Emling Shelley: Marie Curie és lányai

A könyv címe pontos, valóban nem a lengyel-francia tudósnőről van szó, hanem róla és a lányairól, a Pierre Curie halála utáni időszakról. Kicsit sajnálom, h nem szentelt legalább egy fejezetet az előzményeknek, a kapcsolatuknak, a közös felfedezésüknek, de az elején meg is említi, h erről már sok könyv született. Nem regényről van szó, hanem inkább kicsit dokumentarista, levelekből, újságcikkekből idéz, megszólaltatja Marie Curie unokáját. A könyv nem csak utazás a tudományok világába, hanem a történelembe is, köszönet érte a book&walknak.

Egy olyan nő képe rajzolódik ki, aki számára a tudomány az első és bár kétségkívül szereti lányait, kapcsolatuk mégsem igazán szoros. Persze valószínűleg az első női Nobel-díjast, ill. az első kétszeres Nobel-díjas tudóst, aki az egyetlen, aki két tudományágban kapott természettudományos Nobel-díjat – radioaktivitással kapcsolatos munkájáért – nem lehet normál, hétköznapi mércével mérni.
Marie és Pierre Curie ellenezték a szabadalmakat, nem is kértek munkáikra, mindkettőjüknek az volt a véleménye, h a tiszta kutatást önmagáért kell végezni, nem pedig nyereségorientált ipari érdekek miatt, úgy érezték, a kutatók kötelessége, h mindenki számára elérhetővé tegyék eredményeiket. Marie rádiummal folytatott munkája rányomta bélyegét az egészségére is, de ennek ellenére immáron özvegyként két lányával vészelte át az I. majd a II. világháborút, közben többször is Amerikába utazott, h az általa felfedezett, elképesztően drága rádiumhoz jusson, amiből 1 grammot az amerikai emberek „ajándékoztak” az új világban hallatlanul népszerű tudósnőnek. A kutatás a családban maradt, bár lányuk, Iréne és férje Frédéric tudósi munkája mindig egy kicsit Marie és Pierre árnyékában maradt, ők tették meg az utat az atomenergia hasznosításához, majd a mesterséges radioaktivitás felfedezéséért kaptak kémiai Nobel-djíat 1935-ben. Később mindketten úgy gondolták, h azzal, h a maghasadást mások bombagyártásra használták (atombomba), életük munkáját árulták el. A másik lányka, Évenek nincsenek tudósi ambíciói, ő a II. világháború alatt haditudósítóként dolgozott, bejárta a világot, nagy ismertségre és elismertségre tett szert. Különösen a női egyenjogúságért folytatott harcban hallatta a hangját, nővéréhez hasonlóan, őket sokkal jobban foglalkoztatta ez a téma, mint anyjukat, akit pedig női mivolta miatt sokszor ért hátrányos megkülönböztetés. Éve férje, Henry Richardson Labouisse 1965-ben kapott Nobel-békedíjat, ő volt UNICEF ügyvezetője, segélyszervezetek vezetője. Éve így közvetlen rokonai közül végleg az egyetlen lett, aki Nobel-díj nélkül maradt;).
A szerző próbált Marie Curie esetében a nőre, anyára, barátnőre fókuszálni, de mellette legalább ennyire erre a nem mindennapi családra is. A könyv alapja Marie és lányai több mint 200 levélből álló levelezése 1906 és 1934 között ill. Iréne 88 oldalas Marieról szóló emlékiratai, így feltételezem, h elég pontos és valósághű a kép, ami elénk tárul, a szerény, visszahúzódó, a tudománynak élő Marie Curieről és lányairól.