Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije

Érdekes körülmények között került elolvasásra a könyv. Egy hete ugyanis én is boldog Kindle tulajdonos vagyok (amiről majd jön is a héten egy bejegyzés;)) és nagy hirtelenjében ebbe kezdtem bele, mondván, már úgyis régen kíváncsi voltam rá. Teljesen őszintén: ha hagyományos könyvként olvasom, valószínűleg elég hosszú időt vett volna igénybe, így az új szerkentyű miatt olvastam legtöbbször, ami sok mindent elmond a könyvről szerintem.


Ez volt az első Vonnegut, amit olvastam, de nem nagyon kaptam kedvet hozzá, nekem túl modern, túl szarkasztikus.
A Bajnokok reggelije az amerikai író egyik legismertebb regénye, amit a saját ötvenedik születesnapjára írt kvázi, 1973-ban. A cím a Wheaties nevű gabonapelyhet gyártó amerikai cég reklámszlogenje volt eredetileg, ennél sokkal több köze nincs is a történethez.
A regény két főszereplője: Kilgore Trout, science-fiction író és Dwayne Hoover, Pontiac-kereskedő. Két szálon fut a történet (Trout és Hoover) – bár eléggé ugrál közöttük – tulajdonképpen az egész regény az ő találkozásukat „készíti” elő, erre utalások is vannak jócskán. A helyszín a Vonnegut által kitalált Midland City nevű város. Egy őrült világot mutat be, ami persze nem is biztos, h igazán távol áll a mi világunktól. Hoover sorsszerű megőrülését már előre bocsátja a szerző, aztán le is írja a „mikéntet”, majd végső elmezavarának kiváltója lesz a másik főszereplő, Trout egy könyve, ellene fordul hát az elborult elméjű Hoover.
A könyv tele van illusztrációkkal, ami helyenként „támogatja” a történetet és jópofa, máskor viszont teljesen feleslegesnek éreztem. Időnként nekem nagyon zagyva volt az egész, nem nagyon alakul ki igazi elbeszélés, ide-oda csapong, magyaráz, sokszor a napnál világosabb dolgokat, ami egy idő után idegesített. Rengeteg szereplő van, ráadásul a többség neve elég érdekes, számomra megjegyezhetetleneknek bizonyultak. Maga az író is többször felbukkan, beszél a szereplőiről, "teremtésükről".
Ismét megállapítottam, h sokkal inkább hagyományos, "nyárspolgári" könyveket olvasok szívesen, mint nagyon moderneket, na de nem baj, legalább már tudom, h Vonnegut – valószínűleg – nem az én világom – momentán biztos;). A könyv egyébként rajt van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán.
Hmm, úgy érzem a bejegyzés kellőképpen zagyva lett, így jól mutatja a könyv rám gyakorolt hatását;).