Sylvia Plath: Az üvegbura

Amikor először hallottam a könyvről, azt a tanácsot kaptam hozzá, h ne ősszel olvassam, vagy amikor egyébként is borongós hangulatban vagyok, mert ha valami után könnyű depresszióba esni, akkor az ez a könyv. Ahogy az már lenni szokott ennek megfelelően persze, h simán nekiálltam anno és most is ősszel;), nem igazán vagyok depresszív alkat. Az első olvasás után felkerült a kedvenceim közé és abszolút felkeltette az érdeklődésem az írónő iránt, akinek aztán igencsak vaskos Naplók c. írásait is elolvastam.


Ez is az a fajta könyv, amiről nagyon nehéz írni, legalábbis nekem, valami egészen mást ad, mint amire az ember, a téma ismeretében gondolna.
A regény a főszereplő 19 éves Esther eseménydús new yorki gyakornokságával kezdődik és súlyos depresszióba, öngyilkosságba, majd az azt követő pszichiátriai kezelésébe torkollik, végül az újjászületés motívumával zárul.
A könyv címe nagyon találó, arra utal, h a főhősnő úgy érzi, bárhol is van, üvegbura borul rá, amitől nem tud szabadon lélegezni, cselekedni.
Annak ellenére, hogy a könyv voltaképpen a depresszióról szól, és jórészben egy pszichiátriai klinikán játszódik, ahol pl. elektrosokk terápiának is alávetik a lányt, mégsem nyomasztó, sötét, nem akarja sajnáltatni magát, tárgyszerűen és őszintén ír, nagyon eredeti egyéniség bontakozik ki az oldalakon. A nyomasztó téma ellenére a könyv mégis szórakoztató, időnként megmosolyogtató, összességében egy nagyon kellemesen megírt könyv, élvezetes olvasmány.
Önéletrajzi ihletésű, az írónő 2. idegösszeomlásának „története” elevenedik meg a történetben. Sylvia Plath 10 évvel a regényben feldolgozott események és 4 héttel a könyv álnéven való publikálása után, három és egy éves gyermekét (akiknek édesapja, az angol költő Ted Hughes nem sokkal előtte hagyta el) maga után hagyva követett el öngyilkosságot.
A lánya, Frieda szintén költő és a magyar festő Lukács László felesége, fia Nicholas biológus lett, de 2009-ben felakasztotta magát, ő is depresszióval küszködött.