D. Tóth Kriszta: Húszezer éjszaka

A cím Húszezer éjszaka, az több, mint 54 év. Ennyit akar eltölteni valakivel Helga, ahogy a nagyszülei, de 13 év után rádöbben, h ez nehezebb, mint gondolta.

Munka, gyerekek, megszokás, gondok…és egy idő után úgy érzi, valami megváltozott közte és férje, Tomi között. Pedig a pasi jófej, derűs, elégedett, a nőt viszont rágja valami. Helga szerint a férjének simára aszfaltozott az útja, míg ő hatalmas kanyarokat ír le – egyre inkább rájövök, h nem nagyon tudok mit kezdeni az ilyen „nagy általánosságban szarul vagyok” jellegű női könyvekkel – sikeres nő, szerető család, saját cég, menő munka, megspékelve apró-cseprő gondokkal. Persze ekkor bukkan fel a sármos idegen, aki bókol, akarja és kívánja őt, a nő nem is bírja sokáig, tetszik neki, h tetszik, h akarják. Végül egy vargabetű után rájön, h minden a szeme előtt, karnyújtásnyira volt.

Ott van minden. Mindig ott volt. Csak ő nem látta meg, mert egyszerűbb volt nem látni. Nem hallani. Nem észrevenni és lefordítani. Tominak és neki különbözik az anyanyelvük, ha kettejükről van szó. Helga kimond, Tomi csinál. De ezek rokon nyelvek. Ezeket meg lehet érteni, csak figyelni kell hozzá.

Nehéz téma és nehéz megírni is, pláne jól megírni. Nem vagyok biztos benne, h ez maradéktalanul sikerült, úgy, h minden „érthető” és követhető legyen az olvasó számára, a lelki válság, az érzelmi hullámzások, a döntések…ennek is köszönhető, h az utolsó pillanatig kiszámíthatatlan maradt, h mit fog csinálni Helga, kit és mit választ.
Összességében jobban tetszett, mint az első könyve, de jócskán maradtak nyitott kérdések benne, lezáratlannak, vagy túl egyszerűen lezártnak éreztem. Egyszerűen visszatalál az affér után a férjéhez és boldogan élnek, míg meg nem halnak? Elmondja Tominak, vagy nem? Csak úgy elfelejti, vagy marcangolják a történtek belülről? Lehet, csak úgy meginogni és aztán simán tovább folytatni az életét és mindent? Ezek talán még érdekesebb kérdések, mint amikre a választ keresi Szomjas Helga és D. Tóth Kriszta.

Mivel kedvelem Krisztát, érdekelt ez a könyve is, bár nem hallottam róla igazán jókat. Végül kölcsönbe kaptam meg és felkerült a 2015-ös nagy olvasási kihívásomba is, a nem túl hízelgő, egy könyv, amiről rossz véleményeket hallottam kategóriában.