Elizabeth Gilbert: Eat, pray, love – Ízek, imák, szerelmek

Először hallottam a filmről, aztán a könyvről, majd megvettem;). Elöljáróban le kell szögeznem, h bár tetszett, de korántsem volt rám olyan hatással, mint a borítón idézett hírességekre, Julia Robertsre, Hillary Clintonra vagy Meg Ryanre. Lehet, h azért is, mert ők nem egészen az én korosztályom, töprengtem ezen olvasás közben is, lehet, h nem a megfelelő időben olvastam a könyvet, ezért nem tudtam vele annyira azonosulni, vagy nem tudom.


A főszereplőnő vhogy nem tudott közel kerülni hozzám, távol áll tőlem ez a fajta masszív önsajnálat és ez a fajta „nyitottság” mindenféle tudományos, áltudományos és „kuruzsló” módszerek iránt és őszintén szólva nem is nagyon érdekelnek ezek.
Az első 36 rész Itáliáról szól, ez az eat, vagyis az ízek rész a címből, 36 mese a gyönyör kereséséről. Többségében szórakoztató leírások sorozata, finom ételekről, izgalmas olasz városokról, csodás emberekről. Van benne néhány valóban érdekes részlet, de néhány hajmeresztő is, amik miatt le sem tagadhatná az írónő, h amerikai és könyve elsősorban nekik szól. Ezt a részt uralja leginkább a panaszkodás, az önsajnálat, ami egy idő után engem idegesített.
A második, pray-imák rész indiai tartózkodásáról szól, egy spirituális utazás, 36 mese az áhítatra való törekvésről. Ez egy tőlem abszolút távol álló világ, minden szempontból, ami pont ezért lehetett volna érdekes, de valahogy nekem mégsem lett az. Elfogadom, ha valaki fogékony a spirituális dolgok iránt, de én egyáltalán nem vagyok az és valószínűleg pont ezért nem is igazán érdekel, ez a 36 fejezet után sem változott meg, sőt. Időnként felvillantott 1-1 dolgot az indiai hétköznapokról, szokásokról, emberekről, amikre felkaptam a fejem, de aztán 10 soron belül jöttek újra a guruk, meditáció, önsajnálat, időnként a nyavalygás.
A harmadik love-szerelmek rész, 36 mese az egyensúlyra való törekvésről. Ez az Indonéziában, Balin töltött hónapjairól szól, ez tetszett a legjobban, mert nekem ez tűnt a leginkább informatívnak, sok érdekességet tudtam meg Baliról, a balinézekről, a szokásokról, jók voltak a történetek is. A végére kijelenthető, h nagy utat jár be, a kezdeti sok nyavalygás egyre csökken, ahogy egyre jobban érzi magát, egyre inkább megtalálja önmagát. A végén – majdnem;) – megvett kilóra, Balistul, Felipéstül, Tuttistól, azt hiszem csak azért nem, mert a történet befejezése kissé giccsbe hajlik.
Az elején nagyon nem tetszett, a végére azért a főhősnővel is megbékéltem, kicsit még meg is kedveltem. Gondolom nem vagyok egyedül vele, h szívesen cserélnék Lizzel, elképesztően jó lehet 1 évig utazgatni, jó persze azért nem irigylem, ami erre késztette, de azért nem kevés millió nő – és férfi – válik el, akiknek nincs lehetőségük, h 1 évig utazgatva, meditálva keressék önmagukat.
A borító tetszik, ötletes és szemléletes, ahogy a cím és a könyv hármas egysége is. Már elkészült a film belőle Julia Roberts és Javier Bardem játszik benne többek között, nagyon kíváncsian várom, a trailer tetszett, Magyarországon úgy tudom talán ősztől játsszák.