2017. január 1., vasárnap

Boldog új évet!

Újabb évnek értünk a végére, így itt az ideje egy kis összegzésnek!
79 könyvet olvastam ki 2016-ban, eggyel többet, mint előző évben. A könyvek megoszlása a következőképpen nézett ki: 21-et olvastam magyarul és 58-at németül, visszatért tehát a tavalyi 29-49 után, az előző évek aránya. A 21 magyar nyelvű olvasmányomból 10-et magyar szerzők jegyeznek, ez – hozzám képest – egész jó arány. A 79-ből ismét a túlnyomó többségét a Kindle-ömön ovastam, szám szerint 63-at, 16 volt így a hagyományos könyvek száma, ebből 3 kölcsönkönyv volt. Szintén 3 a book&walktól kapott e-könyvek száma, köszönet értük! És egy újabb 3, ennyi könyvet olvastam idén az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listáról, ezzel „komoly fodulóponthoz” érkeztem: pontosan 100 könyvet olvastam az 1001 legfontosabb közül;).


2016-ban is sikeresen teljesítettem a várólistámat és az előző évhez hasonlóan szívesen olvastam (ön)életrajzi könyveket (Grace, Áron, Freddie), amiket egyre szívesebben teszek, így folytatás várható ezen a vonalon. Az olimpiai évében persze, h voltak sportos olvasmányok is (A futónő, Meine Olympiade, Berlin 1936). Az előző évek gyakorlatához hasonlóan ezúttal is csak egy könyv került fel az abszolút kedvencek közé (Vágyaim listája), de persze most is volt még jó néhány, amik nagy hatást tettek rám. Ilyen volt Mhairi McFarlane új könyve, Marc Elsberg utópiája, a Blackout, Lawrence Hill nem mindennapi rabszolgatörténete, Ove humoros és megkapó története valamint Toni Jordan regénye, a Tausend kleine Schritte. Két városról is olvastam egy-egy könyvet (Koppenhága, Barcelona), ez a vonal is biztosan folytatódni fog 2017-ben. Írók szempontjából a legnagyobb felfedezésem Anna McPartlin, akitől még sokat szeretnék olvasni, magyar vonalon pedig Szécsi Noémi könyveivel ugyanez a tervem.
A 2016-os év legolvasottabb bejegyzése a Marie Curie és lányai c. könyvről írt lett, ezt követte a Szent László-vér, majd a Svéd. A 4. legnépszerűbb írás A Zsolnay-kód volt, az 5. helyet pedig a Köztes idő szerezte meg. Megjegyzendő, bár nem túl meglepő, h az 5 legolvasottabb mind magyar nyelvű könyv volt.
Egy újabb izgalmas olvasási évet zárok le és rögtön meg is kezdem a nem kevésbé változatosnak és eseménydúsnak ígérkező következőt. Olvasásra fel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése