Jamie Ford: Hotel az Édes és Keserű út sarkán

Már nem is emlékszem, talán a címe és a borítója fogott meg ennek a könyvnek, de jó pár éve a polcomon porosodott, mígnem idén felkerült a Várólistámra és végre elolvastam. Emellett a 2015-ös nagy olvasási kihívásomba is bekerült, elvégre a címében két ellentétes jelentésű szó szerepel.

Az özvegy, idős Henry véletlenül meglátja, h tömeg verődött össze a seattlei Panama hotelnél, ahol egykori japán evakuált családok holmiját őrizték meg, évtizedeken át. Meglát egy napernyőt és felismeri, h Keikoé, akit sosem felejtett el és akihez mély barátság és ártatlan szerelem fűzte. Közös történetük emléke ezáltal elevenedik meg újra. Ezután váltakozva olvashatjuk az idős és még gyerek Henry történetét, míg végül összeáll a kép.
Henry kínai, de már amerikában született, a szülei nem nagyon beszélnek angolul, de neki csak úgy szabad, h jól megtanuljon és igazi amerikaivá váljon, csakhogy ennek ellenére is mindig viselnie kell egy „kínai vagyok” feliratú jelvényt. Ösztöndíjas egy fehéreknek való seattlei iskolában, mellette pedig az iskolai konyhán dolgozik, itt ismerkedik meg az iskola másik nem fehér ösztöndíjasával, a japán Keikoval. Bár a lánnyal származása miatt a családja nézetei szerint nem szabadna találkoznia, mégis igazi véd- és dacszövetség alakul ki a két 12 éves között. Mivel a II. világháború zajllik éppen, ebben a történetben is felüti a fejét, Japán nem az Egyesült Államok oldalán harcol, ezért a seattlei japán negyedet evakuálják, minden japánt, Keiko családját is elviszik, annak ellenére, h nagyon is amerikai módra élnek, amerikai állampolgárok és a gyerekeik már nem is beszélnek japánul. Henry aggódik, rejtegeti a család fényképeiket, személyes tárgyaikat, amiket nem vihetnek magukkal, apja nem beszél vele többé, mikor ezt az „árulást” felfedezi. Évekig igyekszik tartani a kapcsolatot a két fiatal, de ez egyre nehezebb. Végül Henry és Keiko szem elől vesztik egymást, megházasodnak, gyerekeik lesznek, majd megözvegyülnek. Végül aztán újra egymásra találnak, két sokat látott és megélt ember, akik sosem szűntek meg szeretni egymást, csak a körülmények nem mindig engedték ezt.
Igazi kínai-japán Rómeó és Júlia történet ez, a végén amolyan happy enddel, aminek az olvasó igazán tud örülni. A szerző fantasztikus szereplőket kreált, akikkel együtt éreztem és együtt izgultam, miközben az egyszerűen, de csodálatosan megírt történetet olvastam. Bár ebben a regényben is felbukkan a II. világháború, mégsem háborús könyv ez, hisz sokkal inkább családokról, sorsokról, érzelmekről szól, amiket persze durván befolyásolnak a történelmi események. Ami miatt még érdekesnek találtam, h itt a II. világháború egy számomra új szeletéről olvashattam.