Szóval egy 21. századi nő (lelke kvázi) kerül a 16. századba, már ez elég kalandos lenne, de itt ráadásul még egy ffi testébe is.
Dőlt betűvel olvashatjuk Shakespeare gondolatait, párbeszédeit, simával Rosáéit. Időnként baromi vicces szituációkhoz vezet, h Rosának nem csak a körülötte élő 16. századi emberekkel, hanem a „fejében” lévő Shakespareval is beszélnie kell. Fergeteges dialógusokat zavarnak le ők ketten, 2 lélek egy testben:). Elég hangsúlyosan jön elő a ffi-nő kérdés, a köztünk lévő különbségek és hasonlóságok.
De egyéb kaland is akad bőven: Első útja rögtön az angol királynőhöz vezet a fura kettősnek, aki komoly terheket ró rájuk, mármint politikai, történelmi értelemben Shakespearere, érzelmileg pedig Rosára, mert Essex Earlje, akinek segítenie kell meghódítania szíve választottját, hogy aztán a háborúskodásra tudjon koncentrálni, a megszólalásig hasonlít Rosa szerelmére, Janra. Elképzelhető, h ez tovább bonyolítja az egyébként sem egyszerű alaphelyzetet, meg eleinte pl. az is, h elég nehéz távolt tartani „magától” a nőket, akik hozzá vannak szokva Shakespeare társaságához;), valamint bejátszik még egy szerelmi négyszög is 3 test között;).
Majd egy alkimista segítségével visszatér a 21. századba, a testébe, a gond csak az, h Shakespearrel együtt, fordul tehát a kocka, s bár ez csak egy rövid kis epizód, így is sok érdekes szituációhoz vezet. Aztán visszacsöppennek ismét a 16. századi Angliába és derengeni kezd mindkét léleknek, h korábbi nagy szerelmek ide-vagy oda, egymás iránt is erőteljesen bontakozik valami. De mégis hogy lenne lehetséges ez? Nincs elég testük;).
A vége nagyon akció dús, amit én könyvben nem annyira szeretek. Majd a befejezés eléggé kézenfekvő és jön a nagy felismerés is az igaz szerelemmel kapcsolatban, így aztán vissza is kerül Rosa – ezúttal már egyedül – az életébe. Tanulság is van a végén, ezt kimondottan szeretem Safiernél, h bár nagyon könnyed és humoros, de akad azért gondolkodni való is. A vége nekem egy kicsit túl happy, de azért nem annyira gáz.
Bár tetszett, de számomra nem közelíti meg a Mieses Karmat, megint azt éreztem, mint a Jesus liebt mich-nél, h hullámzik: vannak benne sziporkázó részek és vannak kevésbé jól sikerültek és ezek elég gyakran váltják is egymást, de persze lehet, h csak rám hatott így.
Ezúttal is egy nő tehát a főhős és ezúttal is nagyon jól hozza a szerző a női karaktert. Ha nem tudnám, h pasi írta, biztos nem gondolnám. Ismét fejlődésregény, Safier regényeinek női hősei (Kim, Marie, Rosa) mindig végigmennek valamilyen fejlődésen.
Most is jött, látott és győzött a safieres humor, nagy szövege van és igen szórakoztató olvasmány.
Várólistámon volt, itt viszont kicsit más volt a helyzet, mint a többi várólistás könyvnél, nem a könyv várt rám, hanem én arra, h végre megjelenjen Németországban puhakötésben, normális áron. Magyarul még nem jelent meg, de gondolom, h megfog, mert az előző két könyve is kapható már itthon is Safiernek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése