Andrea Petkovic: Zwischen Ruhm und Ehre liegt die Nacht

Erre a könyvre nagyon-nagyon-nagyon kíváncsi voltam és bár majdnem 8000 ft-ba kerül, komolyan játszottam a gondolattal, h megrendelem. Fel sem merült bennem, h spotifyn is meghallgathatom, így amikor véletlenül megláttam nagyon meglepődtem és megörültem.

Egyrészről azért érdekelt, mert egy profi női teniszező írta és nem titkoltan a saját életéről, élményeiről, ha nem is teljesen a valóságnak megfelelően, vagyis azt vártam, h egy kicsit bepillantást enged a kulisszák mögé valaki, aki bár volt top 10-es, de az élményei feltehetőleg mások, mint Agassinak vagy Federernek, akikről eddig biográfiákat olvastam. A másik dolog, ami miatt mindenképp el akartam olvasni, az Andrea Petkovic személye. A női teniszt nem követem különösebben, így őt sem, de tudtam kiről van szó. Viszont az, h Petko mennyire vicces, intelligens, alternatív, könyvmoly csak az utóbbi időben tudatosult bennem. Ráadásul boszniai származása miatt érdekes gyerekkora is volt a darmstadti sorház rengetegben. A könyvet felváltva olvassa a szerző és egy másik nő, arra nem igazán jöttem rá, h van-e valami logika abban, h ki mit olvas. A különbség viszont elég nagy kettőjük között, Petkovic, bár talán időnként kicsit modoros, mégis egyedi hangja és stílusa, valamint szenvedélyessége miatt sokat hozzátett az élményhez. Bár eleinte szépen sorban halad, megismerjük a Boszniából származó családját, betekintést nyerünk a kis Andrea gyerek- és tini éveibe, de már közben is fel-felbukkannak későbbi események, sztorik és ez egyre inkább így lesz, kicsit összegabalyodik az időrend, az ilyesmit én nem nagyon szeretem általában, most is így volt. Külön fejezetekben mesél a 4 GS tornáról és a Fed Kupáról, ezen kívül tele van érdekes, szívszorító és vicces történetekkel. Nagyon érdekesnek találtam, ahogy a tenisz lélektanáról beszélt, a félelmekről, amik a pályán időnként sakkban tartják a legjobbakat is. Ez tényleg egy mentális sportág, mindenki tehetséges, mindenki fit, általában nem ez dönt. Érdekes volt számomra az is, h az ő „két élete” mennyire különbözik: egyrészről élsportoló, aki az ideje nagy részében edz, szinte minden héten máshol versenyez, másrészről viszont rengeteget olvas, szívesen forgolódik zenészek és művészek között. A vége meglehetősen líraira – hogy azt ne mondjam lilára – sikeredett, alig akartam elhinni, h itt a vége, nekem jobban tetszett a köznapi Andrea, a megfogható elbeszélések, mint a kissé elvont filozofálgatások, amikből azért szintén kijutott. Összességében viszont nagyon tetszett, szenvedélyes, intelligens, vicces és emberi. Lassabban haladtam ezzel a hangoskönyvvel, mint általában szoktam, mert egy szót sem akartam elszalasztani, ez azért szerintem sokat elmond.