2015. május 30., szombat

Aldous Huxley: Schöne neue Welt

Disztópiákat olvasva időnként eljátszik az ember a gondolattal, h vajon hogy fog hatni ez 10-20-30 év múlva? Beigazolódik mindaz, vagy legalábbis annak egy része, ami a könyvben áll? Aldous Huxley könyve esetén már rendelkezésünkre állnak a válaszok, hisz regényét 1931-ben írta.


Huxley regényében egy olyan világot ír le, melyben mesterséges szaporodással, kondícionálással és befolyásolt tanítással egy tökéletesen működő társadalmat hoztak létre. Ennek a világnak az 1. éve 1908-nak felel meg, ebben az évben készült el Henry Ford első T modellje. Ford egyébként is amolyan „isten” funkcióban van ebben a társadalomban, h pontosan miért, az nem derül ki. A regényben az emberiség gondtalan, egészséges, nincsenek hábororúk, szegénység, mindenki boldog, szabad, a hedonizmus és a konzum uralkodik. Ez jól hangzik, csak hát ennek eléréséért komoly árat is kellett fizetni: nincsenek családok, szerelem, szeretet, nemzetek, minden elgépiesedett, az emberek kasztokban élnek. Már az embriókat manipulálják, annak megfelelően, melyik kasztba fognak tartozni. Az állandó elégedettséget propagandával, szexszel és egy soma nevű droggal érik el, ezek megakadályozzák a világrend megkérdőjelezését és a kritikus gondolkozást, vagyis az ember már nem gondolkodó és érző lény, sokkal inkább csak egy élvezeteket hajszoló gép. Az a kisebbség, aki nem így él, rezervátumokba szorult. Innen csöppen történetünkbe a „vad” Michel, aki a „civilizációt” visszataszítónak találja, nem akar így élni és hozzájuk tartozni.
Mikor az író megírta regényét, mindez még sci-fi volt, ma sok témában abszolút realisztikusnak mondanám. Nagyon elgondolkodtató a fogyasztói társadalomról festett képe, az élvezetek hajhászása, ezekben már nem is állunk messze Huxley világától. Bizonyos szempontból sokkoló, h mennyire aktuális egy több, mint 80 éve írt regény, h tényleg idáig jutottunk.
A könyv Orwell 1984-e mellett a totális diktatúra mintapéldája az irodalomban, a 20. század legbefolyásosabb regényei közé tartozik, több generáció íróit inspirálta a saját víziók megírásában, természetesen az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is fent van.
A regény az 52. helyen áll az 1990 és 2001 között leggyakrabban betiltott könyvek listáján, és a tíz leggyakrabban támadott kötet között is biztos helye van. Írországban a vallás- és családellenes üzenete, Indiában a pornográf jellege, az több amerikai egyetemen pedig „negatív attitűdje” miatt került tiltólistára. Nekem is ekapcsán került a kezembe, mert a 2015-ös nagy olvasási kihívásba kell egy betiltott könyvet is olvasni, nekem ez a Szép új világ lett.
A címe egyébként nagyon találó, minden szempontból: első hallásra és első ránézésre, ez a világ tökéletes, a legszebb álom megvalósulása, de amint kicsit megkapirgáljuk a felszínt, máris megbizonyosodhatunk ennek ellentétéről. Másrészről a „vadember” Michel olvas fel Shakespeare A vihar c. művéből, aminek 5. felvonásában Miranda azt mondja:
Csoda! Mennyi jóságos teremtmény van itt! Boldog emberiség! Szép új világ, ilyen emberek lakják!

2015. május 26., kedd

Borisz Paszternak: Zsivago doktor

A regényt a 2015-ös olvasási kihívásom keretében olvastam, ezt ajánlotta ugyanis anyukám (egy könyvet, amit édesanyám szeret), ráadásul az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is fent van.


A címszereplő árvaként nő fel, szenvedélyes költő, mégis orvos lesz és elveszi nevelőszülei lányát. Vele párhuzamosan ismerkedünk meg Lara sorsával, akit még gyereklányként elcsábít anyja szeretője, ő ebből a szituációból menekül a házasságba. Az I. világháború már mindkettőjüket szülőként éri, majd gyorsan a fronton találják magukat, mint orvos és ápolónő. Sorsuk itt fonódik össze, de ekkor még mindketten visszamennek a családjukhoz, majd újra találkoznak és kapcsolatuk egyre szorosabb lesz. A történelem aztán úgy hozza, h Zsivagot elhurcolják, ezzel elszakad családjától, akik külföldre emigrálnak nélküle, de visszatalál Larához, akivel együtt nevelik annak lányát és közös jövőt terveznek. Ám a történelem és újra felbukkanó régi szereplők elválsztják őket egymástól és bár az orvos látszólag új életet kezd, szerelmét nem tudja feledni. Halála után verseit, amiket olyan nagy gonddal írt nyilvánosságra hozzák Larának és féltestvérének hála.
Annak ellenére elég röviden összefoglalható a tartalma, h egy több, mint 600 oldalas könyvről van szó. Persze a fent leírtakon kívül még sok minden történik, az első néhány oldal nagyon kemény, rengeteg név, amiket nem tudtam megjegyezni, vagy legalábbis megkülönböztetni egymástól, de jobb lesz a helyzet, ahogy elkezd Jurára (Zsivago) és Larára koncentrálni. Egy idő után igyekeztem csak Zsivago történetét követni és a számomra „mellékes” szálakat kiiktatni. A főszereplők sorsán keresztül persze Oroszország 1903 és 1929 közötti történelméből is ízletítőt kapunk. Végigkövetjük az intellektuális Zsivago doktor dilemmáját, aki szellemi és vallási meggyőződésével állandó konfliktusba kerül a forradalmi mozgalommal és a szocialista realitással. Természetes módon félti saját – és családja életét, így a történelmi eseményeknek csak passzív szemlélője, célja csak a túlélés, többre nem marad ereje és lehetősége.
Az író első és egyetlen regényét 1948 és 55 között írta. Hazájában nem jelenhetett meg, 1957-ben kijuttata az országból, először Olaszországban jelent meg, nagyon sikerrel. 1958-ban Nobel-díjat kapott a regényért, de ekkor a Szovjetunióban döntés elé állították: vagy lemond a díjról, vagy száműzik, az előbbit választotta. Műve hazájában és Magyarországon is csak jóval halála után, 1988-ban jelenhetett meg, fia egy különleges ceremónia keretében 1989-ben vette át apja nevében a Nobel-díjat. 1965-ben film is készült a műből, Omar Sharif főszereplésével, ami 1966-ban 5 Oscar-díjat is nyert.
Pont elég sűrű időszakban olvastam, időnknét napokig sem jutott időm rá és egy hosszú és fárasztó nap után nem pont erre vágytam…időnként azt sem tudtam, h ki kivel van. Nem egy szórakoztató, de érdekes könyv, ami a történelem és a világ egy kevéssé szerencsés szeletét mutatja be.

2015. május 23., szombat

Gayle Forman: Lovesong

Sokat hallottam már a szerzőről és mikor épp semmihez nem volt kedvem az olvasási kihívásos listámból, belekezdtem ebbe.
Adam 21 éves és egy menő amerikai együttes frontembere, sztárja. Körülrajongják, épp nagy turnéra készülnek, de fiatal kora ellenére, már ki van égve, gyógyszereken él, nincsenek barátai, bár a barátnője egy szintén ünnepelt színésznő, kapcsolatuk inkább felszínes és tudja, h soha nem fog komolyra fordulni.


Mikor egy firkász a turné előtti utolsó interjú alkalmával rákérdez Miára, a középiskolás szerelmére, akivel egykori kapcsolatát titkolja, kiborul, tör-zúz. A turné előtt egy estéje van még New Yorkban, kószál, meglátja a lány koncertplakátját és egy hirtelen ötlettől vezérelve bemegy Mia csellókoncertjére. Legnagyobb meglepetésére a lány utána az öltözőjébe hivatja, így sok év után végre újra találkozhatnak. Együtt töltik és végig beszélgetik az éjszakát és lassan összeáll a történetük.
Osztálytársak voltak, szerelmesek és elválaszthatatlanok, bár még nagyon fiatalok. De egy súlyos balesetben Mia szülei és öccse meghalnak és a lány is súlyosan megsérül. Adam mindenben mellette áll, ápolja, vele van, feladja a saját zenei ambícióit és a lány valóban újra talpra áll a tragédiák után. Felveszik a nagyhírű new yorki Juilliardba és bár még eleinte kapcsolatban vannak, Mia egyszer csak nem válaszol többé Adam hívásaira. A srác önsajnálatba süllyed, elveszti a lába alól a talajt, de aztán felszínre tör a düh és megszületik egy nagyon sikeres album, ami világhíressé teszi őt és a bandáját. De vajon miért tűnt el anno Mia és mit akar most?
Minden kiderül és a végén még egy idillien csöpögős befejezéssel is megajándékoz minket a szerző.
Nem tetszett. A szereplők annyira fiatalok, mégis annyira érettek bizonyos szempontból és ez az egészet teljesen hiteltelenné tette számomra. Ráadásul valahogy minden egy kicsit túl sok volt (túl tehetségesek, túl nagy a tragédia, túl szerelmese, minden túúúúl) és a karakterek egy pillanatra sem kerültek közel hozzám. Egy rövid, alapvetően jól megírt történet, nem is annyira tucat sztori, mégis valami nagyon nem stimmelt benne számomra, nem lettem a szerző rajongója:S.

2015. május 14., csütörtök

Lucinda Riley: Der Lavendelgarten

Emilie épp örökölt egy csomó ingatlant és ingóságot, meg adósságokat és problémákat, mikor meghalt az anyja, akivel finoman szólva sem voltak szoros kapcsolatban. Az arisztokrata család sarja 30 éves, Párizsban állatorvos. Elveszti a lába alól a talajt, mikor neki kell dülőre jutnia egyedül az örökségével, senkije sincs.


Ekkor tűnik fel a jóképű angol műkereskedő, Sebastian, aki csak a francia riviérán található Chateauban lévő értékes képek iránt mutat érdeklődést, hanem Emilie iránt is. Mindan amit mond, amit tesz, túl szép, h igaz legyen kategória. De a nő hálás és fülig beleszeret a hirtelen felbukkant grál lovagba, aki a segítségére siet a kilátástalan időszakban, sőt gyorsan el is veszi feleségül.
Aztán egy idős ismerősnek hála a múltba kerülünk, ahol a két fiatal családjának története egyszer már összekapcsolódott. Sebastian nagyanyja az angol titkosszolgálat ügynökeként érkezett a II. világháború vége felé Franciaországba és egy véletlen folytán Emilie apjánál a rendkívül jómódú és befolyásos Éduardnál találta magát. Az események különös összejátszása miatt nála kellett maradnia a németek által megszállt Párizsban.
Idővel a két történet egyre inkább összefonódik, a múltnak kihatása van a jelenre, jobban, mint azt sejteni lehetett és végre Emilie szeméről is lehull a hályog. A jelenben játszódó kerettörténetet főleg az elején elég gyengécskének találtam, elnagyolt, idegesítő, abszolút életidegen párbeszédekkel tüzdelt. Lehet, h az írónő ezzel akarta érzékeltetni Emilie és Sebastian kapcsolatának problémáit, ami egyrészről sikerült, de nem hiszem, h az ilyesminek ennyire a stílus rovására kellene mennie. A múltban játszódó történet viszont egész más, izgalmas, fordulatos és stílusában is sokkal jobb. A regény befejezése is egy kicsit a túl szép, h igaz legyen kategória, de legalább nem idegesítően megírva, inkább szirupos-szokásos happy end.


Magyarul Fény az ablak mögött címmel jelent meg, ez a cím sem túl találó, de mindenképpen jobb, mint a német (Levendula kert).
Mivel a könyv Franciországban és Angliában játszódik, felkerült a 2015-ös olvasási kihívásomba is (egy könyv, ami egy másik országban játszódik). Ezen kívül az idei várólistámon is szerepelt, hisz nagyon sokat hallottam már az írónő könyveiről és régóta tervben volt, h olvasok tőle valamit. Bár összességében nem volt rossz élmény a regény, nem nagyon kaptam kedvet Lucinda Riley többi könyvéhez.

2015. május 9., szombat

William Makepeace Thackeray: Hiúság vására

Ezt a klasszikust is a 2015-ös nagy olvasási kihívás kapcsán olvastam (egy több mint százéves mű) és természetesen az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is szerepelt. A regény először folytatásos formában jelent meg 1847-48-ban az angol Punch magazinban.


2 lány sorsát követjük nyomon, akik épp elhagyják a nevelőintézetet. Emilia jómódú, kedves, szeretnivaló, míg Rebecca kevésbé népszerű, szegény, de felvágott nyelvű, rafinált leányzó. Emilia szíve csak régi szerelméért, Osborne Györgyért dobog, akihez némi bonyodalom után hozzá is megy. Rebecca nem ilyen elkötelezett, szíve ahhoz húz, akitől hasznot remélhet, mindenhova behízelgi magát, senkinek sem mutatva igazi arcát, de végül férjhez megy ő is. Mire mindketten fiút szülnek megváltozik a társadalomban elfoglalt heyük, ráadásul Emilia már özvegy, de szíve csak a férjéé. A regény az egykori két barátnő majdnem 20 évét meséli el, fordulatosan, lényegretörően és szórakoztatóan. Bepillanthatunk a történelembe is egy kicsit például a napóleoni háborúba és a gyarmati India életébe.
Meglepően gyorsan végeztem vele és kimondottan tetszett. Azért lepődtem meg ezen, mert kicsit hadilábon állok az ilyen régi regényekkel, ahol nagyon sok a leírás és eközben kicsit elsikkad időnként a cselekmény, itt viszont egyáltalán nem volt ilyen érzésem. A történetre koncentrál alapvetően, ha pedig kicsit elkalandozik, azt is szórakoztatóan teszi. A címe az anyagi világot és annak értéketlenségét jelképezi, ami remekül passzol a regényhez, amiben nagy szerepet játszik a 19. századi angol társadalom minden szociális osztályának érzékletes leírása, meglehetősen szatirikus módon.
Ami nekem egy kicsit furcsa és szokatlan volt, h a szereplők keresztnevét magyarosították, pl. Sedley József (sokszor csak Józsi), Osborne György stb., ez azért manapság már kissé meglepő.

2015. május 4., hétfő

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Feldolgozhatatlan fájdalomról olyan regényt írni, amely az életet ünnepli, szinte lehetetlen feladat. Évának sikerült.
Rácz Zsuzsa ezen mondata olvasható a könyv hátoldalán, abszolút egyetértek vele, nagyon találó és remek összefoglalása a könyvnek.


A 80-as évek Magyarországán egy fiatal házaspárnak mozgás- és értelmi fogyatékos kislánya születik és ezzel kezdetét veszi a család kálváriája. A szerző egészen elképesztő stílusban ír, olyan egyszerűen és szépen, könnyedén, természetesen vetette papírra fájdalmas történetét, h már az nagyon megkapó. Nem hibást, bűnbakot keres – pedig erre is lenne oka – kislánya fogyatékossága kapcsán, nem sajnáltatja magát, hanem minden energiáját Zsuzsinak szenteli, szereti, gondozza, mindent megtesz érte, igazi anyatigrisként. Közben ráadásul még nem elég a sors által rájuk mért csapás, még férje agresszivitásával is meg kell birkóznia, megdöbbentően őszintén ír erről az ördögi körről – hisz ha durva vele, utána jön a megbánás, a babusgatás, a figyelmes napok, miután már szinte újra várja az erőszakos férjét, h újra átélhesse a gondoskodást, a szeretetet. Ám Éva erős és bölcs asszony és mindezt csak addig tűri, amit feltétlenül szükséges, amint a kislányát már nem tudják otthon ápolni és intézetbe kerül, elköltözik férjétől. Tudomásul veszi, amit a sors ráoszt, fájdalommal persze, de emelt fővel, mindent elkövetve, h a dologból a legjobbat hozza ki és a hosszú, keserves út végén vár rá a boldogság, 2 egészséges gyerek és egy jó házasság, amiban szeretik és megbecsülik, de immáron Zsuzsi nélkül, de mégis mindig Zsuzsival.
Nagyon megható és őszinte könyv, de a sok fájdalom és tragédia ellenére mégis pozitív hangvételű, tele van boldogsággal is, hisz Éva minden apróságot képes értékelni, minden kis dolognak örülni.
A könyv keletkezésének története is nagyon érdekes, a szerző Péterfy-Novák Éva 2013 májusában kezdett blogot írni terapeutája tanácsára, úgymond terápiás jelleggel elhunyt lányáról és első házasságáról. A blog olyan sikeres lett, h a Libri is felfigyelt rá és 2014-ben ki is adták a kötetet.
Mivel a szerző saját igaz történetéről ír, bekerült a könyv a 2015-ös nagy olvasási kihívásomba is (egy igaz történeten alapuló könyv).

2015. május 1., péntek

George Orwell: Farm der Tiere

Már kétszer olvastam a kisregényt magyarul, de még a blog előtt és a kedvenceim között is szerepel. A 2015-ös nagy olvasási kihívás kapcsán erre esett a választásom nem emberi szereplős témában (egy könyv, aminek szereplői nem emberek), meg mivel már régen olvastam, volt is kedvem hozzá megint, de hogy valami új is legyen benne, ezúttal németül álltam neki. A mű természetesen megtalálható az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is.


Egy angol farmon az állatok megdöntik az emberek uralmát, akik elhanyagolják és kizsákmányolják őket. A kezdeti sikerek és a kezdődő jólét közben egyre inkább a disznók veszik át az uralmat, ami idővel még rosszabb lesz, mint ami ellen fellázadtak. Nagyjából ennyivel össze lehet foglalni a könyv tartalmát, de ennél azért sokkal többről van szó. A kisregény történései egy az egyben párhuzamba állíthatóak a Szovjetúnió törtélmével, a szereplők pedig a politikusaival. Itt is onnan indulunk, h mindenki egyenlő, majd oda lyukadunk ki, h „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”. Fontos szerephez jut a történelmi tények meghamisítása is, visszamenőleg megváltoztatják bizonyos személyek tetteit, az eszméket és Napóleon a nagy kan disznó (Sztálin) egyre keményebb diktatúrát vezet be, de persze a megfelelő ideológia magyarázattal mindig készen áll. Ezeken kívül is számtalan elgondolkodtató, hátborzongató és megmosolyogtató példát fedezhet fel az olvasó konkrétan a szovjet diktatúrára, de sokszor ezek úgy általában bármely diktatúrára is igazak szerintem.
Nem csoda, h amikor Orwell elkészült a művel, 4 kiadó is visszautasította, állítólag különösen kritikusnak találták a tényt, h pont a disznókra szabta az uralkodó osztály szerepét. Nagy-Briatanniában 1945-ben adták ki, Magyarországon hivatalosan először 1989-ben jelenhetett meg, de a 60-as évektől olvasható volt a lelkes amatőr fordításoknak hála, szamizdat formában.