Carlos Ruiz Zafón: Marina

Eddig egy könyvet olvastam Zafóntól, ami a kedvenceim közé is felkerült, mégsem került azóta sor semmire tőle, ezért került fel ez a könyve a várólistámra és mivel címe egyetlen szó, a főszereplő lány neve, felkerült a 2015-ös nagy olvasási kihívás listára is. A regényt egyébként 1999-ben írta a spanyol szerző, még mielőtt világhírűvé vált volna.

A 15 éves Óscar egy barcelonai internátusban lakik, egy éjjel egy macskát követve egy kihalt házban köt ki, ahol magához vesz egy órát. Később visszamegy a barátjával körülnézni, majd megismerkedik Marinával, aki a házban lakik, az ő apjáé az óra. A lány elviszi egy temetőbe, ahol követnek egy lefátyolozott nőt és ezzel egy szempillantás alatt keverednek bele Barcelona egykori leggazdagabb emberének misztikus történetébe, aki már sok éve halott. Sok ember meséli el Michail Kolwenik történetét, amit a fájdalom és a gyász, a düh és a nagyravágyás írtak és amit mindenki másként mesél. Mikor aztán a két kíváncsi tini a valóság nyomára bukkan valami egész mást találnak, mint amit vártak. Ráadásul Marinának is van egy titka, mikor Óscar végre rájön erre, vége a gyerekkorának és kettőjük történetének is.
Nagyon baljós hangulató, ennek a nagymestere a szerző, maga a történet pedig rendkívül összetett.
Egyáltalán nem realisztikus, ugyanaz a vészjósló, misztikus hangulat uralkodik most is Barcelonában, mint A szél árnyékában, egy város tele mágiával és szenvedéllyel.
Ifjúsági regényként tüntetik fel sok helyen, hát szerintem nem az, maximum annyiból, h Óscar és Marina fiatalok, tinik, de egyébként abszolút nem, kimondottan félelmetesnek találtam sok helyen. Nem nagyon értem, miért kell a szereplőknek ennyire fiatalnak lenniük (15), ez számomra nem hiteles egy ilyen történetben, azt nézve, h mi mindent csináltak végig, pláne nem.

Érdekes volt és helyenknét magával ragadóan izgalmas, de közel sem tetszett annyira, mint A szél árnyéka.