle. Nagyon durván nyomja: nincsenek barátai, hétvégéi, szabadideje, nincs élete, csak a munka, az ügyfelek, a mobil, a főnök, meg a karrier. Mikor egy kezdő hibát vét, mellyel oda a kinevezés, úgy érzi az életének is vége, hisz a munkája az élete. Szégyenében elmenekül, majd kissé piásan egy faluba keveredik, ahol kalandos körülmények és félreértések után házvezetőnőként kezd dolgozni.


Az első napok igazi kihívást jelentenek, ámokfutása nem mindennapi a konyhában: jóval több pénzt ad ki, mint amennyit keres: az összemosott ruhákat titokban újra megveszi, az ingeket mással vasaltatja, ételfutároktól rendel, de kissé együgyű sznobék nem fognak gyanút, hisz fogalmuk sincs, h egy 158-as IQ-val rendelkező, Cambridge-diplomás sztár jogászt vettek fel. Aki számára lassan körvonalazódik, h milyen élete is volt eddig: nem voltak emberi kapcsolatai, tulajdonképpen a normális életet újra kell tanulnia. Nem lesz egyik napról a másikra konyhatündér, de amint felfedez magában egy másik Samathát, akit érdekelnek a háztartás dolgai, aki igen is tud főzni, mosni, vasalni, aki házias és csinos és akinek gyerekkora óta nem volt egy szabad hétvégéje összeáll a kép. Rácsodálkozik a világ legegyszerűbb dolgaira, a jól végzett fizikai munka örömére, egyszerűségére, rádöbben az egyszerű hétköznapi dolgok szépségére, az emberi kapcsolatok fontosságára. Persze meg van a szerelmi szál is, elég gyorsan egymásba habarodnak Nathaniellel, a kertésszel. A főnökei is nagyon kedvesek, egyszerű, nem túl iskolázott emberek, kissé sznobok, de jóindulatúak és Samantha őszinte meglepetésére bebizonyítják, h érdek nélkül akarnak jót neki, ilyet nem nagyon tapasztalt a londoni cityben. Végül még a becsületét is visszaszerzi és képes arra, h meglássa, mennyivel jobb az élete házvezetőnőként, egyszerűen, boldogan.
A vége persze happy end, ennek ellenére is meglepett Kinsella, abszolút pozitív értelemben, mert nem egy bugyuta lányregényt kaptam, bár talán kicsit azt vártam, persze időnként romantikus, meg rózsaszín és idilli, de összességében nagyon szerethető, szórakoztató és helyenként túlmutat önmagán.
A kérdés, amit a történet boncolgat abszolút aktuális, mi ér többet? A karrier, siker, pénz triója, vagy esetleg a nyugalom, a szabadság, az emberi kapcsolatok? Szerintem mindenkinek saját magának kell kisakkoznia, mi az, ami neki jó, melyik az a kombináció, ami leginkább boldoggá teszi. Szerintem kicsit fejlődésregénynek is értékelhető a történet, bár persze nem biztos, h automatikusan ezt gondolná az ember, ha egy menő jogászból hirtelen házvezetőnő lesz, itt mégis ezt történt szerintem.
Magyarul Kétbalkezes Istennő címmel jelent meg, jobb címnek tűnik, mint a német (Istennő gumicsizmában), már csak azért is, mert emlékeim szerint Sam egyszer sem húzott gumicsizmát. Bár már olvastam az írónőtől (Madeleine Wickham: Die Tennisparty ), ez volt az első Sohpie Kinsella könyvem, nem csalódtam benne, szóval biztos nem az utolsó.