Ilija Trojanow: Meine Olympiade: Ein Amateur vier Jahre 80 Disziplinen

A szerző a londoni olimpia alatt döntött hirtelen úgy, h passzív nézőből aktív sportolóvá válik, persze nem olimpai éremre akart törni, egyszerűen csak jobban megérteni a sport mechanizmusát, az egyes sportágakat, mindazt, amit kívülállóként nem lát az ember.

Az 50 éves Trojanow azt a célt tűzte ki maga elé, h az összes olimpiai sportágban (kivéve csapatsportágak) fele olyan jó eredményt érjen el, mint az olimpiai bajnok. Volt ahol ezt játszi könnyedséggel tudta teljesíteni (pl. néhány lövőszám) volt, ahol ez sokkal nehezebbnek bizonyult (pl. műugrás, evezés).
3 év alatt 23 sportág, 80 diszciplínájában próbálja ki magát, a könyvben csokorba szedi a vizes sportokat, a labda sportokat, küzdő sportokat stb. A bolgár származású, Kenyától Németországig sok helyen élt szerző a legtöbb sportágat jelenlegi lakóhelyén, Bécsben próbálta ki, de birkózott Iránban, bokszolt Brooklynban, judozott Tokióban, amit azért nem teljesen értettem. Persze, h ezen sportágaknak a szülőhazája/mekkája az adott hely, de egy szót sem ejt arról, hogy került oda, milyen megfontolásból és főleg a dolog anyagi háttere is érdekelt volna. Mert szép és jó, h belekezd egy ilyen kísérletbe, tudva, h könyvet fog írni belőle, de van olyan kiadó, aki ezt 3 évig szponzorálja? Ez az oldala a dolognak kicsit homályban maradt, pedig érdekes lett volna. 3 éves megfeszített munkájának megkoronázása a tízpróba volt, ill. a maraton (amit szintén stílszerűen Athénban futott), abban a reményben, h a program végén meglesz a megfelelő erőnléte ezekhez.
Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, mert szerintem az ötlet nagyon jó, de csalódtam, a megvalósítás nem tetszett, rendívül száraz stílusban darálja le az egészet. Szerintem élvezetesebbé tették volna az unalmas pl. sportág leírásokat - amiket sok esetben így írásban egyébként is lehetetlenség megérteni - kis színesek, akár a sportág történelméből, akár Trojanow életéből, de ezek csak ritkán tűnnek fel. Egyébként sem jut – szerintem – semmilyen konklúzióra, nyilván 50 évesen bizonyos sportágakban esélytelenül indult, másokban nem játszik olyan fontos szerepet a kor, de ez előre tudható volt és egyébként is, mind az elején, mind a végén nem derül ki olyan igazán, mire is volt ez az egész jó. Alapvetően nem gondolom én sem, h mindennek jónak kell lennie valamire, csak akkor legalább, jöjjön át a sport szeretete, a sport csodálatos pedagógiája és ereje, a küzdelem, az élvezet, a siker, önmaga legyőzése, ezek elmaradtak.