Jane Christo: Die Prinzessin von New York

Az utóbbi idők egyik nekem legjobban tetsző könyve volt, meglepetésemre, pedig az elején ódzkodtam a címe- és kicsit a tartalma miatt is.

A new yorki maffiavezér lánya, Skyler fiatal kora ellenére kalandos életet tudhat már maga mögött: anyját gyerekkorában megölték, ahogy 3 bátyját is, apja ezután kalitkában tartotta, aztán profi igazolvány hamisító lett, majd computer zseni, de a tudását nem akarja már az apja és az alvilág szoláglatába állítani. Épp ezért lelép és jó pár hamis papírnak, na meg számítógépes trükközésnek hála Los Angelesben telepdik le, beiratkozik az UCLA egyetemre és igyekszik elkezdeni a normális emberek, „eseménytelen” életét. Persze nem akar teljesen szakítani a múltjával, amíg le nem számol vele, ehhez van szüksége az orosz alvilág fontos figurájára Julinra. Innentől kezdve a történet kicsit átment Rómeó és Júliába, a két egymással szemben álló család sarja Skyler és Julin eleinte ki akarják használni a másikat, fájdalmat okozni neki és tönkre tenni, de közben sok minden kiderül a családjukról, a múltról és addigra már egymásba szeretnek, de nem a szokásos „unalmas romantikus” módon. Egy nagyon pörgős történet az olasz és az orosz maffiával, sok akcióval, high tech és cyber cuccal, szexszel, nagy dumákkal, szóval kimondottan szórakoztató olvasmány volt.
Mostanában elég finnyás lettem, de szerintem így van ez, ha sokat olvas az ember és nem egyik napról a másikra történt, inkább lassan, de az utóbbi időben nagyon feltűnik, mert nagyon kritikus vagyok. Ez sem volt nyilván egy világmegváltó olvasmány, de lekötött, érdekelt, volt benne némi humor, személyiségek és érdekelt mi sül ki belőle, nem volt bravúrosan és irodalmi igényességgel megírva, de legalábbis nem kellett a stíluson bosszankodnom és az egész ügye-fogyottságán, lassan ott tartok, ez is valami…