16 fejezet, a berlini olimpia 16 napja naponkénti bontásban, ami engem kicsit Florian Ilies 1913-ára emlékeztetett. A könyv koránt sem csak az olimpiáról szól és nem is csak Berlinről, hanem a korról, a náci időről, a kiemelkedő személyiségekről és a hétköznapi emberekről. Bepillantunk az atlétikai versenyekbe, a fociba, a vívásba, az úszásba, emellett megismerünk sok zsidó történetet, de ezúttal cigányt, homoszexuálist és feketét is, hisz ők szinte ugyanúgy a nácik céltáblái voltak. Elképesztő, h a nácik mennyire igyekeztek leplezni a céljaikat, h jobbik arcukat akarták a világ felé mutatni, h csak mende-mondának bizonyuljanak a vádak. Berlin hirtelen újra nyitott, pulzáló metropolisznak tűnt, míg a háttérben a rezsim már azon dolgozott, h tudná tökéletesíteni elnyomását és a gyilkos gépezetet. Az ellentmondások nyara volt az 1936-os, egyrészről az Olimpia stadionban tömegek ünnepeltek, miközben a közelben koncentrációs tábor nyílt. Egy magyar aranyéremről van szó a könyvben, a vívó Elek Ilonáéról, aki mögött az a Helene Mayer lesz ezüstérmes, aki fél zsidóként az egyetlen, aki indulhat, „alibi zsidóként”, ezzel sikerül elkerülni a játékok esetleges nemzetközi bojkottját. Nyilván ez mellékszál nagyon a könyvben, de olimpiai lázban égve, meg kell említenem: nem volt rossz olimpia nekünk a berlini, a házigazda németek és az amerikaiak után az éremtáblázat 3. helyén végeztünk (10-1-5), 4 arannyal Hitler legnagyobb bánatára Jesse Owens volt a játékok legnagyobb csillaga. Számos történelmi és sporttal kapcsolatos érdekesség színesíti a könyvet (pl. az Olimpiákat megelőző futást az olimpiai lánggal, a nácik, pontosabban Goebbels és propagandaminisztériuma találta ki, az ókori játékokon nem volt ilyen) és a 16 nap után a szerző még bepillantást enged a sportolók és az ismert és kevésbé ismert szereplők életének további alakulásába.
Az író szerintem remekül ötvözte a sportot a történelemmel, amiből egy izgalmas korrajz kerekedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése