A civilizációt legyőzték, az emberek többsége rabszolga. A klímaváltozás radikálisan megváltoztatta a világot, csak néhány ember élte túl, köztük a beszédes nevű Makepeace, egy fiatal lány, akinek kvéker szülei eljöttek az Egyesül Államokból Észak-Szibériába, hogy újra természetes életet éljenek. A város, ahol éltek szellemváros lett, a lány szülei meghaltak, így egyedül próbál boldogulni. Vadászik, gyűjtöget, bujkál. Mikor a kihalt környéken lezuhan egy repülő felkerekedik, h megtalálja azt a helyet, ahonnan a gép jött. Azonban mindaz, amit átél útja során, kétkedésre készteti az emberiségben, újra inkább a magányra vágyik, bármilyen keserves harcot jelent is az a mindennapokkal, ezért küzd. A végén élni akarását megjutalmazza a sors és szerző, ez számomra egy eléggé meglepő fordulat volt.
Ez a disztópia egészen más, mint a legtöbb, a jövő korántsem hiper-szuper modern, nem a robotokról és a gépiesített csodákról szól Theroux olvasatában, sokkal inkább visszatér a nomád életformához, a kezdetekhez. A regény hangulata nagyon nyomasztó, de annak ellenére, h a helyzet eléggé deprimáló és kilátástalan, Makepeace mindig talál valami pozitívumot és a regény a drámai fordulatok ellenére is igyekszik reményt és vigaszt adni.
Érdekes, de bizonyos szempontból szerintem kissé „kényelmes” regény a szerző szempontjából, mert csak csepegteti az információkat azzal kapcsoaltban, h hogy jutott ide a világ, sok kérdésre nem kapunk választ sajnos.
Mivel a könyv a jövőben játszódik, a 2015-ös nagy olvasási kihívásomba is bekerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése