Stefan Maiwald: Meine Suche nach der besten Pasta der Welt

A szicíliai nyaralás előtt valami könnyed, nyári olvasmányt kerestem és hát ez témában is jól passzolt. A szerző felesége olasz, ez volt a könyv egyik apropója, a másik pedig, h – elvből, félelemből nem derül ki pontosan – nem repül, ezért kulináris kalandozásaihoz olyan országot kellett keresnie, amivel kapcsolatban ez nem probléma. Így kerekedett fel Olaszországban, h megkeresse „a világ legjobb tésztáját”.

Sok régióban, városban, faluban jár, de a teljesség igénye nélkül és nem nagyon derül ki, milyen alapon választ. A cím ellenére egyáltalán nem az hajtja, h megtalálja, melyik tészta a legjobb – ez nyilván nehéz is lenne, márcsak a szubjektivitás miatt is – sokkal inkább azokban a régiókban, városokban kutatja a tészta helyi jelentőségét, fogyasztásának szokásait, na meg persze kóstolgatja is őket szorgalmasan. Ahhoz kétség sem férhet, h legjobb helyen jár, hisz az olaszok évi 22 kg tésztát esznek, a dél-olaszok évi 35 kilót (összehasonlításul a németek 8 kg-t és ezzel is a világ élmezőnyében vannak), persze évi 1,3 millió tonna tésztát gyártanak is, szóval aligha akad még egy olyan ország, ahol akkora hagyománya van a pastának. Sok-sok érdekesség derül ki a könyvből, pl. hogy a legkedveltebb az olaszok körében a spagetti; meg hogy nem csak regionális különbségek vannak Itáliában, ami a konyhát illeti, hanem gyakran a szomszédos falvak között is mások a szokások. Puglia régióban – és alighanem még máshol is - vasárnaponként a mai napig szokványos dolog, h a nagymama 6-kor kel, 8-ig elkészíti a tésztát a nagycsaládnak, ami 2-3 órát száradhat a hagyományos ebédig. A tészta saját kezű készítését a szerző is kipróbálja szakavatott segítséggel és bár csak 2-3 hozzávalóra van szükség, a folyamat mégsem egyszerű, hisz számít a levegő páratartalma, a szoba hőmérséklete, sőt még a gyúró kézé is, szóval igazi tudomány ez is. De miért alakult ez így, h az olasz konyha ilyen sokszínű, finom és világszerte nagyon kedvelt? Erre egy lehetséges tudományos magyarázat, h a mai, egységes Olaszország még csak 6 generáció óta létezik, azelőtt a hercegségek, egyes városok között mindig is nagy volt a konkurencia a művészetekben és a kultúrában, de a gasztronómiában is. Az ország hosszanti elhelyezkedése is fontos, hisz emiatt egész más az éghajlat északon, középen és délen, ami egyedülálló a kontinensen. Ehhez jön a sok kis sziget, a szintén egyedi sajátosságaikkal és azok a városok, ahol a hajózás, a kereskedelem fontos volt, mint Genova vagy Velence, itt már nagyon korán jelen voltak az egzotikusabb hozzávalók, fűszerek, amiket a saját konyhájukba integráltak. Persze sok szempontból nincs egyetértés az olaszok között, ha tésztáról van szó, például azt illetően sem, h honnan származik. A szicíliaik, a nápolyiak és a genovaiak is egyaránt azt állítják, h ők „találták fel” a tésztát, Szicíliában az első írásos emlék a pastáról a 12. század középről származik, ez egy nyomós érv lehet mellettük, ahogy az is, h sehol nem esznek Olaszországban annyi tésztát, mint Szicíliában :O. Megismerhetjük a nápolyi margarita pizza történetét és betekintést kapunk egy kis tészta üzembe is, ezáltal kiderül, mi a különbség a nagy- és a kisüzemi tészták között. Bár szerintem a cím eléggé félrevisz, összességében egy olvasmányos, érdekes gasztronómiai utazás tanúi lehetünk, megtüzdelve sok-sok érdekességgel.