2011. augusztus 7., vasárnap

♥ Kindle

Remek, informatív bejegyzések születtek már a témában (pl. Heloise, Pupilla), nem akarok és nem is tudnék vetélkedni velük, sok újat sem tudok hozzátenni, de persze kihagyni sem tudom és nem is akarom:), h írjak a kis drágaszágról;).
Mivel ezen a nyáron elmarad a nyaralás, helyette munka van, sok munka:S, úgy gondoltam valamivel azért csak kárpótolnom kell magam és mivel már régóta kacérkodtam a Kindle-lel, úgy éreztem itt az idő!
Ebbe az irányba terelt Heloise posztja is, az ő bejegyzése kapcsán olvastam Pupilla írását, na ezután már tényleg úgy voltam vele, h ide nekem a cuccot, de azonnal:), szóval akár százalékot is kérhetnének az amazontól;).
Néhány hete, egy szerda este lett megrendelve, izgatottan követtük az útját, csütörtök délutánra már többször repült az USÁ-n belül, majd péntek reggelre már Vecsésen volt, szinte hihetetlen! Aztán sajnos kicsit megtört a lendület, mert 11-kor már ki is kézbesítették – volna, ha lett volna otthon valaki, így viszont hétfőn délelőtt vehettem végre birtokba, azért ez sem rossz, ha csak a posta tevékenységére gondolok úgy általában:(, vagy a 4-6 napos szállítási határidőre a német könyveim esetén.
Amazonék Kindle-je már az első pillanatban ledöbbentett, mert olyan volt, mintha a szuperül becsomagolt kis kütyü képernyőjén valamiféle matrica lenne a használatba helyezésről, mire kiderült, h nem, ez maga a képernyő! Valami egészen meglepően néz ki, főleg eleinte, mostanra már megszoktam. Amilyen béna vagyok, azt sem értettem, hogy fog működni a szuper kindle lámpástokom, mire leesett, h ez nem csak egy olyan tok, amibe beleteszed a kütyüt, hanem „csatlakoztatod” és a kindle akkuja táplálja a lámpát is.


Az olvasóval együtt „kaptam” egy ismerőstől kb. 14 ezer (!) könyvet is, de mivel ezeknek csak töredéke volt már átkonvertálva, hirtelenjében azok közül a Bajnokok reggelijét kezdtem olvasni, ha nem a Kindle-n, valószínűleg sosem fejezem be:S, így viszont gyönyörűség volt kézbe venni a kis masinát minden egyes alkalommal.
Maga az olvasás remek élmény rajta és hát ez a lényeg. Eleinte - főleg már késő este, fáradtan -rendszeresen előfordult, h lapozni akartam;), mert az első „sokkon” túl, h nem papírkönyvet olvasok, az élmény maga, számomra ugyanaz.


Praktikus, h megjegyzi, hol tartottál a könyvekben, könnyen kezelhető, a tokkal együtt abszolút kézre áll, olyan, mint egy könyv. A lámpa is szuper, bár egyelőre nem kellett sokszor használnom, de jó hasznát fogom még venni.
Hamar sikerült a calibre konvertáló programmal is megbarátkozni, így pikk-pakk kindle-baráttá lehet alakítani bármit, ami nagyon jó dolog.


Kipróbáltam a felolvasás funkciót is, ez nagyon vicces, aki angolul olvas, annak remek, nekem csak magyar és német könyvek vannak rajta, hát…:), elsőre elég nehéz volt megállapítani, h akkor most mit is hallunk és főleg milyen nyelven;), de egy próbát megért a magyar és a német amerikai akcentussal:). Még egy kis apróság, ami viszont igazi öröm a könyvmoly léleknek:)! A csodás képernyőkímélők Steinbecktől Jane Austenig, Mark Twainen és Agatha Christin át, mind-mind gyönyörűségesek.


Két dolog van, amit még ki kell tapasztalnom – a rengeteg egyéb dolog mellett, amit még nem próbáltam ki rajta, de annyira nem is hoznak lázba pl. hangoskönyv vagy mp3 lejátszás, netezés stb. – az egyik az oldalszámok kérdése. Engem eléggé zavar még mindig, h csak azt látom, hány százalékát olvastam el a könyvnek, bár valószínűleg ehhez is hozzá lehet szokni, de jobban preferálnám az oldalszámozást, bár tapasztalt Kindle-s ismerősöm szerint ez abszolút a könyvtől függ, h van-e oldalszám, nálam egyelőre egyiknél sincs.
A másik dolog a könyvek csoportosítása. Jelenleg még csak kb. 30 könyv van fent, amiből még csak 2-t olvastam el, szóval egyelőre nem égető a probléma, de rengeteg könyv várakozik konvertálásra, így hamarosan ideje lenne összelőni a gépet a modemmel, mert igazából erről van szó és az én trehányságomról holmi jelszavak és egyebek vonatkozásában, de talán megoldódóban ez is és akkor kedvemre rendezgethetem a szerzeményeket nyelvek, műfajok, olvasott, nem olvasott státusz szerint, legalábbis remélem.
Persze még egy fontos dolog van, az ára. Tokkal-tvonóval 43 800 volt, ebből kb. 27 ezer maga a könyvolvasó, durván 11 ezer a tok és 5 ezer a szállítás. Számomra ez abszolút vállalható és máris bőven „ nyereséges” a dolog, tekintve, h mi minden van már feltöltve, már nem kapható és régóta vágyott olvasmányok hada, meg persze jó néhány olyan is, ami valószínűleg mindig az „erre most nincs keret” kategóriában maradt volna, így viszont egy huszárvágással az olvasandók közé kerültek:), ami nagyon tetszik! Szóval az biztos, h nekem megérte, valószínűleg a családban rajtam kívül más is fogja használni alkalom adtán. Máris több olyan – persze pasi;) – van a környezetemben, aki bár nem emlékszik mit és mikor olvasott utoljára, de úgy érzi be kellene ruháznia egy e-könyv olvasóra;), nem tudom nekik érdemes lenne-e, bár az is igaz, h a technika-őrületet úgy általában sem tudtam soha átérezni, persze itt sem igazán megy.
Bármennyire is tetszik, jelenleg nem tudom elképzelni, h teljesen felváltsa a könyvet, úgy általában ill. az én életemben sem, de nagy találmány és remélhetőleg a jövőben minél inkább támogatják is, pl. elérhető áru e-könyvekkel…Mert ez azért elég gyenge pontja a történetnek. Természetesen rengeteg könyvhöz lehet legálisan és könnyedén hozzájutni, akár magyarul, akár németül, de kizárólag a több, mint 70 éve nem élő szerzők műveihez, ami azért jelent „némi” korlátot. Azt meg azért senki nem gondolhatja komolyan, h e-book és papírkönyv ugyanolyan árban legyen…akkor már inkább papír!
Természetesen – főleg nálunk, ahol tömegsport a letöltögetés, legyen szó bármiről;) – ez sem akkora probléma, szóval az elkövetkező évekre megvan bőven az olvasnivaló máris, csak hát…vannak hiányérzetek. Főleg a német vonatkozásban, merthogy kissé más népi sportoknak hódolnak és a pénztárcájuk körül is más a helyzet, így őket nem hozza lázba annyira ez az össznépi fel- és letöltögetés, így ebben is honfitársainkra vagyok utalva, de végülis itt sem lehet túl sok okom panaszra.
Gondolkodtam azon is, h végre beiktatok némi szünetet, már ami a könyvrendelést illeti, hisz most annyi sok könyv került hipp-hopp a birtokomba, de sajnos mindig szembe jön valami, ami rögtön kell, ami miatt csak kivételt kellene tenni stb., szóval ez egyelőre nem tűnik igazán sanszosnak, annak ellenére sem, h az utóbbi hetekben szó szerint elárasztottak a könyvek, elektronikus és papír formában is, nem is győzöm őket olvasni, de ez persze sokkal inkább gyönyörűséges, sem mint aggódásra okot adó állapot:).


Egyébként az egyik nyomós érvem a vásárlás mellet az volt – mikor saját magamnak indokoltam, h miért is kell nekem a Kindle rögtön, azonnal, feltétlenül;) – hogy így gátat szabhatok a kissé aggasztó könyv vs. lakás problematikának, de ez ügyben igen kellemes új fejlemények vannak: egyrészről ugyebár a bejegyzés apropója, a Kindle, ami 3500 könyv „befogadására” képes, tekintve, h már a kb. 550 könyvem tárolása is kezdett problémás lenni, ez azért elég jól hangzik, másrészről pedig a lassan, de biztosan érkező és összerakásra kerülő új bútorok, telis-tele polcokkal:), amiken most még bőven van hely, a kihívás az lesz, h ez még egy jó darabig így is maradjon:)!
Szóval ♥ Kindle!

3 megjegyzés:

  1. Nekem is ugyan ilyenem van és ugyancsak zöld tokos. Nagyon szeretem.:)

    VálaszTörlés
  2. Eddig mindenkitől csak jót olvastam és hallottam róla, jó vétel volt:)!

    VálaszTörlés