Cesare felesége meghalt, gyerekeivel nem túl szoros a kapcsolata, de hirtelen két nő is lesz az életében, akiknek segítenie kell és akiknek segíteni akar, pedig ez nem túl jellemző a magának való, önző, mogorva, szoknyapecér öregúrra. Cesare azt hiszi, ő 77 évesen mindent tud, mindent és mindenkit megítélhet, de legnagyobb meglepetésére kiderülnek dolgok a múltból, amik őt is meglepik és új fényt vetnek az életére és a jelen eseményei is megváltoztatják. Erre utal a cím is - Életem hátralévő részének első napja – ez feltétlenül nagy tanulsága a könyvnek számomra: mai világunk mindenkitől folyamatos változást kíván, elfogadást, emberséget és erre az idősek is képesek, ahogy Ceasar is bebizonyítja.
Ez a könyv annyi mindenről szó: szerelemről, házasságról, vágyakról, unalomról, magányról, szülő – gyerek kapcsolatról, másságról, elfogadásról, barátságról, erőszakról, betegségről…és ami különösen érdekes volt, mindez egy férfi szemszögéből, hisz nem csak Cesare, hanem az író is férfi. Időnként kegyetlenül őszintén fogalmaz meg egy-egy férfi igazságot, amik újra rádöbbentettek, milyen mások is vagyunk sok szempontból. Persze mivel a regény ennyi témát érint és ilyen fontosakat, nem lehet mondani, h nagyon mélyre menne mindben, de mégsem éreztem, h felszínes lenne, elgondolkodásra, cselekvésre, elfogadásra ösztönöz a szereplők által.
Cesare kicsit hasonlít Ovéra, itt is egy idős úr élete vége felé a sztori főhőse, a téma is hasonló, de mégis más, Cesare élete Nápolyban játszódik, ezt a különbséget egyértelműen érzékelni lehet a svéd verzióhoz képest, az egész szenvedélyesebb, tragikusabb és bár itt is van finom humor, egészen más ez, mint a – számomra – semmihez sem hasonlítható északi sziporkák.
Sajnos a regény egyelőre nem jelent meg magyarul, remélem meg fog, mert ez szerintem egy különleges és fontos olvasmány lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése