2012. október 17., szerda

Sofie Cramer: SMS für dich

Eljött az ideje a szokásos kis laza olvasmánynak, ezúttal erre esett a választásom. A forgatókönyvíróként dolgozó szerzőnek ez volt az első regénye, amit azóta 3 további követett. Érdekesség, h a Sofie Cramer csak egy pszeudonim, mert a történetekben részben saját élményekről, tapasztalatokról ír.
Claire barátja, Ben, akivel nagyon szerették egymást öngyilkos lett, a lány épp a traumát heveri ki, újra munkába áll, próbálja ’az élet megy tovább’ örök érvényű nagy igazságot a gyakorlatban kivitelezni, mikor úgy dönt, minden nap küld egy sms-t immár halott szerelmének. A bonyodalmak azzal kezdődnek, h ezeket egy másik férfi kapja meg, az újságíró Sven, aki már jó ideje magányos, az előző barátnője, akivel el tudta volna képzelni az életét, végül megcsalta. Két szálon fut tehát a történet, az SMS-ek feladójának és olvasójának életébe és lelkivilágába pillanthatunk bele. Az egész egyrészről őrületesen giccses, másrészről viszont helyenként vicces. Nem kell hozzá nagy képzelőerő hova fog kifutni a történet, ennek ellenére engem is meglepett, h a kissé lapos közepe után a végkifejletet szívesen olvastam, az írónő nem könnyítette meg a szereplői helyzetét és végül is egész frappáns kis cuccot dobott össze. Chick-lithez képest az öngyilkosság azért elég durva, de az írónő megtalálja a módját, h felmentse a lányt a történtek alól, hisz ahogy lassan kiderül, a fű, az alkohol, a drogok szinte a mindennapjaihoz tartoztak a még mindig tanuló és csak néha napján a bandájával pár eurot kereső Bennek. A cím nagyon találó, mert hosszú idő után végül eljutnak odáig, h Clara mikor arra a bizonyos számra küld sms-t, nem Bennek szánja már, hanem Svennek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése