A regény szereplői egy társasutazáson vesznek részt, nem is akárhova, az Antarktiszra tartanak, először repülővel, majd hajóval. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a résztvevők nagyon színes csapatot alkotnak és szinte mindegyiküknek megvan a maga „oka”, miért is van ott és ez a legtöbb esetben nem az egzotikus úti cél.3 utas, Wilma, Alba és Tomas a főszereplők, ők mesélik a fejezeteket és közben – dőlt betűvel írva – egy-egy fejezet erejéig a többi utas életébe, gondolataiba is bepillanthatunk, azért így, mert ők a történet alakulásához nem tesznek különösebben hozzá, így akit ezek a fejezetek nem érdekelnek, nyugodtan kihagyhatják, írja az írónő az előszóban, én persze elolvastam ezeket is.
Wilma egy népfőiskolán tanít, 32 éves, de úgy néz ki, mint egy kamasz fiú, deszka, esetlen, ám segítőkész, pozitív beállítottságú, nagyon szimpatikus és jószívű. Parkinson kórban szenved, nem tudja mennyi ideje van hátra, ezért szeretné kihasználni az időt és még valami nagy kalandot átélni.
A 35 éves Tomas oknyomozó riporter, a felesége elhagyta, hozzáment valaki máshoz, az USÁ-ban él a gyerekeikkel. A pasi teljesen maga alatt van, az út során öngyilkos akar lenni, ezért van ott.
Alba 72 éves, rengeteget utazott, az Antarktiszon kívül az összes kontinensen járt már bölcs, szókimondó, szórakozotató személyiség.
Bár Wilma és Tomas is lehetetlen helyzetben van, kialakul mégis valami vonzalom közöttük, pedig sok szempontból olyanok, mint tűz és víz, mégis pont az történik velük, amire a legkevésbé számítanak, rátalálnak egymásra.
Míg a szereplők múltjukat mesélik és sorsuk a jelenben, az utazás alatt összenfonódik, felbukkan, egy-egy pingvin, fóka, na meg az érintetlen természet.
A stílusa nagyon szórakozotató és humoros, miközben fontos kérdéseket boncolgat. Az elején nagyon tetszett, a végére valahogy belefásultam, nem tudom ez az én hibám-e, vagy a sztori ült le egy kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése