Max Urlacher: Rückenwind

A két főhős csodálatos utazása a gyerekkorból a felnőttek világába, ami egy pillanatra sem lesz unalmas, időnként mosolyogni, máskor hangosan nevetni kell a történéseken, vagy éppen a könnyekkel küszködni és a végén szomorkodni, h befejeződött az utazás:S. A regény hangvétele tragikomikus és időnként nagyon megérinti az embert. Nálam felkerül a kedvencek közé azt hiszem, meg az űrt maguk után hagyók közé is:S.

Hamar megszerettem a szereplőket és onnantól kezdve menthetetlenül érdekelt a sorsuk, annyira emberiek és szerethetőek a történetek, a szereplők is. A könyv alcíme Szerelmi történet (Liebesgeschichte), de nem egy hiperromantikus love storyról van szó – szerencsére;). Sokkal inkább utal ez az alcím arra a „szerelmi vallomásra”, ami egy egészen különleges férfi barátsághoz, Berlinhez és egy nőhöz szól.
Két fiatal fiú Anton és Tobias sorsszerű, irigylésre méltó barátságát kísérhetjük végig 4 éves koruktól nagyon szórakoztatóan megírva. Az egyik mindenben átlagos, tele gyarló tulajdonságokkal, a másik mindenben átlagon felüli, már-már tökéletesnek tűnik, de egymásnak többet jelentenek, mint bárki más. Testvérek. Barátok. Annyira összetartozik ez a két ember, h az mindenkinek szemet szúr.
Egyre inkább körvonalazódott, ahogy haladtam előre a könyvben, h Anton, aki mindenben középszerű, a dolgai nem jönnek úgy igazán össze, mégis a szerencsésebb, mert hiába olyan „tökéletes” Tobias, h az ember lánya, majdnem a könyvön keresztül is beleszeret;), mégis egy csomó mindennek meg kell küzdenie (elveszti a szüleit, kettétörik az áhitott karrier, meg kell küzdenie a másságával, le kell győznie a rákot…), mindezek mellett Anton problémái eltörpülnek. De aztán a szerző képes új fordulatot adni a történetnek és a végére már elmosódnak a fekete-fehér karakterek, nem várt fordulatok, események következtében. Nagyon tetszett a befejezés, ugyanúgy benne van Anton és Tobias, ahogy az elején, mégis egész másképp;).
Fontos szereplők a könyvben a nagyszülők, akik valahogy a feltétlen szeretetet demonstrálták számomra, nem hagyományos nagyszülő szerepet hoznak, de mégis. Ahogy a fiúk nőnek, úgy lesz egyre kisebb a szerepük, ahogy ez az életben is van, de amint baj van, ők azok, akikre feltétel nélkül lehet számítani.
Kedvcsinálónak ez áll a könyvhátulján:
Egy hős, aki leesik a színpadról, egy focista, aki már nem rúg labdába, egy olyan országért harcoló nő, ami nem is létezik, egy üres sír és egy here, ami repül.
Sajnos nem sok reményt látok rá, h az egyébként színész Urlacher könyve megjelenjen magyarul:(.
Persze teljesen irreleváns, de nagyon tetszik a borító;), egyrészről a színek baromira el vannak találva, másrészről Berlin mániásként nem ecsetelem, h a Brandenburger Tor és a Tv-torony mennyire nyerő nálam;).