1979-ben találkozott először a színész és az újságíró (a könyv szerzője), ez volt egyben Al Pacino első interjúja, ráadásul a Playboynak, később a két férfi jó barátságba került. Ezt az első és egyben leghosszabb interjút még sok hosszabb-rövidebb követte, amik között akadt telefonbeszélgetés és egy közös projekt is az egyik amerikai egyetemen. Annak ellenére, h nem a szokásos biográfiáról van szó, nagyon sok mindent megtudunk a színészről, „első kézből”. Jócskán akad meglepetés is, például, h eleinte komikus színésznek képzelte magát, de mivel a közönség, komoly szerepekben akarta látni, ilyeneket osztottak rá, kínáltak neki. Nem tudtam azt sem, h közelebb érzi magához a színházat, mint a filmet, sokat játszott a Brodwayn, Shakespeart és Brechtet és rendezett is, kötődése a színházhoz és a klasszikus szépirodalomhoz alaposan meglepett.Beszél az idősebb, a saját- és a fiatal generáció kiemelkedő színészeiről és rendezőiről is. Az interjúkon kimondva-kimondatlanul végigvonul egy gondolat:
Hollywood elismerte rendkívüli tehetségét, ő azonban mindig is kívülálló maradt
Talán tősgyökeres new yorkisága- és a színházhoz való vonzódása miatt is, nagyon elgondolkodó, színpadi-, színházi ember.
Mivel a könyv sok interjúból, beszélgetésből készült, sok filmre, témára többször is visszatérnek, bizonyos dolgokról változik Al Pacino véleménye az évek során (pl. a Keresztapa 3. hibái), más dolgokról ugyanazt tartja és mondja el 3x-4x (pl. a családja). Bizonyos projektjeiről, amiket nem a nagyközönségnek szánt, nagyon sok szó esik, ez pl. engem untatott, mert nem láttam az adott filmet, jobban érdekeltek azok, amiket én is láttam. Meglepően kevés szó esett a számára Oscart hozó Egy asszony illatáról.
Végülis összességében tetszett ez az inkább interjúfüzér, mint memoár. Pacino igazi egyéniség, bohém, vagány, időnként polágrpokkasztó, de válaszai mögött valódi gondolatok vannak és igazi intellektus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése