Björn a mesélője a történetnek, aki egy hivatalban kezd dolgozni. Rögtön az első napjai egyikén felfedez egy szobát, ami látszólag mindig üres és őt mágnesként vonzza, szívesen bemegy egy kicsit megpihenni. Itt egymaga lehet, elfelejtve az iroda káoszát, a kiállhatatlan kollégákat. A meglehetősen fura Björn „eltűnései” aztán munkatársainak is feltűnnek, a legnagyobb probléma ezzel az, h ők nem látják a szobát, csak a folyosón üdvözült képpel álldogáló Björnt. Ezzel aztán megkezdődik mesélőnk szerint a pszihoháború és a mobbing, aminek célja szerinte csakis az, h őt kicsinálják. Pedig mesélnőnknek komoly ambíciói vannak, tenyérbemászó módon meg van győződve önnön kvalitásairól, tipikusan az a „más szemében a szálkát, a magáéban a gerendát sem” típus, nagyon idegesített. De aztán egy hirtelen fordulattal megváltozik a helyzete, mindenki a kegyeit keresi és a már eddig is nem kicsit kafkai történet még inkább azzá válik.
Biztosan bele lehet ebbe az egészbe ilyen-olyan szimbólumokat, meg mélyebb értelmet látni, de ennél én földhözragadtabb vagyok, valahogy ez engem nem tudott elgondolkodásra késztetni, inkább csak a főszereplő félőrültsége jött le számomra az egészből, kevés mögöttes értelemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése