2010. április 28., szerda

Truman Capote: Frühstück bei Tiffany


Az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán bukkantam rá, de elolvasva meglep, h felkerült. Szórakoztató kisregény, vagy novella egy édesen őrült lányról, aki azon hősnők közé tartozik, akik tehetnek „bármit”, mindent megbocsátanak nekik, mert mindent olyan bájjal, olyan lefegyverzően adnak elő. A lány Holly Golightly (nagyon tetszik a neve egyébként;)) otthonosan mozog a felső tízezer köreiben, kezdő színésznőcske, de megélhetését, nem ezzel keresi, sokkal inkább azzal, h igyekszik „beleszeretni” a megfelelő emberekbe;). Elbűvöli, lenyűgözi a férfiakat, akik pillanatok alatt kerülnek bűvkörébe. Capote-nak bejárása volt Amerika leggazdagabb köreibe, megismerte életüket, szokásaikat, szenvedélyeiket, perverzióikat és tapasztalataiból jócskán közre is ad a könyvben, ami miatt állítólag voltak, akik megorroltak rá. A történetet egyébként tarkítja 1-2 meghökkentő fordulat és a felszín alatt egy tragikus és elég meglepő történet bontakozik ki Lulamae Barnes története, akiből egy gyerekként kötött házasság, szökés és szeretők sora után Holly Golightly lesz, a new yorki it girl;).
Nagyon kíváncsi vagyok a filmre, kicsit utána olvastam és egész másnak tűnik,mint ez, hamarosan megnézem. Nem teljesen értem, h az eredeti címből (Reggeli Tiffanynál), h lett Álom luxuskivitelben, a könyv szerintem nem indokolja ezt, lehet, h a film igen.

2010. április 22., csütörtök

Emily Brontë: Üvöltő szelek


Még középiskolás koromban olvastam először, de azóta nem éreztem különösebb késztetést, h újraolvassam, az utóbbi időben viszont annyiszor „találkoztam” vele, h most már „muszáj” volt. Az eleje nekem kicsit döcögősen ment, időm sem nagyon volt, de aztán, ahogy felgyorsultak az események, úgy ragadott magával a cselekmény. Nehéz olyan könyvről írni, amit mindenki, vagy legalábbis nagyon sokan ismernek, pláne olyanról, amiről olyan sokan, olyan sok mindent, sőt, szinte mindent elmondtak, leírtak már. A téma a szerelem, egy pusztító erejű, mindent elsöprő érzelem, amit még a halál sem képes legyőzni, Heathcliff szerelme még akkor is tombol, amikor Cathy már rég halott, továbbra is bosszúra szomjazik és arra vágyik, h szenvedjen mindenki, ahogy ő. Ez a szerelem, ami a nem mindennapi regény mozgatórugója bemutatja, milyen közel van egymáshoz szerelem és gyűlölet. 2 nemesi család több generációs szenvedése áll a középpontban, de az Earnshow-k és Lintonok sorsának irányítója a „talált gyerek” Heathcliff, aki különös kegyetlenséggel sanyargatja, kínozza családját és mindenkit, aki csak felbukkan körülötte, mindenkit gyűlöl valamiért, mindenkin bosszút kell állnia, s mindennek mozgatórugója, tragikus, beteljesületlen szerelme. Amikor aztán őt is felemészti végül a benne tomboló gyűlölet és szerelem egymást erősítő-romboló hatása, a két család utolsó megmaradt sarja egymásra talál és talán boldogság vár rájuk…
Nem csoda, h a korabeli, 19. századi kritika értetlenül fogadta a művet, szerintem a mai napig vitatott, vannak, akik kult könyvként imádják és akadnak, akik felháborítónak találják és nem sorolják a szerelmi történetek közé Cathy és Heathliff „szerelmét”, aminél talán tényleg indokolt az idézőjel;).

2010. április 15., csütörtök

Martin Amis: Pénz-búcsúlevél

Egy számomra fontos és kedves embertől hallottam a könyvről és kíváncsi lettem…ami nagyon vicces volt, h ettől a dologtól nem tudtam aztán szabadulni, a főszereplőt végig vele azonosítottam;). Nem csalódtam, bár eddig is tudtam, h elég hasonló az ízlésünk.


Nem hiába Pénz a címe, alapvetően tényleg ekörül zajlanak az események (mint manapság szinte minden:S), és ennek apropójából bepillanthatunk a show biznisz (csak így szépen magyarosan;)) kissé aberrált világába. Szóval a pénz…van pénze, még több pénzt akar, a pénze miatt van vele a nője, pénzt ad kölcsön, pénzzel tartoznak neki, szórja a pénzt, a filmje címe is ez (Rossz pénz vagy Jó pénz), de mindennek ellenére nem mondanám, h őrületesen fontos szerepet játszik a dohány az életében, ahhoz túlságosan bohém, hedonista, őrült;). A könyv második felében viszont már egyre jobban „megkarcoljuk” a felszínt és kezd derengeni, h a habókos főszereplő, az elképesztő dumával rendelkező John Self nem is annyira elvetemült alak, mint ahogy az elején gondoltuk, sőt szerintem kimondottan szerethető, aki nem igazán találja a helyét a nagy csillogásban, aztán a végére kiderül, h minden hazugság volt, h senki nem az, akinek hittük/hitte, ráeszmél, h az élete egy átverés, ő maga pedig… hát igen, egy balek. Aztán kezdetét veszi számára egy új élet, immár pénz nélkül és még az is lehet, h ebben boldogabb lesz…
A szövege elképesztő, nagyon sokat lehet nevetni rajta, nagyon laza, bár időnként elég nyers, de számomra ez nem volt zavaró. Bírtam, ahogy időnként kiszólt az olvasónak, h Hé, te emlékszel mikor ígértem meg ezt?, meg Ne mond, h te nem csinálod…, Tudom, h maguk rájöttek stb. Szintén érdekes húzás, h az író saját magát is beleírta a könyvbe, ráadásul teljesen nyíltan, Martin Amis, mint író, forgatókönyvíró jelenik meg és lesz aránylag fontos szereplője a könyvnek, nekem mindig az volt az érzésem, h ő képviseli a józanságot, a nyugodt erőt, ami a többi szereplő mellett elég szembetűnő;).

Amisnak sikerült egyszerre megnevettetni és elgondolkodtatni, méghozzá nem is akárhogyan, pl. épp a buszon ültem, amikor az LA-ről szóló részt olvastam, hát majdnem kifeküdtem a röhögéstől, szerintem a többi utas, tök hülyének nézett:), de egyébként is rengeteg az oltári jó poén és szöveg benne, meg a hihetetlen röhejes nevek Butch Beausoleil, Sissy Skolimowski, Caduta Massi, Selina Street, Day Lightbrowne stb. Ugyanakkor a cél nem csak a szórakoztatás, hanem szerintem az elgondolkodtatás is, a pénzről, ennek szerepéről, értékéről és az emberi kapcsolatokról, na meg, ha úgy tetszik, sok minden másról.
A könyv fent van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán (amiről márciusban írtam), szerintem abszolút megérdemelten, nálam is felkerül a kedvencek közé.

2010. április 11., vasárnap

Veronika Beer: Ein Jahr in Stockholm

Véletlenül fedeztem fel a könyvet és persze nagyon megörültem neki, mert már régen valami megmagyarázhatatlanul vonz Stockholmba, engedtem is már a csábításnak jó párszor;) és soha nem csalódtam, sőt, csak még nagyobb lett minden egyes látogatással a „szerelem”. Aztán a húsvéti nyúl volt olyan szemfüles, h ezt a könyvet hozta nekem, én meg gondoltam az ünnepek alatt ki is olvasom. Aztán végül nem így lett… Nyilván nagyok voltak az elvárásaim, na ezeket nem is igazán sikerült teljesíteni…:S. Nem mondom, h nem tetszett a könyv, de mindenesetre nem ilyenre számítottam.

A fiatal újságírónő 1 évet tölt a svéd fővárosban, így aztán a könyv 12 fejezete – az ő 12 hónapja. Igazából nem regény, hanem az őt ért impulzusok, élmények, megfigyelések leírása, egyszerre igyekszik útikönyv és nyelvkönyv lenni, valamint emellett még viccesre is venni a figurát, vhogy egyik sem jön össze úgy igazán. A témája és az író kora miatt feltétlenül egy könnyed valamire számítottam, de nem azt kaptam, a nyelvezete helyenként kimondottan nehézkes, nem az a ponyva olvasmány, ezt valószínűleg az is magyarázza, h a csaj elég komoly lapoknak írogat. Az útikönyv vonulata tetszett, bírtam, h megnevezte az utcákat, tereket, épületeket, jóleső érzés volt tudni, h aha, ez tényleg ilyen, ja, ez itt, az meg ott van, bebarangolni, hacsak „fejben” is ezt a csodálatos várost, meg pláne… Benne van minden fontos ünnep, szokás, étel (midsommar, kompok, systembolaget, kanelbullar, kötbullar). Vero;) felfedezte az egész várost és a környéket, tanulta a nyelvet, megismerkedett egy csomó svéddel, meghökkenve futott össze a királyi család több tagjával és egy fiúval, aki miatt aztán az 1 év letelte után is maradt. A második fele szerintem sokkal jobban sikerült, számomra sokkal érdekesebb dolgokat mesélt, az kimondottan tetszett (t-bana vezetés, kempingezés, karácsony stb.).
Azon törekvése, h megismertesse az olvasóval a svéd nyelvet, nekem nem igazán tetszett, még úgy sem, h elvileg érdeklődök iránta, van egy két szó, amik egyszerűek és amiket következetesen használ, az oké, de vannak kérdések, mondatok, amiket vagy nem is fordít, vagy nem igazán derül ki, h mi is a fordítása, ez egy idő után némileg zavaró.
Összességében az az elképesztő, h ez a város, még így is olyan hatással van rám, h legszívesebben azonnal felkerekednék, csodálatos kulisszája és főszereplője volt a könyvnek, rajongásom iránta nem csökkent;). Így utólag az a fura, h sok-sok ismerős, kedves dolog köszönt vissza, néhány újdonsággal kiegészülve, volt benne megmosolyogtató történet is, de vhogy vmi, nem tudom mi…nekem egy kicsit hiányzott belőle.