2010. június 27., vasárnap

Tony Parsons: A kedvenc feleségem

Nagy Parsons rajongó vagyok, mindent olvastam tőle, amit lehet, többször is. Szeretem a témáit, a könnyed hangvételét, egyedül a legutóbbi könyve, a Nem lehetsz angyal volt, amiért nem voltam annyira oda, nekem az vhogy kilóg a sorból, ami persze nem baj. Ezzel a regénnyel viszont visszatért az Apa és fia, Férj és feleség, Egyetlen szerelmem és a Családban marad által alkotott „sorozathoz”, a családi témához. Könyveinek azért van némi önéletrajzi ihletése (válságba kerülő, felbomló házasság, gyermekét egyedül nevelő szülők)a feleség(ek) szerepe minden írásában meghatározó, ahogy Ázsia és az ázsiai nők is, ami nem is csoda, második felesége japán. Ezek itt is visszaköszönnek, egyrészről már a címben, másrészről kínai motívumok formájában a borítón, meg persze a tartalomban is.
A helyszín Sanghaj, ami mindenkiből a legrosszabbat hozza ki (legalábbis az egyik főszereplő szerint), ami szakmai és erkölcsi kísértések sokaságát kínálja, amiknek eleinte úgy tűnik nem is lehet ellenállni, de aztán végül mégis győz a család és a becsület.


Őszintén szólva annyira nem tetszett ez a könyve, kicsit olyan, mintha összeturmixolta volna az előzőeket, meg valahogy a szereplők sem nőttek a szívemhez, csak néhány alkalommal tudott magával ragadni, vagy épp kíváncsivá tenni 1-1 fordulattal. Aki még nem olvasott Parsonst, tegye meg mielőbb:), de szerintem ne ezzel kezdje;).
Nem igazán értem egyébként, h nincs Tony Parsons szócikk a wikipédián sem magyarul, sem németül, továbbá tiszta röhej, h évek óta nem lehet kapni magyarul az Apa és fiát és a Férj és feleséget, de szerintem lassan a többi regényét sem, egyszerűen nem értem, h ilyen könyveket miért nem lehet újra kiadni, amikor olyan sok könyv él meg x kiadást, ezek miért nem? Az én baráti-, ismeretségi körömben, sokan szeretik, olvassák, de úgy néztem, itthon eléggé alulértékelt, nem tudom miért… Bár ehhez képest a könyv hátulján az áll, h a nálunk is méltán népszerű Tony Parsons…, de akkor miért nem adja ki a régebbi könyveit újra az Európa kiadó?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése