2016. július 30., szombat

Patricia Koelle: Das Meer in deinem Namen

3 részes, nagyon jó kritikákat kapott rengeteget, csak azt nem tudom, kitől. Biztos nem fogom elolvasni a másik kettőt, ezt már néhány oldal után tudtam.


Carly asztronómus, évek óta együtt dolgozik az egyetemen egykori tanárával, plátói szerelmével a nála jóval idősebb, családos Thore-vel. Mikor nem tudják meghosszabbítani a szerződését, nem tudja mi tévő legyen, a férfi viszont pont örököl egy házat északon a tengernél és megkéri a lányt menjen oda, nézzen szét, szortírozzon, hisz nála jobban senki sem tudja, mit tartana meg ő és mit nem, így is lesz.
Henny otthonos kis háza viszont titkokat rejt és Carly hosszú útra indul, nagy kíváncsisággal veti bele magát a nyomozásba, h megismerje az elhunyt nő életének történetét. Miközben Henny múltját nyomozza, elkezdi kibogozni a sajátját is. Tisztázódik a kapcsolata és a múlt a nagynénjével, aki felnevelte őket, legyőzi a tengertől való félelmét és gyorsan új barátokra talál. Hozzánő Henny háza, otthon érzi magát, valami vonzza oda és a végén kiderül, h mi. Nem tudtam megbarátkozni a főszereplővel, szerintem ez volt a fő problémám, van ez így, ez számomra mindig végzetesen rányomja a bélyegét a könyvre. Idegesített az is, h odamegy egy idegen házba és nem pakol, szortíroz, hanem kutakodik, kíváncsiskodik, elkezdi hordani a halott nő ruháit, ijjj.
Szóval számomra itt be is fejeződik ez a trilógia, a folytatásban megint másokról van szó egyébként, a történetek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz.

2016. július 25., hétfő

Karen White: Köztes idő

Kölcsönkönyv és valószínűleg egy olyan, ami egyébként nem került volna a kezembe, pedig jó volt és tetszett.


Eleonor egy irodában dolgozik, ráadásul otthon ő viseli gondját a tolókocsiba kényszerült nővérének, segít az anyjuknak és a sógorának, Glennek, akibe szerelmes. Sokáig nem nagyon derül ki, mi is történt a két testvérrel, miért kényszerült tolókocsiba Eve és hogy menekült meg Eleonor. Felkavarja az állóvizet, a mikor a nő főnöke, Finn megbízza, h legyen kvázi társalkodónője nagynénjének a magyar származású Helenának, akinek nővére most halt meg és akivel együtt ő is meg akart halni. Az idős hölgy Edisto szigetén él, ahol Eleonor is felnőtt, kiderül, h látásból ismerték is egymást gyerekkorukban Finnel. Innentől kezdve aztán megkezdődik a titokvadászat, az undok Helena a fiatal nő, míg Eleonor a Szarka nővérek és Finn titkaira vadászik, mindegyikből van jócskán. Az egész történetet belengi valami baljós titokzatosság, ami aztán be is igazolódik, de a végén mégis helyre kerülnek a dolgok és egy szép szerelmi szál végére is pont kerül. Eleonor azzal, h visszatért gyermekkora helyszínére, megszabadul démonaitól és végre újra elkezd élni, titkok felfedésével mindenki élete újra sínre kerül.
A múlt és a jelen izgalmas elegyet alkottak, a regényt a magyar szál, számomra még érdekesebbé tette.

2016. július 21., csütörtök

Petra Sommersperger: Berlin küsst Stockholm

Két kedvenc városom a címben, persze, h beugrottam, úgy kell nekem…


Alicia német zenei újságíró, Ben pedig egy svéd rocksztár. Egy interjú kapcsán ismerkedtek meg egymással évekkel ezelőtt és barátság szövődött közöttük. Mivel Ben sok időt tölt épp Berlinben, Aliciánál lakik, a lány egyetlen feltétele, h egy éjszakás kalandjait – amikből szép számmal akad – ne az ő lakásában intézze. Egy alkalommal viszont, amikor mindketten többet isznak a kelleténél egymással landolnak az ágyban. Egyikük sem veszi komolyan a dolgot, jól érzik magukat, ennyi. Forrong viszont a sajtó és az internet népe, miután megjelenik róluk egy fotó, nem tagadják, minek, úgysem hinné el senki, de ők továbbra is tartják magukat ahhoz, h csak egy kis játékról volt szó és nem akarnak egymástól semmit. Ben elviszi a lányt Stockholmba, megismerkedik a családjával, barátaival és bár mindenkinek elmondják, h nincsenek együtt, az élesszemű családtagok ezt nehezen hiszik, az olvasókról nem is beszélve.


Bugyuta párbeszédek a köbön, átlátszó sztori különösebb történések nélkül. Ami röhej, h a srác ilyen-olyan nagy rocksztár, de ez nem nagyon derül ki, persze jól hangzik, h ismert zenész;). Szóval ezen a könyvön még Berlin és Stockholm együttesen sem tudtak segíteni…

2016. július 15., péntek

Juliet Ashton: Immer wieder du und ich

Kate és Charlie gyerekkoruktól ismerik egymást, előszőr játszótársak, majd szerelmesek, később elválaszthatatlan jó barátok, vagy többek is annál? A félreértések és intrikák meghatározzák az életüket, anélkül, h sejtenék ezt, házasság, válás, gyerek, megcsalás, siker, szenvedés, kapcsolatok, szakítások…míg végül minden és mindenki belátja, h ők ketten összetartoznak.


Hasonló, mint az Egy nap, a Du und ich und all die Jahre Amy Silvertől vagy Cecilia Ahern Für immer vielleicht-je, egy életre szóló fiú-lány barátság/szerelem története. Szeretem az ilyen regényeket, amikor sok éven át követjük a szereplőket. Itt nem egy meghatározott napon pillantunk hőseink életébe, hanem életük nagy eseményeinél: esküvő, keresztelő, temetés, válás stb. Minden fejezetben ugrunk egy pár évet, mindegyik egy meghívóval, vagy egy e-maillel kezdődik, amiből megtudjuk, melyik évben járunk.
Tetszett, aranyos történet, időnként meglepő csavarokkal, ennek ellenére valami hiányzott nekem belőle, h annyira lelkendezzek, mint az utóbbi időben többször is, egy-egy ilyen limonádé jellegű olvasmány után.

2016. július 10., vasárnap

Marc Elsberg: Blackout

A könyv olyan sokáig volt a várólistámon, h időközben magyarul is megjelent Blackout – Holnap már túl késő címmel.


Gondolkodás nélkül, automatikusan használjuk a modern kor vívmányait, függünk tőlük, nélkülük sokszor már a legegyszerűbb dolgokat sem tudjuk megcsinálni. Én magam is csak azon ritka esetkeben szembesülök ezzel, amikor egy-egy rövid áramszünet esetén mindezt hiányolnom kell. Függünk és ez, ahogy minden függés veszélyes….ezzel a gondolattal játszik el a szerző. Hirtelen szinte egész Európa sötétségbe borul és az évszázadok alatt felépített jólét és biztonság kártyavárként omlik össze. Az egymást követő rövid fejezetekben változnak a szereplők és a helyszínek, ez egyrészről időnként nehezen követhető, másrészről viszont jól érzékelteti így a helyzetet egész Európában. Az emberek nem tudnak tankolni, kártyával fizetni, fűteni, internetetezni, de az idő előrehaladtával már más problémák is felütik a fejüket, amire az ember nem is gondolna – az élelmiszerek, tartalékok megromlanak, hűtés, áram nélkül, a teheneket nem lehet fejni, a boltok nem tudnak kinyitni stb. 6 nap után ugyanez az USÁ-ban is, tőlük sem várhat Európa már segítséget. Egy hét alatt évszázadokat esünk vissza, virágzik a feketepiac, szükségállapot van és nélkülözés. Először még szolidaritás van, ami aztán fosztogatásba és lázadásba csap át. Az emberek nem jutnak a gyógyszereikhez, mindent elönt a szemét, a patkányok, az állatkerti állatok az utcán sétálnak, mindaddig, amíg az éhes nép le nem öli őket vacsorának. Az ellenségnek nem kell ránk lőnie, vagy bombát dobnia a városainkra, miért is tenné, ha több tízezer kilométer távolságból, az íróasztala mellől, kényelmesen megsemmisíthet minket. Még atomfegyverre sincs szükség, épp elég problémát jelenteken ebben a helyzetben az atomerőművek.
Hátborzongató volt ezt olvasni, de nagyon is reális, elképesztő, mit okozhat egy teljes áramszünet, milyen rövid időn belül. Tetszett, h nem úgy fejezte be, h visszajött az áram és 2 órán belül minden visszatér a régi kerékvágásba, hisz korántsincs így, hosszú távú problémákat kell megoldani. Az elején túl hosszúnak tűnt a könyv, de a végére már nem éreztem így, ahogy haladtak előre az események, úgy találtam az egészet egyre érdekesebbnek. Egy izgalmas fikció, ami reméljük sosem válik valósággá.

2016. július 4., hétfő

Shari Shattuck: Tage wie Salz und Zucker

Ellen láthatatlan. Láthatatlan, mert nem akarja, h lássák és ezért mindent el is követ. Nem szól senkihez, nem véteti észre magát, sötét ruhákban jár, nagyon kövér, mert élete egyetlen öröme és értelme az evés. Bődületes adagokat pusztít el, ez az, ami megnyugtatja, erőt ad neki és biztonságot.


Az élete megváltozik, amikor a buszon meglát egy vak lányt, Temerityt. Követi őt és amikor a lányt meg akarják támadni, Ellen megmenti, ezért hálából a lány meghívja vacsorára. Ezután ő és ikerbátjya, Justice lassan, észrevétlenül az élete részévé válnak. Ellen új tapasztalatokat szerez, rájön, h nem az étkezés az élet értelme, h lehet, h az alma finomabb, mint a chips, vagy a keksz, h lehet gyönyörű egy zene stb. Temerity segítségével felfedezi a felebaráti szeretetet, maga körül egy csomó segítségre szoruló ember van, segítenek és ez, ill. a testvérek segítenek neki.
Ellennek eleinte annyira sivár az élete, h állandóan el akartam aludni a könyvön, ahogy kicsit kinyílik számára a világ, úgy lesz élvezhetőbb a könyv is.
A főszereplők emberi kapcsolatai – Ellen, Temerity és Justice tetszettek és az, ahogy segítenek néhány emberen és egymáson, tanulnak egymástól. Kicsit soknak éreztem, h mindenkin segítenek a környezetükben, hisz ezeknek az embereknek igen komoly problémáik vannak és amolyan igazságosztó szerepkörben tetszelgett egy idő után a trió, ami nekem egy kicsit fura volt. A másik, h bár helyenként nagyon igyekszik, sokszor mégis a sztereotípiákat hozza, pl. Ellen súlyával kapcsolatban, van rá utalás, h megváltoznak az étkezési szokásai, persze a végén megtudjuk, h fogy 40-50 kilót..., egy véletlen folytán megplasztikázzák az arcát, nekem ezek nem illettek a sztorihoz.Szerintem összességében ezért nem nagyon tetszett.