Már előre bocsátotta az író, hogy a történet teljesen fiktív, a nevek csak a dallamuk miatt spanyolosak, nem utalnak, se térre, se időre. Nekem ilyenkor mindig az a fixa ideám, hogy ez azt is jelenti, bárhol, bármikor történhetne, ill. történhetett volna mindez, most is ez volt az érzésem.
A történet nem éppen vértelenül kezdődik, hisz egy leszámolásba csöppenünk, ami nagyon hasonlít a Becstelen brigantyk kezdő jelenetére, szerintem aki látta a filmet, annak rögtön ez ugrott be. Lassan összeáll a kép, hogy miért akarják megölni az apát, aki kislányát elrejtette, fiának pedig a lelkére kötötte, hogy meneküljön. Nem minden történik azonban terv szerint, Ninát felfedezi Tito, a „banda" 20 éves tagja, de nem árulja el. Ez a találkozás örökre meghatározza életüket, mert nem „csak” megölik a családját, hanem búcsúzóul még a házat is felgyújtják.
Kb. 50 évvel később kapcsolódunk vissza a történetbe, mikor egy idős hölgy lottót vesz egy öreg árusnál. Nina Titónál. Mindketten felismerik a másikat. Beszélgetésükből megismerjük a múlt történéseit az egyik ill. a másik fél szemszögéből, amik csak alig néhány pontban egyeznek.
Egyszerű, rövid történet, de feszültséggel teli. Ezt találtam a legizgalmasabbnak eddig Baricco könyvei közül, olvastatta magát, érdekelt, hogy ér véget ennek a két embernek furcsa, közös sorsa, ami még gyerekkorukban kezdődött és végigkísérte életüket, melyben nagy szerepet játszott a gyűlölet, a halál, a bosszú, a megtorlás. Számtalan fontos és nehéz kérdést vet fel, amik már évszázadok óta aktuálisak: Mikor ér véget a háború azok számára, akik részt vettek benne? Mikor ér véget a bűnösöknek és mikor az áldozatoknak? Mennyi szörnyűséget lehet elkövetni egy ’igaz ügyért’?
A háború végtelenségéről jobban és többet mesél Baricco ebben a kis könyvben, mint más 1000 oldalon. A történetből lehetne több száz oldalt írni, de neki sikerül ebben a néhány oldalban elmondani mindent, ami szükséges.
A cím (Vér nélkül) a múltban játszódó szál tekintetében eléggé disszonáns, de egészében mégsem éreztem annak. Vértelenül címmel még 2003-ban jelent meg magyarul („bírom magam”, mikor olvasok valamit németül, amiről még sosem hallottam, majd mikor a blogbejegyzést írom, kiderül, h jééé, ez megjelent magyarul is:S).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése