2015. május 23., szombat

Gayle Forman: Lovesong

Sokat hallottam már a szerzőről és mikor épp semmihez nem volt kedvem az olvasási kihívásos listámból, belekezdtem ebbe.
Adam 21 éves és egy menő amerikai együttes frontembere, sztárja. Körülrajongják, épp nagy turnéra készülnek, de fiatal kora ellenére, már ki van égve, gyógyszereken él, nincsenek barátai, bár a barátnője egy szintén ünnepelt színésznő, kapcsolatuk inkább felszínes és tudja, h soha nem fog komolyra fordulni.


Mikor egy firkász a turné előtti utolsó interjú alkalmával rákérdez Miára, a középiskolás szerelmére, akivel egykori kapcsolatát titkolja, kiborul, tör-zúz. A turné előtt egy estéje van még New Yorkban, kószál, meglátja a lány koncertplakátját és egy hirtelen ötlettől vezérelve bemegy Mia csellókoncertjére. Legnagyobb meglepetésére a lány utána az öltözőjébe hivatja, így sok év után végre újra találkozhatnak. Együtt töltik és végig beszélgetik az éjszakát és lassan összeáll a történetük.
Osztálytársak voltak, szerelmesek és elválaszthatatlanok, bár még nagyon fiatalok. De egy súlyos balesetben Mia szülei és öccse meghalnak és a lány is súlyosan megsérül. Adam mindenben mellette áll, ápolja, vele van, feladja a saját zenei ambícióit és a lány valóban újra talpra áll a tragédiák után. Felveszik a nagyhírű new yorki Juilliardba és bár még eleinte kapcsolatban vannak, Mia egyszer csak nem válaszol többé Adam hívásaira. A srác önsajnálatba süllyed, elveszti a lába alól a talajt, de aztán felszínre tör a düh és megszületik egy nagyon sikeres album, ami világhíressé teszi őt és a bandáját. De vajon miért tűnt el anno Mia és mit akar most?
Minden kiderül és a végén még egy idillien csöpögős befejezéssel is megajándékoz minket a szerző.
Nem tetszett. A szereplők annyira fiatalok, mégis annyira érettek bizonyos szempontból és ez az egészet teljesen hiteltelenné tette számomra. Ráadásul valahogy minden egy kicsit túl sok volt (túl tehetségesek, túl nagy a tragédia, túl szerelmese, minden túúúúl) és a karakterek egy pillanatra sem kerültek közel hozzám. Egy rövid, alapvetően jól megírt történet, nem is annyira tucat sztori, mégis valami nagyon nem stimmelt benne számomra, nem lettem a szerző rajongója:S.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése