A kétgyerekes ausztrál családanya Joy, férjével, Stephennel érkezik az 50-es évek végén Nyugat-Berlinbe, ahonnan a férje származik. Eddig harmonikusan éltek két kislányukkal Ausztráliában, a férfi boldogan felejtette el a múltját és felesége unszolása ellenére sem sokat árult el róla. Végül aztán mégis beleegyezett, h meglátogassák családját a nagyobbik lányukkal.
Joy meghökken azon, ami fogadja férje családjában: ebéd gongszóra, alkalmazottak hada, pompás gazdagság, családfa, tekintély, hagyomány, érzelemmentes hidegség, merev szertartásosság. Az írónő egyensúlyt teremt a von Muhler családon belül: az apa, lánya és egyik fia a nácizmus feltétlen híve volt és maradt, míg az anya, a másik fiú, Stephen és az egyik unoka elítéli és megveti ezt a rendszert. A két csoport között lavírozik a tudatlan Joy, akit eleinte elvakít a hercegnőnek kijáró fogadtatás. Nehezen igazodik ki a múlt századinak tűnő ház és család fura világában, főleg nyelvtudás nélkül, interkulturális problémák is adódnak és férjére sem számíthat igazán, mert ő is meglehetősen furán és kiismerhetetlenül reagál családja és régi világa viszontlátására. Fokozatosan derül ki a naiv, jóhiszemű ausztrál nő számára, h honnan a nagy gazdagság, a jó kapcsolatok, h a család „fontos fele” Hitler elvakult, fanatikus támogatója volt és továbbra is a náci eszmében hisz – lassan értelmet nyernek a kitérő válaszok, a félig befejezett mondatok, a titkos pillantások és hirtelen érthetővé válik minden. Eleinte elvakítja a jólét, a pénz és a megjátszott szívélyesség, amivel férje családja fogadja, s mire rádöbben, hova is csöppent, már a házassága is válságba került.
Visszaemlékezések, Joynak mesélt történetek révén olvasható néhány egészen elképesztő történet a hitleri Németország legsötétebb napjaiból, olvastam már jó néhány könyvet a témáról, de mindig újabb és újabb elképesztő szörnyűségekkel, kegyetlenségekkel tud meglepni. Azzal együtt, h teljesen elítélem természetesen a történteket, helyenként kicsit NDK propaganda ízűnek éreztem és valószínűleg igazam is van (lásd a bejegyzés vége).
A könyv eleje kimondottan tetszett, aztán ellaposodott a közepére, itt a nyelvezetével is adódtak problémáim, nem tudom, h a fordító „hibája” vagy az íróé, de nagyon mesterkélté, körülményessé vált, ami helyenként irritált, de aztán a vége már-már krimiszerűen izgalmas volt, már nem értem rá a nyelvezetével foglalkozni;).
Megint egy regény a náci Németországból, de megint egy más perspektíva, a náci uralom és a nürnbergi per utáni időszak, ezt nagyon érdekesnek tartottam, mert a legtöbb könyv ott fejeződik be, ahol ez kezdődik. Ebből viszont megtudhatjuk, mi lett az akkor kegyetlenkedő vezetőkkel, katonákkal, orvosokkal, Hitler támogatóival… sokkoló.
Kicsit utána olvasva az ausztrál írónőnek kiderült, h erősen baloldali elkötelezettségű volt, regényei az 1950-es évektől az 1990-es évekig igen népszerűek voltak a keleti blokk országaiban, Cusach elismert bestseller szerzőnek számított. Ezen műve megírásához az inspirációt állítólag az adta, h szemtanúja volt egykori náci SS-tisztek találkozásának, és a németországi újnáci kultusz kezdeteinek. Regényét aztán a Szovjetunióban is színre vitték és a fasizmus feletti győzelem 20. évfordulójára rendezett ünnepségek keretében mutatták be a televízióban. Ami még nem kicsit lepett meg, h ha jól „kutakodtam” a regény németül egyáltalán nem jelent meg, sőt az írónő német nyelvű wikipedia bejegyzésében sem tesznek említést róla:O.
"helyenként kicsit NDK propaganda ízűnek éreztem és valószínűleg igazam is van" - milyen finom megfogalmazás, írhattad volna azt is, hogy ez a szovjet zsoldon élő bolsevista ribanc oda-vissza kinyalja az NDK nevű szörnyállamnak. A könyv azonban ettől függetlenül - sajnos - jó könyv, én gyerekkoromban olvastam először, aztán vagy tízszer újra.
VálaszTörlés