Biztos sokaknak nem újdonság, h az egykori albán királynő magyar származású, de nekem az volt. Persze ez a magyar származás, nem olyan egyértelmű, igazi nemzetközi család inkább, apja Apponyi Gyula gróf-magyar, de nagy rokonsággal, kapcsolatokkal a az egykori Monarchiában, anyja amerikai.
Meglepő, h bár nem magyar írta, nagyon szövevényesen írja le a magyar arisztokrata kapcsolatokat és megint kiderül, h ezekben a körökben mindenki mindenkivel rokonságban áll. Ennek megfelelően Géraldine élete egész fiatal korától kezdve egy utazás, nem csak Magyarországon, de Ausztriában, Németországban, Francia- és Olaszországban, Svájban is állandóan úton van. Először az ő családját, gyerek- és fiatalkorát ismerjük meg. Apja korán meghalt és bár anyja férjhez megy egy franciához, az Apponyi család ragaszkodik ahhoz, h a gyerekek ne szakadjanak el Magyarországtól, Géraldine Bécs mellett végzi tanulmányait.
Majd megismerjük Zogot, Albánia királyát ill. országa történetét. Nem sokat tudtam Albániáról, így jól jött némi történelmi áttekintés. A kis ország igazi ütközőzóna volt az idők során, hol ide tartozott, hol oda. Nagyon aprólékosan, dokumentarista módon tudósít az ország történelméről, ez jó, de a sok-sok - és a normál halandó számára már követhetetlen - apróság egyben le is von az élvezeti értékéből. Amin nagyon meglepődtem, h ez esetben nem egy ősi királyi családról van szó, bár a király felmenői fontos szerepet játszottak országa történelmébe, Zog köztársasági elnökből lett egyszer csak király. Már egy ideje feleséget keresett az uralkodó, Géraldine pedig – bár kora egyik legszebb nemesi hölgyének számított – a maga 23 évével majdnem hogy idősnek számított hajadonként. Először ódzkodott még csak a találkozástól is a fiatal lány, a nála 20 évvel idősebb királlyal, de a férfi sármja gyorsan levette a lábáról. Nászajánékba Horthytól hintót kapnak két lipicaival, Hitlertől pedig egy skarlátvörös sport Mercedes cabriót, amiből összesen kettő volt, a másik az övé. A kulturális- és vallási különbségek ellenére rögtön szívébe zárta a kicsi országot is és házasságkötésük után rögtön belevetette magát a munkába országáért. 1 év múlva trónörököst szül Albániának, Lekát, de a baba születése után 2 nappal, 1939-ben Olaszország megszállta az országot, a királyi család menekülésre kényszerül.
Nem tudom, milyen közhanuglat uralkodott akkoriban, mennyire volt Zog és Géraldine Európa szerte ismert, de minimum meglepőnek találtam, h abban az időszakban, mikor Franciaország felé tartva, menekülve, bejárják Európát, szinte sztárokként írja le őket a szerző. A menekülés nem ér véget Európában, évekig élnek Egyiptomban, majd Dél-Afrikában, míg végül a királnyő 2002-ben, 64 év után térhet vissza Albániába.
Valahogy nem lopta be magát a szívembe a királyi pár, Zogot alig ismerjük meg, Géraldinet pedig bár igyekszik nagyon nemesszívű, okos nőnek bemutatni, nekem inkább egy elkényeztetett úrinőnek tűnt. Az volt az érzésem, h a dolgokat egyébként is vagy nagyon idillien, vagy nagyon patetikusan és tragikusan mutatta be a szerző, de más nem nagyon jött szóba.
Meglepett, h a könyv először 1997-ben jelent meg franciául, elég sokáig tartott, mire a szerző és a kiadó rájöttek, melyik orszgában lenne értelme kiadni;).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése