2018. február 28., szerda

Marc-Uwe Kling: Qualityland (helle Edition)

Mivel a regényben sok szó van a dolgok személyre szabásáról és azok abszurditásáról, a szerző úgy döntött, a regényt is személyre szabja, ezért van egy világos- és egy sötét kiadás. A különbség csak annyi, h a fejezetek között található reklámok, hírek és ajánlások QualityLand polgárainak eltérők. Végül én a helle Edition, vagyis a világos verzió mellett döntöttem.


A könyv témája nagyjából az, ami az utóbbi kb. 1 évben kedvenc morfondírozós témám, váltott parnterekkel;): A teljesen robotizált jövő. Egy évszázados gazdasági válság után nevezték át az országot (Németországot) QualityLandá. A teljesség igénye nélkül néhány dolot, milyen világba is csöppenünk:
- 1-100-ig különböző szempontok szerint levelekbe osztják az embereket
- az emberek a szüleik foglalákozásának nevét viselik, a férfiak az apujkét, a nők az anyjukét
- a Qualitypartner gondoskodik a párválasztásról, céljuk, h a már sok éve házasok is kipróbálják őket, mert maguktól, az analóg világban bizonyára nem a megfelelő partnert választották ki
- a pincérek még emberek és nem androidok, mert az emberek olcsóbb munkaerőnek számítanak, mert csak borravalót kapnak
- már nincs történelem oktatás, csak jövő oktatás
- az internetes fórumokon Political-Correctness-Toolt lehet letölteni, ahol a kötekedő és politikailag kifogásolható hozzászólásokat frizírozza
- fizetni touchkissel lehet, vagyis az ember megcsókolja a tabletét
- a TheShop drónjai szállítanak mindent, amire az embernek szüksége van, ill. amire vágyik, sokszor olyan dolgokat, amire nincs szüksége, ill. nem tudja h vágyna rá
- van nevelőnő robot is, aki meg is tudja védeni a gyerekeket, mert különböző harcmódokban jártas, napi fél órás összefoglalót készít a gyerek napjáról, h a szülők semmiről se maradjanak le
- a nőgyógyász nem csak a születendő baba nemét tudja megmondani, hanem meglehetős pontossággal az életútját is, genetikai „igazításra”, tökéletesítésre is van lehetőség, jó pénzért
A szerző tehát jól átgondoltan, számos részletet kidolgozva építi fel a „jövőt”. Ebben a sok esetben hihetetlenül abszurd világban 3 teljesen más életet élő karakter életébe pillantunk bele. A főszereplő Peter Munkanélküli, foglalkozása gépmegsemmisítő, de néhányat megóv a pusztulástól, a gépeknek egész különleges problémáik vannak…az egyik drón fél a repüléstől; egy műtéti asszisztens robot, nem bír vért látni; egy elektromos ügyvéd, akinek lelkiismerete lett és egy író robot, aki alkotói válsággal küzd. A másik fontos szereplő Martyn, a jó családból való pártkatona, aki egy váratlan terhesség miatt kényszerült a házasságába és a 3. szál John of Us, az android elnökjelölt története.
„Mindig tartottam tőle, hogy egy nap a gépek átveszik a hatalmat. De hogy ezt úgy teszik, h megválasztatják magukat – ezzel nem számoltam.”
Nem tudni eleinte, hogy fog a sorsuk összefonódni, de a könyv és életük döntő momentumában csak ők hárman vannak és Marc-Uwe Kling egy kissé szentimentális-naivan zárja az egyébként jól felépített regényét. Nekem összességében kimondottan tetszett és szórakoztatott, elgondolkodtatott a szerző verziója egy lehetséges jövőképet ad, nincs konkrétan meghatározva, mikor játszódik mindez, de a világ fejlődését elnézve, pár év és ide juthatunk. Bár sok dolog volt abszurd, de már nem lehetetlen és nevetséges, mint a 70-es évek sci-fi könyvei vagy filmjei, a „jövő” bár még – legalább normál fölid halandók számára - ismeretlen, de már nagyon közel van. Azért nem vesztette el teljsen a kapcsolatot a jelennel sem a regény, van benne sok áthallás is, a jelenkor Németországát illetően.

2018. február 23., péntek

Elena Ferrante: Meine geniale Freundin

A szerző neve, valójában csak egy pszeudonim, ami alatt az olasz írónő 1991 óta alkot, de valódi kilétét szeretné titokban tartani. A 4 részes Nápolyi Saga, aminek első kötetét most olvastam 2011-ben jelent meg olaszul és 2016-ban indult világhódító útjára.


Elég nehezen sikerült ráhangolódnom a regényre, a feléig nehezen ment, nehezen birkóztam meg a sok-sok szereplővel is, de utána már tetszett és olvastatta magát. A regény folyam 2 lány Elena (Lenú) és Rafaella (Lila) életreszóló barátságának története. Az első kötet bemutatja a lányokat, a családjukat, környezetüket, életüket, gyerek- és kamaszkori problémáikat. 4. osztályos korukig együtt járnak iskolába, de akkor az okos, felvágott nyelvű Lila nem tanulhat tovább, a szülei nem engedik és nem engedhetik meg maguknak. Lenú, a mesélő, tovább tanul, ő mindig is valamiféle példaképet látott a kiszámíthatatlan és – pozitív értelemben – nagyravágyó Lilában, vele versenyez, neki tanul, neki olvas, neki akar bizonyítani. Lila eleinte véznaságával, gyerekes testalkatával tűnik ki, na meg persze az egyéniségével, idővel azonban már szépsége emeli ki kortársai közül. Lila öntörvényű, gyönyörű, okos, azt csinálja és mondja, amit gondol, ezért nem szereti mindenki, barátnője Lenú, aki gimnáziumba is jár, állandóan kételkedik magában, a szépségében, a képességeiben, Lilához hasonlítja magát, jó lélek, mindenkinek segít, szeretik, de kisebbségi komplexusa van. Azt hisztem nagyon sokaknak van ilyen barátnője, barátja, akit az ember csodál, akinek mindene megvan, aki mindent tud, megszerez és mindenben jobb, mint az ember saját maga, legalábbis látszólag.
Az első kötet a lányok 16 éves koráig tart, mikor Lenú immáron évek óta menthetetlenül szerelmes a kissé különc Ninoba, mégis Antonioval teszi meg első lépéseit a testi szerelem felfedezsében és Lila férjhez megy a jómódú boltoshoz, Stefanohoz. A regény fináléjában az összes fontos szereplőt felvonultatja Ferrante, Lila esküvőjén, ami nem csak az ő életébe fordulópont, hanem Lenúéban is, ekkor döbben rá, h ő már idegen a gyerekkori barátai, szülei között, nem tud igazán senkivel értelmesen beszélni, a tudás, az iskola lassan falat emel közéjük és Nino lehet az egyedüli, aki kiviheti ebből a világból.
Számomra végig egyértelmű volt, h a zseniális barátnő – akire a cím utal - Lila, aki bár nem járhat iskolába, mégis mindenben kitűnik, kiolvassa a könyvtárat, egyedül tanul latinul és görögül, cipőt tervez, mindenkinek visszaszól, konok makacssággal viszi végig akaratát, legyen bármiről is szó– mégis Lila nevezi Lenút zseniális barátnőjének. Nagyon tetszett az első rész, a szereplők, a történetfűzés, Nápoly, az érzelem gazdag elbeszélés, így gyorsan bele is vágtam a másodikba.
Magyarul Brilliáns barátnőm címmel jelent meg az első rész.

2018. február 18., vasárnap

Claudia Winter: Aprikosenküsse

Már régen nem hallgattam hangoskönyvet, talán a jövőben újra lesz néhány.


Felváltva olvassa egy nő ill. egy férfi a fejezeteket, Hanna- és Fabrizio szemszögéből. Az olasz Fabrizio a nagymamáját kíséri el egy berlini orvoshoz, míg várakoznak, talál egy német magazinban egy kritikát a toszkánai éttermükről, Hanna tollából, aki étteremkritikus. A vélemény annyira nem hízelgő, h a család feje, az erős kezű nagymama rögtön bele is hal, egy eddig észre nem vett szívhiba miatt. Hanna aztán egy véletlen folyamán még akaratán kívül „el is lopja” Fabriziotól a nagymamája urnáját, amikor az épp haza akar menni Toszkánába, így kénytelen a bocsánatkérésével együtt személyesen utána vinni azt, annál is inkább, mert a férfi be akarja perelni a magazint a cikk miatt. Számos félreértés és véletlen folytán, pár hét alatt Fabrizio és Hanna már az esküvőjük kapujában állnak, annak ellenére, h továbbra is ki nem állhatják egymást, de úgy tűnik a nagymama még a túlvilágról is irányítja az eseményeket. Itt aztán jócskán van bonyodalom a múltban és a jelenben is és a véletleneknek is komoly szerepet szánt Claudia Winter.
Kicsit gasztro, kicsit olaszos, szerelmes, alapvetően tetszett, de szerintem olvasva még jobban tetszett volna. Érdekes, h a szereplőkről alkotott véleményemet mennyire befolyásolta a hang, Hanna esetében inkább negatív irányba. A felolvasó hangja idősebbnek tűnt és elég unszimpatikus volt, ami a szereplőre is rányomta a bélyegét. Mivel tényleg nagyon ritkán – ill. eddig nagyon kevés – hangoskönyvet hallgattam, fura/érdekes volt az is, h nem voltak igazi párbeszédek, mármint abban az értelemben, h pl. a főszereplők közötti dialógokat, annak megfelelően, h épp kinek a fejezetében hangzottak el, csak a férfi vagy csak a nő olvasta. Alapvetően azonban ezt a kis kirándulást a hangoskönyvek világába pozitívan értékelem, szóval várható folytatás.

2018. február 15., csütörtök

Kristina Günak: Wer weiß schon, wie man Liebe schreibt

Megint bedőltem…nagyon jó értékeléseket kapott a könyv az amazonon, de hát jááááj…
Bea egy kis braunschweigi könyvkiadó marketing és pr ügyeivel foglalkozik, itt nőtt fel, itt él a családja, így nem is bírta előző munkahelyén, a müncheni nagy kiadónál. A szülei örökbe fogadták, így 9 testvére van, köztük 4 kicsi.


Eléggé unalmas és kiszámítható élete akkor pezsdül fel, amikor rábízzák a romantikus könyveket kiadó cég új és legsikeresebb íróját, a fantasy író Tim Bergmannt, akit egy kicsit meg kellene szelídítenie. Közös olvasótúrára mennek, h népszerűsítsék a könyvét és Bea feladata, h a pasi tényleg ott legyen és szalonképesen viselkedjen, közben pedig szorgalmasan dolgozzon a következő könyvén. A kemény, szexi macsó ellágyul Beától, mindkettőjüknek kemény gyerekkoruk volt és a több hetes túra összekovácsolja őket és a „Teréz anya” Bea jó hatással van a renitens íróra. Szóval különösebb meglepetések és fordulatok nélkül jutunk el a happy endig.
Sajnos nagyon semmilyenek a szereplők és a sztori is, McFarlane könyve után olvasva különösen feltűnő volt a szereplők és a párbeszédek fakósága, élettelensége. Most is az volt az érzésem, mintha kb. egy blogot olvasnék, amit egy teljes laikus írt, nem tetszett.

2018. február 11., vasárnap

Jules Verne: 80 nap alatt a Föld körül

A Hoepner ikrek modern kori 80 nap alatt a Föld körülje után rögtön kedvet kaptam az egyébként is várólistán lévő nagy klasszikushoz, ami az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is szerepel. A történettel ezelőtt szerintem legutóbb gyerekkoromban találkoztam, amikor rajzfilm sorozat is készült a nagy kalandról.


1872-ben Phileas Fogg angol úriember a londoni Reform Klubban beszélgetésbe elegyedik a többi klubtaggal a közlekedést megreformáló, a világot átszelő vasútvonalakról és gőzhajókról, amiknek hála a Föld „összezsugorodott” és így szerinte már 80 nap alatt meg lehet kerülni a Földet. Szó szót követ és Fogg máris indul, h bebizonyítsa igazát és megnyerje a fogadást, 20 ezer fontot. Ugyanennyi pénzt és új francia inasát Passepartout viszi csupán magával. A fogadásban részt vevő felek az útvonalat is meghatározzák: London – Szuez – Bombay – Calcutta – Hongkong – Jokohama– San Francisco – New York – London hajóval és vonattal. Persze a hosszú úton számos megpróbáltatáson és nehézségen mennek keresztül, ezeket azonban Mr. Fogg blazírt nem törődömséggel veszi tudomásul és minden felmerülő problémára van válasza. Fogg „gentlemansége” számomra sokszor már karikatúraként hatott, mindig, minden szituációban rendíthetetlen, nyugodt és udvarias. Indiát már hárman hagyják el, az úrhoz és inasához csatlakozik Mrs. Auda, a halálból megmentett fiatal nő, aki hű útitársuk lesz. Lekésett vonat és gőzhajó, a nyomukban loholó Fix felügyelő, elveszett Passepartout, indián vonattámadás és még sok-sok más bonyodalom vár rájuk, de végül sikerül teljesíteni a nagy tervet. Persze – igaz valóban megkerülték a Földet – de a világ egzotikus tájaiból, amiket bejártak, szinte semmit sem láttak.
„Hogy a várost megtekintse, az meg sem fordult a fejében; mint némely angol, ő is inasával nézette meg a vidéket, ha valamerre átutazott.”
Ilyesmire idő sem volt, nem megismerésről volt szó a fogadásban, csak az út megtételéről – alapvetően ez nekem nem tetszik, de itt nyilván a technikai forradalom és vívmányai a főszereplők. Ezzel együtt időnként Verne nagy tájleírásra ragadtatja magát, nem tudom, h olvasmányai vagy esetleg saját élményei alapján, vagy esetleg csak a fantáziája lódult meg;).
Fogg végül majdnem 20 ezer fontot adott ki, h elefántot béreljen, óvadék ellenében kiszabaduljon, hajót vegyen, különvonatot béreljen, h teljesítse küldetését – szóval igazából akkor azért még nem volt reális, h ténylegesen 80 nap alatt körbeutazza a Földet, de neki bőséges anyagi javainak hála sikerült és végül még Mrs. Auda szívét és kezét is elnyeri.
A klasszikus kalandregény 1873-ben jelent meg és magyarul is olvasható volt már 1876-ban. A technika új vívmányai és az ezekkel járó új lehetőségek lenyűgözték Vernét és olvasóit is, a felfedezések kora a 19. század végére lassan lezárult és kezdett reálissá válni az az elképzelés, h a turizmus globálissá válik, h bárki körbeutazhatja a világot, míg erre korábban csak a leghősiesebb kalandorok lehettek képesek. Rengeteg minden változott azóta, a Föld körbeutazásának lehetősége adott, a feltételek jók, de azért normál földi halandók számára szerintem továbbra is nagy vállakozásról van szó.
Vicces volt még a könyvben, h az angol szavakat magyarázzák és a kiejtésre is javaslatot tesznek, a kedvencem a bredsóz kontinentl rélvéj sztím tranzit end dzseneröl gájd, bár a szaud ísztern rélvéj sem rossz…;-).

2018. február 8., csütörtök

Mhairi McFarlane: Vielleicht mag ich dich morgen

Nagyon szeretem az írónő könyveit, a németül megjelentek közül még csak ezt nem olvastam, most végre megkaparintottam, el is kezdtem rögtön.
Az olasz származású Anna baja meggyűlt az osztálytársaival az iskolában túlsúlya miatt. 16 évvel a rossz emlékű középiskolai évek után docensként dolgozik a londoni egyetem történelem szakán, csinos, lefogyott, de a boldogság a szerelemben nem talált rá, talán mert lélekben még mindig kövérnek érzi magát és kisebbségi komplexussal küzd.


Egy véletlen hirtelen 2x is az útjába sodorja Jamest, egykori osztálytársát, az iskola körülrajongott legjobb pasiját, de a férfi nem is ismeri fel, még akkor sem, amikor együtt dolgoznak egy közös projekten. Anna ellenérzései iránta szépen lassan eltűnnek, ahogy megismeri a jó humorú, intelligens, érzékeny férfit, barátokká válnak, sőt talán annál egy kicsit többé is, amikor kiderül, h Anna valójában Aureliana, az iskola csúnya „torzszülötte”. Újra felszínre törnek a régi sérelmek, felnyílnak a sebek és úgy tűnik Anna és James útjba bár keresztezte egymást, de újra másfele folytatódik. Az utolsó oldalakon azért megkapják – és mi is – a happy endet, aminek egyrészről örültem, de alapvetően nem szeretem ezt, amikor több száz oldalon keresztül megy a szenvedés, aztán van 3 oldal boldogság;).
Újra megvannak a McFarlane-nél megszokott dolgok: a magával küzdő hősnő, a tökéletes külsejű pasi, a nagyon szerethető, szimpatikus szereplők, a fontos témák tematizálása (mobbing, túlsúly, megcsalás stb.) és az egész olyan, h szerintem már akkor is ráismernék, ha nem tudnám, h tőle olvasok. Ez lehetne akár kritika is, de számomra nála inkább pozitívum. Persze ha minden héten vagy hónapban olvasnék tőle biztos, h gyorsan ráunnék, de így évi egy könyvnél még mindig szeretem a regényeit, már csak azért is, mert ő azok közé az írók közé tartozik, akiknek párbeszédein könnyesre tudom nevetni magam:-).

2018. február 4., vasárnap

Hansen Hopener – Paul Hoepner: Zwei um die Welt – in 80 Tagen ohne Geld

Nem terveztem rögtön a berlini iker fivérek második könyvét is elolvasni, de mivel az első – kicsit meglepő módon – annyira tetszett, rögtön bele is vágtam. Nyilván egy olyan nagy, 7 hónapos kaland, mint a két Hoepner Berlin-Shanghai bringatúrája nem múlik el nyom nélkül, hamar rájöttek, h újra kell nekik valami kihívás. Ezúttal Jules Verne regénye inspirálta őket – ami egyébként a várólistámon van – a terv, h 80 nap alatt megkerüljék a Földet, a csavar pedig – pénz nélkül. Számomra ez a projekt kevésbé tűnt átgondoltnak, vagy legalábbis a konkrét tervet, az előkészületeket a könyv nem igazán írja le.


Spanyolország, Portugália, Japán, Hongkong, Kína, Laosz, Tájföld, India, Kirgizisztán, Kazahsztán, Oroszország, Lettország, Litvánia, Lengyelország az útvonal, stoppolnak, rengeteg kedves és segítőkész emberrel találkoznak ezúttal is, akik sokszor nagy kerülővel is magukkal viszik őket, akiknél lakhatnak, akik meghívják őket kajálni és sok olyannal, akik nagyon bőkezűen támogatja terveiket. Mindketten ügyes kézművesek, ékszereket készítenek mindenféléből, amit jártukban-keltükben találnak, ezeket adják el és ebből finanszírozzák a sok-sok segítség mellett az egészet.
80 nap alatt megkerülni a Földet talán már nem akkora teljesítmény, mint Verne idején volt, de mindezt pénz nélkül megtenni, vagyis a „rávalót” utcai árusként megkeresni már elég jó kihívás. Ennek megfelelően nagyon szorította őket az idő végig, ezeket az országokat sokszor kevésbé ismerték meg, szerintem nagyon stresszelte őket a pénz és az idő és ez nem engedte kibontakozni igazán az egészet. Számomra pont az veszett el, ami a lényeg lett volna, a világ, vagy legalábbis a célországok felfedezése, a rácsodálkozás, a megismerés, a kaland, sokszor az volt az érzésem, h igazából csak pipálni akarnak és gyorsan tovább. Az igazsághoz azért hozzátartozik, h az eredeti "80 nap alatt a Föld körül" sem az országok megismeréséről szólt.
Persze azért itt is vannak érdekességek és jópofa sztorik. Ázsiában rá kell újra döbbenniük, h minden – még az autózás is – más, itt ha valaki autóval utazik, teljesen telepakolja. Itt senki sem engedheti meg magának azt a luxust, h üres kocsival menjen. Vicces, h legtöbb ember, akivel összeakadnak nem beszél angolul, ők próbálkoznak gesztikulációval, mimikával, kézzel-lábbal, általuk ismert szavakkal, de a legjobban akkor étik meg őket, amikor végső kétségbeesésükben németül adják elő a dolgokat, valószínűleg, mert akkor a legkifejezőbb a mimikájuk, a legtermészetesebb és legjobban érthető.
Az indiai rész tetszett a legjobban, ez a hatalmas, ismeretlen és egoztikus ország nekik is teljesen új volt, ők is nagyon rácsodálkoztak. Útjuk során többször is, amikor elképesztő nélkülözést és szegénységet láttak, elszégyellték magukat, h ők is péntz kérnek a portékáikért. Ezek a kolduló emberek rá vannak szorulva a turistákra és ők, az egészséges német fiatalok is azért vannak itt, h pénzt keressenek, el is bizonytalanodnak, h nem segíteniük kellene-e az embereknek, ahelyett, h mindenáron meg akarják valósítani a projektjüket. Egy indiai bölcs öreg adja meg a legjobb választ erre:
Most itt ültök velem 83 nappal azután, hogy útra keltetek és megmutatjátok nekem, milyen csodálatos a világ. Megmutatjátok a világnak, mire képes. Nem szabad feladnotok, mielőtt eléritek a célotokat, ezzel tartoztok azoknak az embereknek, akik segítettek és akik hittek bennetek. Nem a pénzről van szó, hanem arról, hogy megmutassátok az embereknek, h a világon mindenhol, minden kultúrában és nemzetben vannak emberek, akik jók és szívesen segítenek. Attól függetlenül, h tehetősek-e vagy szegények.
Azt hiszem nekik is ez a találkozás, ez a néhány mondat adta meg igazán az út értelmét és erősítette meg az elhatározást, h végigcsinálják a vállalkozást, úgy is, h nyilvánvaló, a 80 nap nem lesz elegendő. Végül több, mint 100 nap alatt kerülik meg a Földet, de mivel az utolsó napokat az egyikük dengue-lázzal Oroszországban és Lengyelországban is kórházban tölti, az időhatár túllépése a legkisebb problémájuk. Hatalmas örömöt és megkönnyebbülést jelent a hazaérkezésük, más a helyzetük most mint az előző útnál, mindkettőjüknek barátnője van, sokkal inkább gyötörte őket pont ezért a honvágy is. A kaland után ezúttal is jött a könyv ill. egy dokumentum film a tv-ben az általuk forgatott anyagokból és sok-sok előadás.