Martin Suter: Ein perfekter Freund

Eddig egy könyvet olvastam az írótól (Lila, lila), ami bár tetszett, de nem annyira, h azonnal mindent el akarjak olvasni tőle. Van viszont egy barátnőm, aki nagyon rákapott a svájci író regényeire és pl. ezt is jónak találta, meg mivel a várólistámon is szerepelt a könyv, nem volt túl nehéz döntés.


Fabio olasz származású újságíró, aki egy különös baleset után kórházba kerül és ennek következtében emlékezetkieséssel küzd. Sok könyv, film szól valamilyen módon erről a témáról, szörnyű lehet, ha valakinek amnéziája van, ez a regény azt írja le, mi van akkor, ha emlékszel ugyan, hogy hívnak, mit csinálsz, alapvetően megvan minden, „csak” az utolsó 50 napod esett ki. Pontosan ez történik Fabioval és lassan rá kell döbbennie, h ez kb. azt jelenti, semmit sem tud magáról, minden jel arra mutat ugyanis, h abban az 50 napban megbolondult: magára haragította a barátait, megcsalta a barátnőjét egy csajjal, akit most jelentéktelennek talál, felmondott a munkahelyén, megváltoztatta minden pin kódját, egy olyan (alvilági) volt osztálytársával haverkodott, akivel egyébként azt hitte sosem tenné, olyan helyekre járt, ahova egyébként sosem, elkezdett cigizni stb..
Mindenki többet tud róla, mint ő maga. Próbálja összerakni a kirakó elemeit, mi is történt, ehhez a barátai segítségére van szüksége, de vajon ők valóban segítenek neki mindazzal, amit elmondanak? Az igazat mondják egyáltalán? Egyetlen ember van, akiben feltétel nélkül megbízik, a legjobb barátja, Lucas. Egyre furább dolgok derülnek ki azonban, egyre különösebb dolgokat tud meg magáról. És hogy mindeközben hogy érzi magát Fabio? Megcsalva, meglopva, elárulva, cserbenhagyva, kitaszítva, hontalanul és magányosan. Rá kell döbbennie, h a régi Fabionak - akire ő emlékszik, akiről azt hiszi, ő az - mindenki segítene, de az a Fabio, akit elfelejtett egy seggfej volt: fontoskodó, öntelt, lenéző, megcsalta a barátnőjét, „jobb körökben mozgott” és hanyagolta a kollégáit stb.
Eddig tetszett is nagyon, de aztán a közepe tájától nagyon túlspilázottnak tartottam. Túlbonyolította egy tudományos „maszlaggal”, amit legalábbis én nem tudtam másként értékelni és hirtelen egy pszihothriller kellős közepén találtam magam, na ez sem tetszett. Ráadásul a vége teljesen felejthető lett (szó szerint) és vannak benne olyan dolgok, amiket szerintem nem nagyon sikerült megmagyaráznia (mindenek előtt azt, h miért változott meg mindenben hirtelen ennyire).
Magát a témát nagyon érdekesnek találtam. Szinte elképzelni sem tudom (szerencsére), milyen lehet, ha az ember nem emlékszik arra, kicsoda, fogalma sincs alapvető dolgokról, de talán ez az itt tárgyalt eset még különösebb, nagyon ijesztő lehet, h nem tudod, mit tettél az elmúlt időszakban. Nagyon jól írja le a tehetetlenséget, a bizonytalanságot, a ráutaltságot másokra. Szívesebben olvastam volna tovább a regényt úgy, h ez marad a fókuszban, mert szerintem a kissé szenzációhajhász elemek nélkül is ki lehetett volna hozni belőle valami jót, illetve szerintem valami ennél jobbat.
A cím (Egy tökéletes barát) találó, különösen azért, mert a regény során többször is egészen más megvilágításba kerül és filózni kezd az olvasó, h akkor most hogy is kell ezt értelmezni, ironikusan, vagy szó szerint, de aztán erre választ is kapunk. Magyarul nem jelent meg.