A történet a Hunt család körül bonyolódik. Emma egyedül neveli fiait, Theot és Jacobot. Jacob Asperger-szindrómában szenved, ami egy fejlődési zavar, az autizmus egy enyhébb formája. Erre a szindrómára jellemző a normális ütemű nyelvi fejlődés, valamint az átlagos vagy annál magasabb intelligenciaszint. Az Aspergereseknek jelentős problémáik vannak a társas kapcsolatokban, jellemző rájuk az elmondottak szó szerinti értelmezése, a finom árnyalatok félreértése. Kerülik a szemkontaktust, belefeledkeznek egy korlátozott érdeklődési területbe (ez Jacobnál a kriminalisztika), ragaszkodnak speciális rutinokhoz, rituálékhoz stb.
Jacobnak az otthoni házirend a szentírás, rohamot kap, ha valaki összegyűr egy darab papírt, adott napon csak adott színű ételt eszik, csak olyan színű ruhát vesz fel, mindent szó szerint vesz, amit mondanak neki, ami bizonyos kifejezéseknél (pl. fusd át, szedd össze magad stb.) elég problematikus. Kiborul az érintéstől, új, ismeretlen ingerektől, attól, ha a napja nem a jól megszokott mederben zajlik. Elképesztő, h az egyik pillanatban átlagon felülien intelligens fiatalember, a másikban pedig nyafogó kisgyerek.
Ebben a könyvben is más-más perspektívából olvashatjuk a történetet, érdekes Jacob szemszögéből látni a dolgokat, bepillantani az autisták világába, megismerni az ő szabályaikat, életüket. Semmit sem tudtam eddig az Asperger-szindrómáról, így nekem teljes újdonság volt ezzel kapcsolatban minden.
Persze a történet nem csak a Hunt család és a betegség bemutatásáról szól. Akkor kezdődnek komplikálódnak a dolgok, mikor kiderül, h eltűnt Jacob fejlesztő tanára, Jess. A dolog különös pikantériája, h mindkét fivér, a 18 éves Jacob és a 15 éves Theo is azt hiszi, ő látta utoljára a lányt. Mikor a Jesst holtan találják, a gyanú gyorsan és egyértelműen Jacobra terelődik, aki pillanatok alatt találja magát a sitten.15 évig fáradozott az édesanyja, h táplálék kiegészítőkkel, injekciókkal, orvosi kezeléssel, külön fejlesztő órákkal és sok-sok szeretettel, gondoskodással, törődéssel kicsalogassa Jacobot a zárt világából, ezt 3 nap alatt vágja teljesen tönkre a börtön.
Az események aránylag gyorsan pörögnek, olyannyira, h a többi mellett az a kérdés is folyamatosan foglalkoztatott, h mi minden fog még történni, de aztán lelassul a sztori, h jusson elég idő és tér a bírósági tárgyalásra, amit megint baromi hosszan leír:S. Elszomorító, h a védőügyvédje nem is akarja tudni mi történt, az igazságot, csak az érdekli hogy győzhetik meg az esküdteket, persze lehet, h nagyon is ez a reális helyzet, de akkor is szomorú, hisz a cél mindenképpen az kellene, h legyen, h kiderüljön, ki követett el bűnt. Így a 3. könyvet olvasva tőle az az érzésem egyre inkább, h Picoultnak a bíróság a heppje, de most is úgy éreztem, h bár izgalmas és érdekes, de ez a rész kissé mégis vontatott, talán itt a kevesebb több lett volna…
Nagyon érdekes Jacob testvérének, Theonak a figurája: még csak 15 éves, de az egész élete a testvére árnyékában zajlott, bár lázadozik az anyukája és a bátyja ellen, ő maga is tudja, h gondoskodni fog Jacobról és gondolkodás nélkül védi meg most is. Kicsit soknak éreztem viszont az aggódó anyuka és a fiatal ügyvéd románcát, nekem ez valahogy nem illett a képbe.
A cím találó, hisz Hunték életét a saját házirendjük határozza meg és végső soron Jacob nem is tett mást, csak követte a házirendet. A könyv vége egyértelműen csalódás volt nekem. Az eddig olvasott regényei alapján úgy gondoltam, kevéssé jellemző Picoultra, h előre ki lehessen logikázni, mi történt, itt viszont úgy tűnt, h még csak különösebb logikázás sem kell hozzá.
Tulajdonképpen egy abszolút „szokványos könyv” Picoulttól, ez nem negatív vagy pozitív megállapítás, inkább csak ténymegállapítás. Ismét más-más szemszögéből látjuk a fejezeteket, ismét egy család áll a középpontban, van benne betegség és egy bűnügyi szál is, na és a végén megint a tárgyalóteremben kötünk ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése