Katja Maybach: Irgendwann in Marrakesch

Az idős német diplomata, Jürgen Bachmann hadoklik Marrákesben és magához hívatja két lányát, a Londonban élő idősebbiket, Laurent, akivel, ha nem is szoros, de legalábbis kapcsolatban volt. A még jóval negyvenen túl is gyönyörű nő, egykor énekesnő akart lenni, de apja lebeszélte erről, férjhez ment, született egy lánya, akivel nincs megelégedve, mert nem olyan tökéletes szépség, mint ő. A kisebbik lány, Katja, a család fekete báránya, miután jó 10 éve megírt egy könyvet, öngyilkos anyja naplói alapján, azóta sem az apja – akinek a karrierjét tönkre tette a könyv – sem a nővére nem állt szóba vele. Utána bár több könyve is megjelent, a sikert nem tudta megismételni, a pénz fogyóban, a férjével már évek óta csak egymás mellett élnek, nem egymással.

A család múltja, valamint a nővérek egymáshoz és apjukhoz való viszonya tele van sötét titkokkal, szőnyeg alá söpört, elhallgatott problémákkal, de eljött az igazság órája, Bachmann úgy akar meghalni, h a lányai megtudják az igazságot. A regény – különösen az elején – rendívül turbulens, az addig csendesen csordogáló életek hirtelen minden fronton nagy változásokon mennek át. Nem nagyon szeretem az ilyesmit, ahol minden egyszerre történik. Sajnos a városról, Marrákesről aránylag kevés derül ki, pedig engem pont leginkább ez vonzott, de tény, hogy ahogy Marokkó a nővérek gyerekkorában fontos szerepet játszott úgy a jelenüket is megváltoztatja. Szembesülniük kell a múltban itt történtekkel ahhoz, h élhessék az életüket. Érdekesnek találtam, ahogy a szerző a két szerelmi szállal bánt, ezek meglehetősen hirtelen bukkannak fel, nem viszi el őket a lehetős legegyszerűbb megoldás happy endig, ami az egyik esetében irreális is lett volna, ezen meglepődtem, pozitívan. A regény összességében érdekes, de nem felejthetetlen olvasmány volt.

Linda Schipp: Memories To Do: Allies Liste

A történet meglepő módon 2071-ben kezdődik, amikor a nagyapa meghal és a nagymama, Allie mesélni kezdi a történetüket.
A 17 éves Allie épp túl van élete első szakításán és a legjobb barátjával, Luiszal – aki talán még ennél is többet jelent neki – csatangol, amikor baleset éri, beüti a fejét, agyrázkódás. Amikor a kórházban ébredezik, kiderül, h már nem 17, hanem 34 éves és épp egy újabb baleset után lábadozik, az elmúlt 17 év kiesett az emlékezetéből és bár egyáltalán nem emlékszik 4 éve házas és van egy 2 éves fia.

Mindez természetesen óriási sokként éri a lányt/nőt, hisz az ő fejében, emlékeiben épp bontakozik ki valami közte és Luis között és most itt találja magát dupla annyi idősen egy férjjel, aki iránt semmit sem érez, nem ismer és egy kisfiúval, aki viszont kezdi meghódítani a szívét. Aaron, a férje mindent megtenne azért, h a felesége visszanyerje az emlékezetét, ezért felveszi a kapcsolatot Luiszal, h a férfi visszamenjen Allie-vel a szülővárosukba, Townsendbe, hátha ennek hatására visszajönnek az elfeledett emlékek. Persze a vak is látja, hogy néz Luis Allie-re és a felesége hirtelen visszaváltozott egy 17 éves tinivé, aki egykor odáig volt – és van - ezért a pasiért. A kölcsönös érzelmek ellenére, a helyzet mégsem egyszerű, hisz a nő nagyon össze van zavarodva, nem is érti a régi, a felnőtt önmagát, ízlését, barátait, férjét. Ír egy „to do” listát, amire mindaz felkerül, amit szerinte 17 és 34 éves kora között egy nőnek át kell élnie, h felnőtté válhasson – innen jön a cím – és bele is kezd a dolgok (emlékek) megvalósításába. Allie amnéziáján kívül még egy sötét titok is kettőjük között áll, ez kicsit az agyamra ment, mert végig őrült titkolózás volt erről Allie és az olvasó előtt és az egész történetet nagyon elhúzta. A néhány Townsendben együtt töltött napból több lesz és egyre inkább úgy tűnik, a kulcs itt van és a nőt is egyre inkább az ott történtek izgatják. Nem jönnek vissza az emlékei, hanem mintha egy alternatív életet kezdene, újra otthon, tinikori szerelmével, elfeledve az addig hozott döntéseit. Aztán persze fény derül a titokra, ami egy pillanatra Allie egész életét romba dönti, de meg is magyarázza és erőt ad, h kikeveredjen belőle. Végig agyaltam, mi lehet a történet kulcsa és bár pár oldallal a titok felfedése előtt rájöttem, de még így is bőven tartogatott meglepetést. Egy abszolút érdekes és elgondolkodtató történet, talán a megvalósítás időnként kicsit döcögött és elhúzódott, valamint a befejezés is elég idealistára sikeredett, de ennek ellenére egy izgalmas és szerethető könyv, tetszett.

Mörk Leonóra: Holdfény szonáta

Annak ellenére, h nem tetszett Mörk Leonóra azon két könyve, amiket olvastam és legutóbb megfogadtam, h ennyi volt, most mégis újra olvastam tőle, így az utóbbi években lassan az általam egyik legtöbbször olvasott szerző lesz. Az újabb esély oka, h kölcsönkaptam ezt a könyvét, ami anno, a fülszövegeket olvasva, leginkább felkeltette az érdeklődésemet. Összességében jó döntés volt, mert a háromból, ez tetszett leginkább. Ennek egyik oka, h a történet java részében a jelenben maradunk, ami szerintem Mörknek jobban áll, jobban passzol a stílusához.

A két főszereplő, az osztrák zongoraművész, Alexander Thiemann, aki igazi sztár, komoly rajongótáborral világszerte és a magyar gyerekorvos, Eszter. A nő nagyon régóta figyeli, követi a művész pályáját és rajong érte, de csak józanul, hisz tisztában van vele, h egy világ választja el őket egymástól. Hirtelen fordulattal a múlt mégis összehozza őket, a sztár Eszter segítéségére szorul és ő persze örömmel áll rendelkezésre és elég gyorsan egy pár is lesznek. Kicsit követjük a kapcsolatukat, ami tetszett – nem csak összejönnek és vége, boldogan élnek, míg… Viszont ez idő alatt lassan a nő számára újra egyértelművé válik, amit eddig is tudott, h két külön világban élnek és ezek alighanem nem kompatibilisek egymással. Eddig még oké, de aztán a minden megoldási alternatíva nélküli happy end, nálam kivágta a biztosítékot:S. És ez sajnos nem az egyetlen eset, h felszínes marad. Így a harmadik könyvét olvasva arra jöttem rá, h az egyik dolog, ami irritál nála, h a szereplői mindig olyan intellektuálisak, kifinomultak, viszont a stílusa nem illik szerintem ehhez, ha így van, nem kell lépten-nyomon azt bizonygatni, milyen műveltek, okosak, nyelveket beszélnek, legalábbis nem úgy, ahogy a szerző teszi, vannak erre más módszerek is;).

Edward Kelsey Moore: Mrs Roosevelt und das Wunder von Earl’s Diner

Várólistás volt a könyv már jó régóta és most az idei „hivatalos” várólistára fel is került. Nem is értem, miért nem került sor rá előbb, mert igazán tetszett.

Alapvetően a regény 3 jó barátnőről szól, a szókimondó, csupa szív Odette-ről, a zongoratanárnő, éles nyelvű Clarice-ről és a gyönyörű, de melankolikus Barbara Jeanről. Tini koruk óta barátnők, azóta megházasodtak, gyerekeik születtek, de továbbra is minden héten találkozik a 3 házaspár Earl’s Dinerjében, ami az amerikai kisváros egyik centruma. Nem csak a jelenükkel, hanem szépen lassan a múltjukkal is megismerkedünk, a házasságuk és a barátságuk történetével és a tragédiáikkal, mert itt – is – tényleg mindenkinek van egy keresztje, amit cipel. Mindhárom barátnő élete komoly változásokon megy át, 55 évesen olyan döntéseket kell hozniuk, ami nehezükre esik és ami egész addigi életüket megváltoztatja, de ez a 3 okos, vicces és erős nő, túlteszi magát a nehézségeken és minden szituációból végül jól jönnek ki. A legjobb az egészben mégis az, h ez nem egy rózsaszín cukorszirup, egy kiszámítható történet, sokkal inkább egy nagyon egyedi regény, amiben a volt amerikai first lady, a már halott Eleanor Roosevelt ugyanúgy fontos szerepet játszik, mint az összetartó fekete közösség, a maga csupaszív, vagy kissé habókos tagjaival. Fantasztikus történet, fantasztikus szereplőkkel, rengeteg helyzetkomikummal, nagyon jó, olvasmányos stílusban megírva, nagyon kellemes meglepetés volt.

Kerstin Gier: Wolkenschloss

A 17 éves Fanni szeptember óta gyakorlatát tölti egy svájci kastélyhotelben, hol szobalány, hol a wellness részlegen van, vagy a babyszittelésben segít, igény szerint. Persze igények vannak bőven, hisz az elegáns vendégek a világ minden tájáról érkeznek a hegyekbe, h a karácsonyt és a szilvesztert az egykor szebb napokat is látott, de még ma is igen patinás hotelben töltsék.

Izgalmasan kezdődik, in medias res, néhány érdeklődést felkeltő mondattal, de aztán Gier elaltatja az olvasót/hallgatót a gyerekek csínytevéseivel, a vendégek bemutatásával, Fanni hétköznapjaival az ünnepek alatt és között, h aztán szilveszterkor stílszerűen ellője a tűzijátékot. Persze addig is a Giertől megszokott aranyos, humoros sztori, nagyon jó dumákkal, ezt mindig szerettem az írónőnél, de az utóbbi regényeiben ez már kevésnek tűnt, itt viszont van valamiféle történet is, így újra ülnek a jópofa szövegek is. Szóval megismerjük a hotel mindennapjait, problémáit, miközben egyszerre két jóképű fiú is legyeskedik Fanni körül, aki az első csókjára vár. A vendégek közül – szinte – senki nem az, akinek látszik, így a meglepetések garantáltak némi ármánnyal fűszerezve. A végére izgalmas, fordulatos lesz, talán hihetőbb lett volna az egész, ha a főhősnő nem 17 éves – közben jutott eszembe, h az utóbbi években Gier tiniíróként pozicionálta magát – hanem legalább néhány évvel idősebb, mert szerintem ez egyáltalán nem egy tini könyv, Fanni korától eltekintve, aki egyébként szintén nem egy tipikus tini karakter.
A regényt hangoskönyvként hallgattam, itt szerintem nagyon fontos a felolvasó, aki sokat dobhat egy regényen, de akár el is ronthatja azt, itt nagyon jónak találtam, jól hozta a karaktereket, kimondottan tetszett és szerintem hozzátett a könyvhöz. Szóval szórakoztató volt és még izgalmas is, csak azt sajnáltam, h nem tudtam előre, h karácsonykor-szilveszterkor játszódik, szívesebben hallgattam volna inkább akkor.

Natalie Rabengut: 10 Dates 10 Tage

Érdekes volt – legalábbis annyiból;) - mert hátulról kezdtem olvasni. Volt hozzá két „bónusz” és a legelején az volt, h előzményként érdemes elolvasni a második bónuszt, Frank és Maja megismerkedését, de az első bónuszt ne, mert az erősen spoileres, csak a tulajdonképpeni történet után.

Már ennél a bizonyos 2. bónusznál rossz érzésem volt, ami aztán be is bizonyosodott. Megismerkedünk Frankkal és Majáva és ők is egymással. Bár inkább csak egy one night standet terveztek egymással, mégis komolyra fordul a kapcsolatuk, de annak ellenére, h a barátaik sorra házasodnak, ők még össze sem költöztek. Amikor Frank azt hiszi, a lány megcsalta, inkább szakít vele, ahelyett, h tisztáznák a dolgot, Maját derült égből villámcsapásként éri a dolog. A lány barátnői kitalálják, h mindegyikük kerít neki egy szingli pasit, 10 nap alatt, 10 randi, ami alatt elfelejtheti Frankot, de valahogy mindegyik randi úgy végződik, h Maja Frankkal találja magát az ágyban – meg szó sincs 10 napról és 10 randiról… Szóval egy elég össze-vissza történet, meglehetősen kiszámítható végkifejlettel. A történetet még „színesíti” Yvette, az egykori pornósztár és Noah love storyja, ami – micsoda meglepetés – szintén csak egy futó kalandnak indult, de persze komolyra fordul. Sekélyes, semmilyen, azon voltam, h mielőbb végezzek vele.

Henry Gidel: Coco Chanel

Ez aztán tényleg lineárisan elbeszélt életrajz volt, de a stílusát tekintve sajnos elég sótlan…, szóval ismét nem vagyok maradéktalanul elégedett. Mintha ledarálná Coco Chanel életét, anélkül, h jobbra vagy balra nézett volna, közben kínosan ügyelve arra, hogy egyetlen nevet se hagyjon ki, akikkel a divattervezőnő hosszú élete során bármilyen kapcsolatba került.

Gabrielle Chanel élete nem kezdődik egyszerűen, szülei nem házasok, apja csapodár és amikor anyja meghal, az apa lányait egy egyházi árvaházba adja, sosem látja őket újra. A kis Gabrielle-ből varrónő lesz, de az út nem egyenes, egy mulatóban énekel katonáknak, bár nem túl tehetséges és túl sovány, fiús alkat, mégis sikere van, dalai miatt ragad rá a Coco becenév. Már ekkor máshogy öltözködik, mint a többi nő, a stílusa egyszerűbb, letisztultabb, modernebb. Sokáig a szeretője egy jómódú angolnak, akibe halálosan szerelmes és aki támogatja Coco ambícióját, h egy kis kalapos boltot nyisson, nem is számítva rá, h a nő él a lehetőséggel és a szabadságát váltja meg ezzel. Kalapjai sikere felbátorítja, elkezdi a magának varrt és tervezett ruhákat is árulni, viszik, mint a cukrot, annak ellenére is, h ruhakollekcióját nagyon drágán kínálja, különben soha senki nem venné komolyan, kiismerte már jómódú vevői lelkületét. Az I. világháború kitörése után, mindennek egyszerűbbnek kell lennie, ami egyébként is egybevág Coco elképzeléseivel.

„Visszaadtam a női test szabadságát. Ez a test izzadt a díszes ruhákban, a csipkék, fűzők, fehérneműk, váll és egyéb tömések alatt.” Amikor Chanel lerombolja ezt a gyűlöletes divatot, és megteremti a nő merőben más sziluettjét, új évszázad veszi kezdetét…

Azért az érdekes, h Coco Chanel anno, amikor megnyitotta első üzletét, alternatívát nyújtott, bár soha nem a szegény, egyszerű nőknek, mégis letisztult, egyszerű divatot kínált, szembe ment az addig megszokott luxussal, mára pedig a neve által fémjelzett márka egyet jelent a luxussal. A két világháború között sikerei tovább folytatódnak Európa és Amerika a lába előtt hever, színházi- és balettelőadások és sok film jelmezeit is ő tervezi. Mindeközben viszonyok, afférok, szerelmek váltják egymást az életében, sok szerető, hercegek, művészek. Gabrielle a II. világháború kezdetekor bezárja a divatházát, nem bírja a konkurenciaharcot, belefáradt az egészbe, de unatkozik mindez nélkül. Épp ezért 14 év után 1953-ban, 71 évesen visszatér, ekkor a Chanel név sokaknak már csak egy parfüm, vissza akarja állítani a divatház nemzetközi hírnevét, ami a tőle megszokott megfeszített munkáva és eleganciával sikerül is neki.
Érdekes volt látni, hatását a divatra, ahogy új anyagokat kezd használni, új elveket vall és nőként azt akarja, a nők legyenek csinosak, ne a ruha, amit viselnek – nagy különbség. Neve, csak úgy mint a Chanel No.5., a kis fekete vagy a Chanel kosztüm fogalommá vált.
Alapvetően érdekes volt, de szerintem túl száraz, nem igazán ragadott magával, bár Coco Chanel bizonyára magával ragadó egyéniség volt, így főleg kár érte. Nevek, nevek, nevek, hírességek az életében, nekem ez túl sok volt, nem tudtam követni, idegesített egy idő után, talán, ha francia és úgy 50 évvel idősebb lennék, mondtak volna ezek valamit, így viszont a többségük nem sokat. Még egy apróság, lehetne benne több kép…mármint nem képes könyvet akarok, de többször hivatkozik fotókra, leírja őket, azok akár itt is lehettek volna, így meg kell elégednünk összesen 6 darab képpel, amik ráadásul nem is mind Chanelt ábrázolják.