2016. szeptember 30., péntek

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

A 10 éves Gerry anyjával és 3 idősebb testvérével költözik Korfu szigetére, mert Angliában rossz a klíma;). A könyv ennek az ott töltött 5 évnek a lenyomata. A szerző családja valójában 4 évet töltött a szigeten, leírásai így teljesen valóságosak.


Az akkor 10 éves Gerry iskolába nem járt, magántanárok oktatták, így bőven ráért belevetni magát a sziget élővilágának tanulmányozásába. A fiú rengeteg kalandot élt át, barátságba keveredett a helyiekkel, miközben levelibékák, skorpiók, gyíkok, kígyók, teknősök, sokféle madár, és kutyák játszották életében a főszerepet.
Ami kicsit fura, h a családból senki sem dolgozott, nem derült ki, miből telt villára, majd egy még nagyobbra, amikor barátok látogatták meg őket és el kellett költözniük, mert az első kicsinek bizonyult. Jaj, már megint anyagias vagyok és földhöz ragadt, ráadásul még a sok-sok természeti kalandot sem tudtam úgy igazán értékelni…A szerző pedig gördülékenyen és jó stílusban mesélt, de megint rá kellett jönnöm, engem jobban érdekelnek az emberi történetek.
A könyv 1956-ban jelent meg és rögtön hatalmas siker lett. Címe nagyon találó, jól írja le a tartalmát. A szerző, Gerald Durell brit zoológus és író, akiről több állatfajt is elneveztek.
A könyvvel a várólistámat csökkentettem.

2016. szeptember 26., hétfő

Matthias Sachau: Mit Flipflops ins Glück

Nina őrlődik és vele együtt az olvasó is, de ez elég gáz. Sami, a barátja informatikus, 1 hétre Sau Pauloba repülnek, h megnézzék a várost, a pasi itt kapott állásajánlatot, ide kellene költözniük. A nőnek egy jól menő kávézója van egy barátnőjével, aminek a terhei viszont az utóbbi időben csak Nina vállát nyomják. Közben kiderül, h Samivel gimis osztálytársak voltak, felváltva olvashatjuk aztán NIna jelenlegi és a múltbéli örlődéseit és szenvedéseit:S.


A lány 12 évvel ezelőtt egy osztálykirándulás alkalmával ismerkedett meg Sylt szigetén Geroval, a hamburgi gimnazistával, akkor elindult valami a két tini között, de aztán hirtelen vége is szakadt, amikor a fiú egy suta levelet és egy rossz telefonszámot hagyott hátra. Nina Samivel kezdett járni, boldogok voltak együtt, de Gero újra és újra felbukkant, legtöbbször csak a gondolataiban, néhányszor az életében is. Az ő első és túl rövid szerelme, akivel csak négyszer találkozott összesen…Sau Pauloban is ő jár Nina fejében, hisz innen Rio – ahol Gero orvosként dolgozik – már nincs is olyan messze. Ötödik találkozásuk már végképp sorsdöntő lesz és a végén kiderül, h Nina évtizedes kapcsolata Samivel tulajdonképpen egy hazugságon alapul, még épp jókor ahhoz, h lelkiismeret furdalés nélkül vesse magát Gero karjiba.
Sajnos megint egy olyan női főhős, akivel nem nagyon tudtam mit kezdeni…számomra nagyon unszimpatikus volt a szenvelgő Nina, egy nagyon szögletes, kidolgozatlan karakter, ezen a történeten Brazília sem segített kulisszaként.
Több könyvet olvastam már a szerzőtől, egyik sem tetszett igazán, nem is értem, miért gondoltam, h ez most máképp lesz, nem lett.

2016. szeptember 18., vasárnap

Szilágyi-Repetics Magdolna: Áron olimpikonnak született

D.Tóth Kriszta Elviszlek magammal videóit nagyon szívesen nézem, mikor Szilágyi Áront vitte, azt sem hagyhattam ki. Ott hallottam erről a könyvről és spontán meg is rendeltem, majd rögtön olvasni is kezdtem.
Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó (2012 London, 2016 Rio), rendkívül jóképű és sármos, mindemellett még kiemelkedően intelligens és kifinomult, legalábbis az alapján amit hallani, látni és olvasni lehet róla, pont ezért érdekelt a könyv. A vékony kis könyvecske, magánkiadásban jelent meg 2012-ben a szerző pedig nem más, mint Áron édesanyja.


Az írás kronológikus történetek sorozata, sok családi sztorival,fotóval illusztrálva. Minden mondatában ott van a szeretet, le sem lehetne tagadni, h a büszke anyuka írta, mégsem idegesítő ez, hiszen minden jel arra mutat, Szilágyi Áron tényleg különleges, nem csak az anyukája hiszi, látja annak. A szerző személye miatt persze személyesebb, mind hangvételében, mind tartalmában, így azért egy picit tovább árnyalódik a kép egy hihetetlenül profi és szimpatikus sportolóról. Belepillanthatunk egy vívópalánta mindennapjaiba, a sikerekkel és kudarcokkal kikövetett útba, de igazából csak felületesen.
Talány maradt számomra a könyv: miért tartotta szükségesnek az anyukája, h megírja, pláne, h kiadják? Az első olimpiai győzelem előtt kezdte írni, miért? Akkor még alig volt eredménye a fiának, 22 éves volt, kiről születik 22 évesen könyv? Megjelentek az utóbbi időben olyan sportolói könyvek, amik egyértelműen a nagyközönségnek készültek, ez nem ilyen, miért? Arra is gondoltam előtte, h talán sportoló gyerekek szüleinek szól, tapasztalatokkal, tanácsokkal, de nem igazán. Az is meglepő, h mikor kiadták, Áron már friss olimpiai bajnok volt, csodálom, h nem harapott rá egy nagyobb kiadó és csináltak belőle a nagyközönségnek egy könyvet. Amiért azt gondolom, h ez nem annak szól: egy nyilván nagyon jó szándékú és kedves olvasmány, de az nagyon látszik rajta, h egy laikus írta, stílusa, fogalmazásmódja nekem nagyon szemet szúrt. Maga a címlap és a szerkesztés is eléggé amatőr, egyáltalán nem megy mélyre és a vége mintha kicsit összecsapott lenne. Felsorolásszinten ír az adott év versenyeiről, mikor hol, kit győzött le, kitől kapott ki, szerintem ez csak nagyon keveseknek értelmezhető és élvezhető így. A cím - bár alapvetően nyilván, főleg utólag, igaz - sem igazán van megmagyarázva, mondhatnám, h konkrétan erről szinte szó sem esik.
Szerintem, ha 26 évesen nem is, előbb-utóbb Szilágyi Áronról ennél komolyabb, alaposabb, profibb könyv is fog születni, joggal.


2016. szeptember 13., kedd

Fredrik Backman: Ein Mann namens Ove

A filmet meg akartam nézni – svéd! – de aztán elmaradt, nekem a könyv eddig kimaradt.


Az 59 éves Ove sokak szemében egy mogorva, fura öregember, harcban áll a világgal, épp most rúgták ki a munkahelyéről, ráadásul nemrég vesztette el a feleségét, Sonját is. El is határozza, h nem élet ez így már, véget akar vetni a szenvedésnek, próbálkozik is rendesen, de valami mindig közbeszól, hol a kötél szakad el, hol a szomszédok kavarnak be… Ove zsugori, szigorú elveket vall, önfejű, de ha jobban megismeri az ember rájön, h arany szíve van és mindenkinek segít, persze főleg azért, mert tudja, h mindenki más olyan béna, h csak az ő segítségével boldogulna;), legyen szó bármiről. Ezért is dönt úgy, h rendbe teszi a szomszédai életét, mielőtt távozik, mert azok úgysem képesek rá. Idővel elkezdi megismerni a régi és új szomszédokat, kijön a kis csigaházából, nem ítélkezik rögtön, elkezi becsülni és kedvelni ezeket az embereket és azok is őt, a gyerekek is a szívükbe zárják és bár Ove továbbra is szigorú és brummog, de már a szerethető mackót látják benne. Persze mire idáig jutunk, túl vagyunk jó néhány komikus szituáción és közben megismerjük Ove korántsem vidám múltját, ami sok mindenre választ ad.
Ezen a könyvön tényleg egyszerre lehet sírni és nevetni, ami azért nem túl gyakran fordul elő. Rengeteg a helyzetkomikum, nagyon viccesen írja le a generációk közötti kommunikációs és egyéb nehézségeket és olyan eredeti szereplőket kreál, akik nagyon szerethetővé varázsolják a történetet.
Hangulata, stílusa, nyelvezete emlékeztet Jonas Jonassonra, de mégsem gondolom, h őt másolná, inkább azt, h ez abból fakad, mindketten nagyon svédek;)!
A szerző, Fredrik Backmann bloggerként lett ismert, ez volt az első könyve, ami Svédországban rögtön bestseller lett, 25 országban jelent meg és meg is filmesítették.

2016. szeptember 9., péntek

Halász Péter: Másoik Avenue

Várólistás volt, egy barátnőm ajánlotta.
Az 1956-os októberi forradalom leverése után jön a megtorlás, többek között a fiatalokat keresik, így szülei – nem alaptalanul - félnek attól, h fiúkat, Horváth Bélát is. Ezért döntenek úgy, h gyermekeik jövője érdekében elhagyják az országot, Amerikába mennek, az apa, Horváth Károly rég nem látott bátyjához, Mihályhoz.


Sokat tud, hallott, olvasott az ember a forradalomról, az azt megelőző és követő itthoni időszakról, de én eddig azokról, akik akkor elhagyták az országot, bővebben nem olvastam, így érdekelt, sok új dolog volt benne számomra. Meglepett például az amerikaiak nagy segítőkészsége a magyar menekültekkel szemben.
Igazából Horváthék sora jól alakul, emigrációjuk különösebb zökkenők nélkül megy végbe. Kezdetben Miska, a báty segít nekik, gyorsan munkát kapnak a szülők, a gyerekek gyorsan és jól tanulnak, ragad rájuk a nyelv és a szokások. Különösen érdekesnek találtam, a generációk közötti különbségeket: a gyerekeket beszippantotta az új világ, a szüleik jobban megküzdöttek a sok újdonsággal, ezzel a más világgal, míg gyermekeik igazi amerikaiakká váltak, ők állampolgárság ide vagy oda, magyarok maradtak. Tetszett az is, ahogy leírta, hogy birkózik egymással a két nyelv – főleg a gyerekeknél- a magyar egyre szegényedett, az angol gazdagodott. Bár megdöbbentő, h bizonyos szempontból mennyire nem volt szükségük az angolra, hisz a második Avenu olyan, mint egy kis Magyarország (valóban Little Hungarynek is nevezték), magyar üzletekkel, sok-sok magyar lakóval, van magyar színház, kocsma – itt is azt látjuk, ami oly sok nációnál megvan ma is, elhagyják a hazájukat, de idegenben is szívesen maradnak honfitársaik körében.
…ha az ember a lényegre egyszerűsíti a dolgot, azt lehet mondani, van rossz disszidálás és jó disszidálás. Károly bátyáméké például jó disszidálás. A gyerekek előtt nagy jövő, mindketten megfelelően keresnek, egyszóval…nincs semmi baj.
Horváthék története egy sikertörténet, de pont azért olyan megkapó, mert nem az amerikai álmot testesítik meg, mégis sikertörténet, innen nézve, mert békében és szeretetben, becsületben élhetik az életüket, a gyerekeik pedig igazi lehetőségeket kapnak tehetségük kibontakoztatására, egy nagyon szimpatikus család, akik két lábbal állnak a földön. Az ő sorsuk mellett még sok más disszidensé felvillan, de nem mindenki olyan állhatatos és szerencsés, mint Horváthék. Érdekes látni, kivel mit csinál New York, Amerika, az angol nyelv.
Nem történnek az egyébként elég hosszú regényben nagy dolgok, bizonyos értelemben nem egy letehetetlenül izgalmas könyv, de valahogy mégis az, magával ragad, érdekli az embert ennek az egyszerű, becsületes családnak a sorsa.


A szerző maga is 56-os emigráns, így első kézből tudósít. New Yorkban, majd Londonban, végül Münchenben élt, a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, újságíró, könyve 1967-ben jelent meg először Kanadában.

2016. szeptember 2., péntek

Fabio Volo: Einfach losfahren

Szeretem, ahogy Volo ír, nem hiába került fel az egyik könyve az abszolút kedvencek közé, így nem volt kérdés, h előbb-utóbb ez is sorra kerül.


Michele és Federico barátságáról – is – szól a rövid kis regény, tehát ismét egy férfi szemével láthatjuk a világot, hála a szerzőnek. Kicsit szimbólikusnak is éreztem ezt a barátságot: Federiconak van mersze megvalósítani az álmait, egyszerűen csak felkerekedik és utazgat, hagyja, h az események sodorják magukkal, sorra jó dolgok történnek vele, míg Michele otthon marad, hajtogatja, h majd ő is elindul, majd megírja a könyvét, évek óta ugyanolyan kisstílű nőügyei vannak, semmi sem változik az életében és erre nagyon fájó rádöbbeni, amikor pár év elteltével újra találkozik a két barát. Majd Federico hirtelen halála, nagyon megváltoztatja Michele életét is, végre belevág dolgokba, rájön sok mindenre, bár a barátja meghal, ő hála neki, újjászületik. Eddig egy elgondolkodtató, remek stílusban megírt érzelmes könyv egy férfi barátságról, de a vége már nem tetszett, túl elmélkedő, olyan érzésem kezdett lenni, mintha valami lélekbúvár, vagy párkapcsolati tanácsadó könyvet olvastam volna, ez a világ engem eléggé irritál, itt sem volt ez másként.
Végül komolyabb olvasmány lett belőle, mint amire számítottam, elgondolkodtatásra, számvetésre is késztetett kicsit, ami szép teljesítmény egy regénytől, manapság főleg.
A könyv magyarul Hely a világban címmel jelent meg, ez esetben a német címet (és a borítót is) eredetibbnek, találóbbnak, a tartalomhoz jobban illőnek érzem (Egyszerűen elindulni). Meglepő módon az eredeti cím, egészen más: Un posto nel mondo - Egy hely a világon.