2019. december 23., hétfő

Zsuzsa Bánk: Weihnachsthaus

Sokat hallottam már a – nem véletlenül – magyar nevű szerzőről. A Németországban ismert író 1956-ban disszidált magyar szülők gyermekeként született Frankfurtban. Kétnyelvűen nőtt fel. Publicisztikát, politikaelméletet és irodalmat tanult Mainzban és Washingtonban. Az egyetem után szerkesztőként dolgozott, 2000 óta szabadúszó író.


Ezt is a Spotify-n hallgattam, a hangoskönyvet maga a szerző olvasta, amit nagyon pozitívnak találtam. 2 barátnő története ez, egyiküknem sem volt könnyű élete, az egyikük pár éve két kisgyerekkel megözvegyült, a másikuk korán anya lett, a lánya apjával csak egyszer találkozott. A sorscsapások és nehézségek közepette a barátságuk megmaradt, mindig számíthattak egymásra a kritikus szituációkban. Közösen vezetnek egy kis kávézót és néhány éve együtt vettek egy kis házat is, amit hétvégi házként szeretnének használni a felújítás után. Az az álmuk, h egyszer ott ünnepeljék a karácsonyt, mindannyian, együtt. Semmi nem utal arra, h idén ez sikerülhetne, egészen addig, amíg felbukkan valaki, aki kezébe veszi a dolgokat és akit – úgy tűnik – az égiek küldtek.
A maga nemében tetszett, nem esik túlzásokba, nem akar túl sokat, nem egy turbulens, giccses karácsonyi történet, sokkal inkáb valami meghitt, érzelmes történetekkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése