2011. január 14., péntek

Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő

Évekkel ezelőtt láttam a könyvből készült filmet és már kb. azóta tervben volt, h elolvasom, közben Nobel-díjat is kapott az írónő, mégis mindig elmaradt a regény elolvasása.
Rendkívül felkavaró olvasmány, tulajdonképpen Erika Kohut szenvedés története, megdöbbentően, sokszor kegyetlen naturalizmussal leírva. Már az elején kiderül, h valami nagyon beteg dolog következik… Erikát az anyja gyerekkorától kezdve zongoristának szánta, kvázi idomította, tehetségéről – laikusként – meg volt/van győződve, a lány viszont mégis kudarcot vallott és ’csak’ zongoratanárnő lett. Kapcsolatuk abszurd, beteges… Az idős nő uralkodik felnőtt lánya felett, elnyomja minden tekintetben, terrorban tartja: mindenről elszámoltatja, egy ágyban kell aludnia vele, nem vehet ruhákat, nem találkozhat senkivel.
Igazi cselekmény sokáig nincs, kb. a könyv feléig össze-vissza csapongunk múlt és jelen között, ez a kvázi ráhangolódás erre a beteges életmódra, amit Erika Kohut az anyja oldalán kénytelen folytatni. Semmi párbeszéd, végig csak elbeszélés. Aztán kiderül, h nem múltak el nyomtalanul azok az évek, amiket Erikának így kellett töltenie, a megközelíthetetlen tanárnő szabadidejében titokban pornómozikba, peep show-kba és parkokba jár leselkedni. Elfojtott szexualitása pedig egyre jobban felszínre tör, mikor a nála jóval fiatalabb egyik tanítványa (Walter Klemmer) „meg akarja hódítani”. Kegyetlen, (szado)mazochista, önpusztító „játékba” kezd. Erőszakot, szenvedést követel, mégis a szerelemre vágyik, a szeretetre, a dolgok végül mégis erőszakba torkollanak, de másként, mint ahogy azt a zongoratanárnő elképzelte.


Erőszak vs. szerelem?

Erika maradéktalanul megvonja majd magát Klemmertől, ha ő vonakodna az erőszak alkalmazásától. És mindeközben persze örül a vonzalomnak, mely kizárja az erőszak alkalmazásának lehetőségét. Mindazonáltal a férfi csak erőszakkal szerezheti meg őt.

Erika arra vár, h Klemmer szerelemből lemondjon az erőszakról. Erika a szerelemtől tétovázik majd, és azt követeli, h minden pontosan úgy történjen vele, amint azt a levélben kívánta, ám eközben belül azt reméli, megkímélheti magát mindattól, amit a levélben kívánt.

Mindaz, ami itt áll, Erika éveken át folytatott csendes fontolgatásainak eredménye. Most azt reméli h a szerelem miatt mindez mégsem történik meg.

Őszintén szólva némi borzadállyal olvastam a könyvet, nem mindennapi olvasmány.
Érdekes a cím is, magyarul Zongoratanárnő, ami fedi a valóságot, hisz a főhős valóban az, az eredeti cím viszont inkább Zongoraművésznőt jelentene, ami végül, anyja akarata ellenére nem vált Erikából.
Mutatkozik némi párhuzam a regény hősnője és az írónő élete között, akit 13 évesen felvettek a bécsi konzervatóriumba és több hangszeren is játszott (pl. orgona, zongora). Az érettségit követően azonban idegösszeroppanást kapott, ennek ellenére néhány félév erejéig művészettörténetet és színháztudományt tanult a Bécsi Egyetemen. Szorongásai miatt 1967-ben félbehagyta az egyetemet, és egy évig teljes elszigeteltségben otthon élt. Ez idő tájt kezdett el írni, majd a hetvenes évektől kezdve francia, angol és amerikai szerzők műveit fordította németre. 1983-ban jelent meg A zongoratanárnő (Die Klavierspielerin) című leghíresebb műve. Az önéletrajzi motívum – egy lány zenésszé kényszerítése az uralkodó anya által - több művében is felbukkan.
A 2004-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett osztrák írónő regényei és színdarabjai az egész német nyelvterületen komoly elismerésnek örvendenek. A zongoratanárnő, mellyel külföldön a legnagyobb sikert aratta, első magyarra fordított műve. A Svéd Királyi Akadémia kitüntetését első osztrák íróként kapta meg, amin még tisztelői és rajongói is meglepődtek. Az írónő, bár örült a díjnak, nem személyesen vette át, hanem videóüzenet formájában köszönte meg az elismerést, állítólag, mert aggódott, h a Nobel-díj által még ismertebb lesz, ami megnehezíti további életét. Azt is felvetette, h talán csak azért kapta a díjat, mert nő, szerinte ugyanis honfitársa, Peter Handke – aki véleménye szerint élő klasszikus - jobban megérdemelte volna az elismerést.
A Nobel-díjat odaítélő bizottság az indoklásban Elfriede Jelinek regényeinek, színdarabjainak "zenei kontrasztjait" emelte ki, amelyek "különleges nyelvi erővel leplezik le a társadalmi klisék abszurditását és ezek leigázó hatalmát".
2001-ben Michael Haneke készített nagy sikerű filmet a könyvből Isabelle Huppert-rel a főszerepben. A film elnyerte a Cannes-i Filmfesztiválon a zsűri nagydíját, a legjobb forgatókönyv és a legjobb női alakítás díját.
A könyv rajta van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod mielőtt meghalsz listán és a 2011 –es várólistámon is fent volt.

1 megjegyzés:

  1. Nem fordította senki? Ha magyarul olvassa, írja már oda a szerencsétlen fordító nevét; nem kis munka az. (Ascher T)

    VálaszTörlés