Az 50-es években 5 fiú és 3 lány egy hízótáborban találkozik és megalakítják a nyolcak szövetségét és ezzel valóban életre szóló barátságuk kezdődik el. Fejezetről fejezetre telnek az évek, újabb tábor, majd immáron tinik, együtt katonák a fiúk, szerelmek és kalandok szövődnek közöttük, megházasodnak, gyerekeik lesznek, karriert csinálnak, elhagyják az országot, elválnak, újra házasságot kötnek, tönkre mennek, jönnek a betegségek, majd az első haláleset. Nem csak a nyolcak életét lehet jól nyomon követni, hanem a magyar társadalom és történelem alakulását is és Vámos nem hagyja ki egy-egy évtized legjellegzetesebb eseményeit sem. Az utolsó fejezet nem tetszett, akkor már 2026-ban vagyunk, ez szerintem felesleges volt.
Az író maga is ehhez a generációhoz tartozott, amelyik élete kb. felét a rendszerváltás előtt és ugyanennyit már utána élt. Az elbeszélésben ötvözi a napló- és levélformát, így minden fejezetben más mesél. Sajnos időnként elég nagyokat ugrunk, így bizonyos eseményeket eléggé elnagyol és főszereplőivel sem bánik kesztyűs kézzel, akik addig a középpontban álltak, 2 mondattal kiírja őket a sztoriból, ezért helyenként azért kár.
Annyira nem tetszett ez a könyve, így megint az jutott eszembe, vajon miért nem? Vámosnak ez a regénye talán gyengébbre sikerült, mint az előzőek, amiket olvastam és nagyon tetszettek, vagy én változtam meg az utóbbi jó pár évben, mióta utoljára olvastam tőle valamit. Nem tudom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése