Julie Caplin: Der kleine Teeladen in Tokio

Immár a 4. könyvét hallgatom hangoskönyvként Julie Caplinnek és bár elég gyorsan megállapítottam a kaptafát (egyszerű kis limonádé történet, de mindig egy izgalmas városban kulisszaként) és összességében egyik sem tetszett nagyon, azért csak belekezdek mindig egy újabba.

Az angol, kezdő fotós Fiona elnyer egy ösztöndíjat Japánba és az itt készített munkáiból egy kiállítás lehetőségét is egy neves londoni galériában. De már landoláskor nagy meglepetés éri, a híres japán fotós, aki a mentora lenne, mégsem ér rá, így ezt a feladatot az angol Gabriel Burnett veszi át. Bár ő sem kevésbé jó fotográfus, viszont Fiona számára kellemetlen a találkozás, hisz diákkorában rajongott a férfiért, amit anno a maga kamaszos esetlenségével a tudomására is hozott, ezzel blamálva saját magát, ez azóta is nagyon kellemetlen emlék az életében. Úgy tűnik viszont, h Gabe nem ismeri fel és legkevésbé sem fűlik a foga a közös munkához. Fiona szerencséjére viszont a japán család, akiknél lakik mindenben segítségére van, egy kis tradícionális teaboltot üzemeltetnek, tea ceremónikát rendeznek és megismertetik vendégüket hazájuk hagyományaival és kultúrájával. Ismét ez volt az, ami tetszett: a Japánról és a japánokról kapott információk, a hatalmas Tokió kettősségének bemutatása, egyrészről pulzáló, modern metropolisz, másrészről ősi, tradicionális japán ceremóniák helyszíne, amik harmóniához segítik a rajtuk résztvevőket. Persze nem túl nagy meglepetésre a kezdeti kölcsönös ellenszenv után Gabe és Fiona egyre közelebb kerülnek egymáshoz és a happy end sem maradhat el, néhány bonyodalom után. Hozza a szokásosat: aranyos szereplők, elég sok mindent meglehet tudni Tokióról, de valahogy nekem kicsit olyan „végtelen történet” érzésem volt, úgy éreztem, sosem érek a végére. Magyarul is megjelent már, Egy csésze tea Tokióban címmel.