A városban állomásozó és azt megszállás alatt tartó németek kijelölik a hotelt éttermüknek, a nővérek főzik a vacsorájukat mindabból, amit a németek erre a célra szállítanak nekik. Bár eleinte Sophie próbál ellenállni, de ő is tudja, bármennyire is ellenére van a németek táplálása, ezáltal az övéinek is több étel jutna és mindenkinek tudna segíteni. A német parancsnok kimondva-kimondatlanul szimpatizál a nővel és ez mindenkinek szemet szúr. A szomszédok, ismerősök eleinte még elfogadják a németektől elcsent 1-1 krumplit és a csontokból főzött levest, de aztán szájukra veszik a nőt. A parancsnok kultúrember, aki érdeklődik a festészet iránt és különösen egy képen akad meg a szeme, amit Sophieról festett a férje, Éduard, aki Monetnél tanult.
Mikor kiderül, h a férje egy kegyetlen táborban van, amit nem sokan élnek túl, a nő felajánlja a parancsnoknak a képet, ami legféltettebb kincse, de tulajdonképpen bármire kapható, amivel segíthet a férjén. Így köt ki a kaszárnyában a parancsnoknál és odaadja magát neki, de a férfi csalódott, látva a nő szenvedését, majd kidobja a félmeztelen nőt a hideg éjszakába, akit pár nap múlva a németek elhurcolnak.
Majd hirtelen 2006-ba kerülünk, Londonba. Liv már 4 éve özvegy és nem találja a helyét a férje nélkül. Abban az extravagáns házban él, amit építész férje tervezett, de anyagilag a csőd szélén van. Egy kótyagos estén találkozik Paullal, az elvált, amerikai exrendőrrel, aki jelenleg Londonban dolgozik, műtárgyak felhajtásával, visszaperelésével foglalkozik. Az első közös éjszakájuk után veszi észre a pasi a háló falán pont azt a képet, amit vissza kell szereznie, ez Sophie képe, amit Liv és a férje anno fillérekért, de legálisan vásárolt.
Ezzel aztán megkezdődik egy végeláthatatlan szenvedés, a nő az észérvek ellenére is perre megy a képért, amiből hatalmas nyilvánosságot kapó ügy lesz és úgy tűnik, csak veszíthet rajta, minden értelemben. Ráadásul mindez számtalan erkölcsi kérdést vet fel, de azzal a férfival, aki hosszú évek óta újra megmozdított benne valamit, az ellentétes oldalon állnak. Persze valóban elgondolkodtató ezeknek a műkincseknek a sorsa, mindenkinek igaza van, ha valakitől elrabolták anno, de annak is, aki mit sem tudva a történetéről, megvette. Mindenki próbálja kideríteni, mi történhetett Sophieval, így izgalmas nyomozás veszi kezdetét, majd érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak a bíróságon. A végébe belevitt még az írónő egy nagy csavart, ami tetszett, de mégis összességében elég vontatott volt és szerintem indokolatlanul hosszú.
Szóval nem tetszett annyira, ez megint olyan volt, mint a leveles (Eine Handvoll Worte – Az utolsó szerelmes levél), mintha ezeket és a többi könyvét, amik nekem nagyon tetszettek, nem is ugyanaz a személy írta volna.
2012-ben írta a könyvet Jojo Moyes, magyarul 2013-ban adták ki Akit elhagytál címmel, Németországban idén jelent meg, ezzel felkerült a 2015-ös nagy olvasási kihívásomba is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése